2012. április 23., hétfő

Túrógombóc

Én eddig a búzadarás verzió elkötelezett híve voltam. Eddig, mert a maival ez gyökeresen megváltozott. Fokhagymás krumplileves előzte meg (a gyereknek főzelék belőle…de erről majd mindjárt). Viszont a kicsi kölök, aki eddig eléggé idegenkedett minden darabos kajától (és akkor finoman fogalmaztam) úgy falta, hogy az ujjunkat is majd leharapta. 


Túrógombóc (lisztes búzadara mentes verzió)
Hozzávalók:
25 dkg túró
1 tojás
5 dkg liszt
2 dkg vaníliás cukor
csipet só
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, amíg a víz felforrt. Ekkor nedves kézzel megformázzuk a gombócokat, és a lobogó vízbe dobjuk. Mikor mind benne van óvatosan keverünk rajta egyet, hogy ne ragadjanak az aljára. Közben kevés vajon zsemlemorzsát pirítunk és abban forgatjuk meg a kész gombócokat.


Esetemben csak a felét forgattam, mert KáeM még mindig kopaszon szereti kakaóporral:) Nekem 12 gombóc jött ki, ami kettőnknek a leves után pont elég volt, még úgy is, hogy elég sokat elkunyerált a kisember:D

2 megjegyzés:

  1. Ez azért remek recept, mert mindenem van hozzá itthon:) Holnap meg is csinálom:D

    VálaszTörlés
  2. :D Örülök, ha sikerül jót ajánlani;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly