2008. október 30., csütörtök

Túrós zsemle/péksütemény/




Néha rámjön a nem eszünk bolti kenyeret mánia. Alapvetően szeretek otthon kenyeret sütni, csak hát az időtényező nem éppen kedvez nekem, hiszen én általában a munkából hazatérve készítem az ételt, de azért blog olvasás közben találok sok megvalósítandó receptet. Például egyet itt találtam meg. A recepten csak a magok elhagyásában és a formán változtattam, előbbin is csak azért, mert nem volt otthon csak megavasodott szezámmag:(


Túrós zsemle
Hozzávalók 5 zsemléhez: 15 dkg túró, 7 ek. Tej, 6 ek. Olaj, 1/2 tk. Só, 1 ek. Szezámmag, 1 ek. Lenmag, 20 dkg liszt (vagy amennyit felvesz), 1 csomag sütőpor (12 g-os)
A tetejére: 1 ek. tej és némi mag a szóráshoz
A túrót egy villával összetörtem és krémesre kevertem a tejjel, a sóval és az olajjal. A lisztet és a sütőport egy tálba szitáltam, majd a magokkal együtt fokozatosan a túrós masszához kevertem, majd kézzel tésztává gyúrtam. Rudat formáztam a tésztából, majd miután hagytam egy 20 percet pihenni, 5 egyenlő részre osztottam és kis gömböcöket formáztam belőlük. A tetejüket kereszt irányban bevagdostam, tejjel megkentem és megszórtam egy kevés maggal. Közben a sütőt előmelegítettem 200 fokra. Hagyományos üzemmódban sütőpapírral bélelt tepsin 20 perc alatt ropogósra sültek.
Megjegyzés: az eredeti recept némi módosítást igényelt. A könyvben ugyanis 30 dkg lisztet írtak, de nekem nem vett fel annyit a tészta, 10 dkg megmaradt. A magoknál pedig 1 ek. napraforgómag is szerepelt, én ezt kihagytam.

Isteni finom a fenti verzió, de a kísérletezés jegyében, legközelebb ezt fogom kipróbálni.

2 megjegyzés:

  1. Lehet már elkéstem vele, de tudnál feltenni egy olyan képet is, ahol félbe van vágva egy elkészült péksüti? Kiváncsi lennék mennyire jön fel, lesz levegős a tészta. Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Szia Balázs! Ezzel most kicsit:$ De nem lesz nagyon levegős, inkább nehezebb fajta nem az a szellős jól megkelt kenyérféle. Ugyan nálunk nem maradt meg, de kétséges, hogy milyen másnapra. Jelentkezz mindenképpen ha kipróbáltad.:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly