2009. április 7., kedd

Paneer

Indiai mániánk azt hiszem már nem újdonság. Most végre – anyukám segítségével – eljutottam oda, hogy az indiai sajtot/túrót is kipróbáljam. Anyu szolgáltatta hozzá a házi tejet, konkrétan 1,5 litert. Ezen az oldalon pontosan képekkel illusztrálva látható hogyan készül. Én pedig az alábbiak szerint készítettem.


Paneer
A házi tejet kevergetve melegítettem, addig, amíg elkezdett habzani. Ekkor hozzáadtam egy nagy citrom kifacsart levét (5 evőkanál volt – kis evőkanál). Ekkor még kicsit hagytam a tűzön, majd lekapcsoltam a lángot és vártam, hogy kicsapódjon. Közben a párolóbetétes edényembe belefektettem egy tiszta pelenkát, és erre öntöttem rá a „tejet” és hagytam lecsepegni. Mikor már kezdett kihűlni, akkor kicsit megsóztam és kézzel átgyúrtam. Végül megkötöztem és fellógattam, hűtőbe tettem, hogy még csepegjen.
A 1.5 liter tejből egy jó maréknyi kézzel morzsolható sajt lett (és bő 1 liter savó). Természetesen Naan töltelékként fogja végezni:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly