2008. október 15., szerda

Borzaskata-avagy diós-habos linzer

Még mindig egy régebben megsütött sütemény receptjével jövök. Ehhez is van sztori, de kivételesen nem a már szinte szokványos: „egyik nagynénémtől tanultam” kezdetű:) Ezt a süteményt még általános iskolás koromban sütöttem először, akkor is konkrétan egy technika órán, ahol is próbálta a tanár nénink úgy intézni, hogy a lányoknak főzni/sütni kelljen valamit a farigcsálás helyett. Persze amit mi alkottunk azt a farigcsáló fiúk nagy szeretettel elfogyasztották. Szóval a lényeg, hogy a recept Viola nénitől a technika tanáromtól származik. Nem gyakori vendég nálunk, mert a Párom nem annyira kedveli a diót, de azért időnként szoktam sütni, főleg ha olyan vendég érkezik, aki a túrót nem szereti. (ennek okáról itt írtam)



Borzas Kata
A tészta: 0,5 kg liszt, 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 5 tojássárgája, 1 csomag sütőpor felhasználásával tésztát gyúrunk. Két felé szedjük és fagyasztóba tesszük.
A töltelék: 5 tojás fehérje, 15 dkg darált dió, 15 dkg porcukor, 1 citrom levének felhasználásával készül.
A kizsírozott tepsibe alulra belereszeljük az egyik adag tésztát, majd 3-4 ek. baracklekvárral megkenjük, ezután rákenjük a tölteléket, végül ráreszeljük a másik adag tésztát.
Készülhet rácsozásos technikával is, akkor az fele tésztát a tepsi méretére sodorjuk, majd rá a krém, végül a másik fele tésztát rácsosan helyezzük rá. A tészta jól bírja a fagyasztást, illetve sima linzerkarikának is használható. Utóbbihoz viszont én
a már bemutatott receptet jobban szeretem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly