2011. március 31., csütörtök

Grace klinika



Hát ezt is végignéztem. Kicsit könnyebb dolgom volt, mert ebből meglehetősen sok részt láttam korábban. 6 évad jelent meg magyarul dvd-n. Amerikában már megy a 7. évad. Azt gondolná az ember, hogy egyben nézve unalmas lesz ennyi orvosi dolog egymás után, de nagyon élveztem. Leszámítva talán a hatodik évad utolsó két részét, ami annyira durván elrugaszkodott volt a valóságtól, hogy az már-már az élvezhetetlenség határát súrolta. (Lássuk be szinte teljeséggel elképzelhetetlen, hogy ne kapják el a lövöldözőt azok után, hogy egyszer már meg is lőtték....na mindegy) Kellemes szórakozás volt, s igazán sajnáltam, hogy nincsen meg a folytatás, mert hát lássuk be az mindenképpen nagy előnye az egyben nézett sorozatoknak, hogy egy-egy izgalmasan befejezett rész után, nem kell napokat/heteket várni a folytatásra.


Természetesen van a sorozatnak saját wikipedia oldala is, innen csentem az alábbiakat:

"Az eredeti cím (Grey's Anatomy) egy anatómiai könyvre, a Gray Anatómiájára (Gray's Anatomy), és a főszereplő, Meredith Grey nevére utal, míg a magyar cím a kórházéra. A sorozatpremier előtt bejelentették, hogy a sorozat nevét Complications-ra (Komplikációk vagy Bonyodalmak) változtatják, bár ez végül nem történt meg.


A Fisher Communications Seattle-i központját, a Fisher Plazát, és a Fisherhez tartozó szintén Seattle-i KOMO rádió és televízió állomásokat a Seattle Grace Kórház külső filmezéséhez használják, csakúgy, mint a KOMO-TV helikopter leszállóhelyét a légimentős leszállásokhoz. Így a Seattle Grace Kórház kedvezően a helyi látványosságokhoz közel került, mint például a Space Needle-hez, a Seattle Monorailhez (egysínű vasút) és még más látványosságokhoz. Azonban a Seattle Grace legtöbb külső és számos belső filmezése nem Seattle-ben történik; ezeket a jeleneteket a Sepulveda Ambulatory Care Centerben, a Kalifornia állami North Hills-ben forgatják, amely Los Angeles egyik kerülete.

A Grace klinika a benne elhangzó zeneszámok népszerűségén általában nagyot lendít. De az is kiemel egyes számokat, amikor a címeiket egy epizód címéhez használják fel: a sorozat első epizódja a The Beatles "A Hard Day's Night" című számát emelte ki. Emilíana Torrini írt egy hivatalos darabot az egyik epizódnak, míg más előadók, mint például Taylor Swift is, jogot adtak, hogy egy új album számát használják fel a sorozatban. A The Fray együttes "How to Save a Life" című számát háromszor annyian vásárolták meg, miután azt használták a sorozatban, míg Lenka "Trouble Is a Friend" című számának digitális letöltései hasonlóan növekedtek, miután a szám szerepelt egy epizódban. A Snow Patrol nevű ír együttes is sokkal kedveltebb és sikeresebb lett a Grace klinikában szereplő "Chasing Cars" című számával. A frontember, Gary Lightbody nem rajongója a sorozatnak, és kezdetben bizonytalan volt, hogy megadja-e az engedélyt, hogy felhasználják a számot, de azóta elismerte, hogy a népszerűsítés pozitív eredményt hozott."


A képek: imdb - Poszter 

2011. március 28., hétfő

Heti egyperces 2011/13.


     
Csak az igazi barát figyelmeztet rá, hogy maszatos az arcod.
/Szerző: ismeretlen, Kép

2011. március 27., vasárnap

Csillagkapu - SG1


Ez közös megtekintésű sorozat volt. Tegnap végeztük ki mind a 10 évad...nagyjából összes epizódját. Azért nagyjából, mert voltak nézhetetlen részek, vagy azért, mert nagyon unalmasak voltak, vagy azért, mert egyszerűen hibásak. A sorozaton egyértelműen érezhető volt, hogy a 8. évaddal lezárták, minden szálat elvarrtak, nem tervezték a folytatást. A további két évad ennek megfelelően nyüglődös is volt, s nagyon hiányzott belőle O'neil humora (megjelent szinte minden részben, de mivel már nem volt főszereplő, kevésbé érvényesült a személyisége). A nyüglődést részünkről remekül mutatja, hogy egyrészt egyre többször hangzott el a "Most már lenyomjuk" kifejezés, mágrészt meg, hogy több részt is gyorsítva tekintettünk csak meg (egyébként nagyon viccesek az ilyen sorozatok kétszeres, négyszeres gyorsításban, ahol még nagyjából érhető a szöveg:P). 


Természetesen ennek a sorozatnak is van wikipedia oldala, ahol az alábbi okossággal lettem gazdagabb:
"A Csillagkapu (Stargate SG-1) az 1994-es Csillagkapu című filmen alapuló amerikai–kanadai televíziós sorozat. Középpontjában a csillagkapu nevű eszközök állnak, amik azonnali utazást tesznek lehetővé az űr távoli pontjai között. A sorozat főhősei a CSK-1 nevű csapat tagjai, akik egy szigorúan titkos, amerikai katonai bázisról fedeznek fel más világokat a Földön talált kapu segítségével, és megvédik a bolygót a filmben bemutatott idegen fenyegetéssel szemben. Más science fiction művekkel ellentétben, a Csillagkapu napjainkban és a Földön játszódik, és főleg emberi civilizációkat mutat be.A sorozatot az MGM gyártja, és a kanadai Vancouverben veszik fel. A legelső epizódot 1997. július 27-én sugározták a Showtime-on, ami a sorozat első öt évadját is adta. A hatodik évad óta a Sci Fi Channel-en adják. 2005. októberében a Sci Fi Channel bejelentette, hogy lesz tizedik évad, ezzel a legtovább futott sci-fi sorozat lett az amerikai televíziózás történetében, megelőzve az X-akták 9 évadját és 202 epizódját. A sorozatnak azonban nem rendelték meg a 11. évadját, jelentette be a Sci Fi Channel 2006. augusztus 21-én.[1] Helyette DVD filmeket készítettek, az első két film címét az MGMhivatalosan 2007. január 17-én jelentette be.[1]: a Stargate: The Ark of Truth a 9-10. szezon fő cselekményét, az Ori konfliktust zárta le, míg a Stargate: Continuum egy önállóan is élvezhető, időutazásos történet."


A képeket pedig innen kölcsönöztem.

Alufóliás csirkebatyuk

Tartalmas, húsos fogásra gondoltam, az éhesen hazaérkező KáeMnek. Belepakoltam lényegében mindent, amit a hűtőben találtam és pakolásra érdemesnek minősítettem. Leszámítva, hogy a tetejére rétegezett sajt az alufólián maradt a zsenge petrezselyemzölddel együtt, nagyon finom lett (azért kicsomagolás után azonnal pótoltam némi reszelt sajttal a hiányt).


Alufóliás csirkebatyuk
Hozzávalók - 2 személyre:
2 nagy szelet csirkemell enyhén megklopfolva
6 szelet bacon szalonna
1 kisebb sárgarépa
1 kisebb lila hagyma
1 nagyobb paradicsom
4 szelet sajt
1 marék friss petrezselyemzöld
só, bors, oregano
Az alufóliába teszem a bacon szeleteket (én félbe vágtam), erre jön a megsózott hússzelet. Tekertem rá némi friss borsot, megszórtam oreganoval, majd érkezett a félkarikára vágott sárgarépa, lila hagyma, erre a paradicsom szeletek. Koronaként a sajt és a frissen vágott petrezselyem. Jó szorosan becsomagoltam, hogy ne tudjon kiszökni a nedvesség, majd 200 fokon 30 perc alatt készre sütöttem. KáeM kérésnek megfelelően sült krumplival ettük.


2011. március 26., szombat

Eperkrémes palacsinta

Ez is a tavasz jegyében készült, második fogásnak a zöld leves után. A palacsintát ezúttal Horváth Ilona örökbecsű szakácskönyve alapján készítettem. A krém pedig annyira egyszerű és annyira finom lett, hogy a tavasz/nyár folyamán biztosan másként is elő fog kerülni.


Eperkrémes palacsinta
Hozzávalók/palacsinta:
15 dkg liszt (CH 114,5g)
1 tojás (CH 0,6g)
3 dl tej (CH 13,8g)
1 dl szóda (CH 0,0g)
csipet só
Hozzávalók/eperkrém:
10+10 dkg eper (CH 14,0g)
20 dkg tejföl (CH 7,2g)
3 dkg fruktóz (CH 29,9g)
A palacsintához a lisztet, tojást és a tej felét habverővel simára dolgozzuk, majd hozzáadjuk a maradék tejet és a szódát is. Teflonos palacsinta sütőben (vagy olajjal kenegetett simában) megsütjük a palacsintákat. Ez a mennyiség elvileg 12 palacsintát adna ki, én biztos nem sütöm elég vékonyra, mert nekem csak 7 db jött ki belőle a 24 cm-es sütőben (persze a régi hagyományos sütő ennél azért kisebb).
A krémhez 10 dkg epret, a tejfölt és a fruktóz botmixerrel krémesre keverünk, majd felhasználásig hűtőben tartjuk.
Tálaláshoz a palacsintákat megtöltjük a krémmel és megszórjuk a másik 10 dkg eperrel, amit előzetesen negyedekre vágtunk.

CH összegző:
7 db palacsinta: 128,9g
1 db palacsinta: 18,4g
Az összes krém: 51,1g
1 adag krém: 7,3g

Brokkoli krémleves

Nem vagyunk nagy leves és azon belül krémleves rajongók, de azt talán már említettem párszor. Meg azt is, hogy ennek ellenére szombatonként igyekszem valamilyen levest főzni. KáeM régebben többször említette, hogy evett valamerre brokkoli krémlevest és tetszett neki. Én a magam részéről még sosem kóstoltam, szóval teljesen itt volt az ideje az elkészítésnek. A színe kicsit, a már nagyon várt tavaszt idézi.


Brokkoli krémleves
30 dkg brokkoli (CH 6,3g)
1 közepes burgonya (8 dkg - CH 16g)
1 közepes vöröshagyma (5 dkg - CH 4,2g)
2 gerezd fokhagyma (5g - CH 1,3g)
natúr zöldségmix, só, bors, szerecsendió (CH 0,0g)
1,5 dl tejszín (CH 4,7g)
A zöldségeket feltesszük főni, annyi vízben, amennyi ellepi. Sózzuk, natúr zöldségmixet adunk hozzá, majd addig főzzük, míg minden meg nem puhul. Ekkor botmixerrel krémesre simítjuk a tejszínnel, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük és még egyszer összeforraljuk. Levesgyönggyel tálaljuk. 

CH összegző:
4 adag: 32,5g
1 adag: levesgyöngy nélkül 8,1g/ levesgyönggyel 21,1g

2011. március 25., péntek

Fokhagymás csirkemájkrém

Tulajdonképpen a maradék fokhagymás máj felhasználására is alapulhat, de természetesen készülhet önmagáért is. Az elkészítés mindenesetre nagyon hasonló a korábban leírtakhoz. Csak a vége fokozódik kissé:)


Fokhagymás csirkemájkrém
Hozzávalók:
csirkemáj
libazsír
fokhagyma
só, bors
A csirkemájat alaposan megmossuk, a zsírt (annyit, hogy kb. félig lepje el a májat) közepes tűzön megolvasztjuk. Hozzáadjuk a megtisztított összezúzott fokhagymát, majd beletesszük a májakat is. Egyszer megfordítva pár perc alatt készre sütjük (mikor a villát beleszúrva már nem ereszt levet, akkor jó...legalábbis nekem, mert szeretem, ha át van sülve). Ezután a késes robotgépbe tesszük a serpenyő teljes tartalmát, adunk hozzá kevés sót, kicsit több borsot, majd a technikát segítségül hívva krémesre dolgozzuk. Tálba kanalazva hűtőben tartjuk, amíg aztán friss kenyérrel, hagymával jól meg nem esszük.

2011. március 23., szerda

Rakott tészta

Úgy gondoltam, hogy ha már kedves ismerős a klímaszerelő és ha már fél napot szerelnek nálunk, megérdelemnek egy ebédet a kollégájával. Jól gondoltam, s a jelek szerint jól is esett nekik a gesztus. Állításuk szerint pedig finom volt a tészta is...nekem is tetszett.


Rakott tészta
Hozzávalók:
30 dkg darált hús (CH 1,2g)
5 dkg vöröshagyma (CH 4,2g)
1 kis üveg sűrített paradicsom (80g - CH 16g) 
25 dkg spagetti tészta (CH 175g)
20 dkg tejföl (CH 7,6g)
2 dl tej (CH 9,2g)
15 dkg reszelt mozarrella (CH 3,3g)
kevés olíva olaj (CH 0,0g)
só, bors, oregano, chili (CH 0,0g)
Az apróra vágott vöröshagymát kevés olívaolajon megdinszteljük, majd rá dobjuk a darált húst. Fehéredésig pirítjuk, majd fűszerezzük és hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, illetve kevés fizet. Összeforraljuk, végül a tejjel elkevert tejfölt is hozzákeverjük és ezzel is összefőzzük. Közben a tésztát félpuhára főzzük, majd leszűrjük. Egy nagy tálban alaposan összekeverjük a tésztát és a mártást, majd egy olajjal kikent tűzálló tálba simítjuk. Tetejére szórjuk a reszelt sajtot és 200 fokon a sajt pirulásáig sütjük.

CH-összegző:
4 méretes vagy 6 kisebb adag: 216,5 gramm
1 adag: 54,1/36,1 gramm

2011. március 22., kedd

Fokhagymás csirkemáj

Otthon gyakran volt fokhagymás zsírban sült csirkemáj a vasárnapi reggeli. Ami esetleg maradt belőle az pedig belekerült a töltelékbe. KáeM nem tudja megenni a csirkemájat, így most csak nekem és Jade cicának volt ez az ebéd. 


Fokhagymás csirkemáj
Hozzávalók:
csirkemáj
libazsír
fokhagyma
A csirkemájat alaposan megmossuk, a zsír közepes tűzön megolvasztjuk. Hozzáadjuk a megtisztított összezúzott fokhagymát, majd beletesszük a májakat is. Egyszer megfordítva pár perc alatt készre sütjük (mikor a villát beleszúrva már nem ereszt levet, akkor jó...legalábbis nekem, mert szeretem, ha át van sülve). Ezután zsírjában (vagy azzal lelocsolva) enyhén megsózva, friss kenyérrel, savanyúsággal tálaljuk.

Nem mértem semmit pontosan, szóval fogalmam sincs a pontos szénhidráttartalomról, de nagyon jól esett. S tényleg igazán meglepett, hogy a sok fokhagyma ellenére, Jade is mennyire szívesen eszegette:)

Ajánló: Kerámia bevonatos serpenyő

Mert megérdemli az ajánlást. Két hete egy újabb teflon serpenyőmben sérült meg a teflon bevonat. S mivel ezután már nem vagyok hajlandó használni, hát elvonultunk a Metroba új serpenyőért (tapasztalatunk szerint itt a legnagyobb az indukciós tűzhelyen is használható - és megfizethető - edények kínálata). Első körben szokásosan Tefalt nézegettem, mert megszoktam és mert szeretem, de aztán KáeM felhívta a figyelmemet erre a kerámiás csodára: Bialetti Aeternum...gondoltam, mivel árban nagyjából az indukciós tefállal azonos, hát miért ne kapjon egy esélyt.



Azóta lényegében folyamatosan használom és nagyjából istenné avattam a kitalálóját:) Egészen biztosan fog a szekrénybe kerülni másik méret is. Jelenleg egy 24 cm-es van fedővel együtt. Még a naan sütést nem teszteltem benne, az még egy fontos mozzanat lesz, de nem gondolnám, hogy problémát jelentene:)

A saját - indukciós tűzhelyre tervezett - serpenyőm alja

Azóta láttam már Cora-ban is a normál tűzhelyen használható verziókat.

2011. március 21., hétfő

Heti egyperces 2011/12.

    
Tévedni emberi dolog- mondta a sündisznó, s lemászott a súrolókeféről.:) (De aztán visszament, mert olyan jó volt:))
/Szerző: ismeretlen, Kép

2011. március 20., vasárnap

Graham óriás kifli



Szombaton vettünk a Ludwig pékségben két békebeli óriás kiflit. Nagyon finomak voltak, de szerettem volna itthon, egészségesebb változatban elkészíteni. Limarához vonultam az alapötletért - aztán jól átdolgoztam, amit nála találtam.


Graham óriás kifli
1,5 dl tej (CH 6,9g)
1,5 dl víz (CH 0,0g)
2 tk só (CH 0,0g)
csipet aszkorbinsav (CH 0,0g)
2 ek burgonyapehely (1 dkg - CH 7,1g)
25 dkg kenyérliszt (CH 190,8g)
25 dkg graham liszt (CH 161,0g)
2,5 dkg élesztő (CH 0,0g)

A hozzávalókból tésztát dagasztottam, majd hagytam duplájára kelni. Ekkor kisodortam és próbáltam két háromszögre vágni sodormányomat. Feltekertem, külön-külön sütőzacskóba bújtattam, és hagytam ismét megkelni. Ezután alaposan bespricceltem a zacskókat, majd mentek a 200 fokos sütőbe, amíg szépen meg nem pirultak. 

Egy óriás kifli 182,9 gramm szénhidrátot tartalmaz a fenti verzióban. Nagyon jól sikerült verzió ez egyébként, frissen is finom volt, de másnapra is tökéletesen finom maradt.

Tepertős szilvalekváros papucs

Egy újabb Daubner reprodukció. Jobban sikerült, mint vártam...le is taszította az eredetit a trónról. Több neten erre-arra fellelt recept összedolgozásából született.


Tepertős szilvalekváros papucs
Hozzávalók:
20 dkg kenyérliszt (CH 152,6g)
5 dkg tk rozsliszt (CH 36,8g)
1 tk nádcukor (5g - CH 4,9g)
1 kk só (CH 0,0g)
negyed kocka friss élesztő (CH 0,0g)
1 csipet sütőpor (CH 0,0g)
10 dkg tepertőkrém (nálam Liba - CH 0,0g)
0,5 dl víz (CH 0,0g)
10 dkg tejföl (CH 3,8g)
fél tojás (másik fele pont jó a kenéshez) (CH 0,6g)
házi szilvalekvár (nekem 24 dkg fogyott el hozzá - CH 113,8g /ez erősen közelítő érték, mert csak cukrozott lekvárhoz találtam értéket, ebben meg nincsen cukor/)
A szilvalekvár és a fél tojás kivételével a hozzávalókat alaposan összedagasztjuk. Majd letakarva hűtőben pihentetjük. Ezután két felé vesszük és kisodorjuk (kb 5mm vastagra). Kockára vágjuk és mindegyik közepére egy-egy kiskanál szilvalekvárt teszünk, két ellentétes sarkot egymásra hajtunk, hogy jobban tapardjon tojással is megkenhetjük (én ezt kihagytam, de látható, hogy szükség lett volna rá). Ezután sütőpapírral bélelt sütőformába tesszük 180 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük. 

20 darab lett ebből a mennyiségből, így egy darab saccperkábé (mert hát a házi cukormentes szilvalekvárhoz nem találtam pontos szénhidrátértéket) 19,5 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Marcipános sütemény

Valamiféle kevert tésztában gondolkodtam. Felmerült bennem, hogy a várakozó marcipánt is bele kellene álmodni valahogyan a süteménybe. Így alakult ki az alábbi csoda...mert ez most tényleg az, tömény gyönyör.



Marcipános sütemény

5 dkg xilit (CH 49,9g)
2 egész tojás (CH 1,2g)
15 dkg tejfölt (CH 5,7g)
20 dkg liszt (CH 152,6g)
fél csomag sütőport (CH 0,0g)
10 dkg marcipánmassza (CH 57,4g)
A xilit-et habosra keverjük a tojások fehérjével, majd egyenként hozzáadjuk a sárgáját, aztán a tejfölt, a lereszelt marcipánmasszát, végül a sütőporral elkevert lisztet. Zsírozott lisztezett formába simítjuk. Majd 180 fokon tűpróbáig sütjük. Nekem 35 perc alatt sült meg.
A tetejére tehetünk csokimázat is, én már így is elég szénhidrát és kalóriadúsnak éreztem. 

20 nagyon kellemes, nem túl édes szelet lett a fenti mennyiségből, így egy szelet 13,3 gramm szénhidrátot tartalmaz. Délután teához és reggeli kakaóhoz (vagy kávéhoz) is ideális. Elvetemültek és diétát nem tartók ehetik csokiöntettel, nyáron egy-egy gombóc csokifagyival.

Pokoli sertésragu


Olyan ebédet szerettem volna, ami mellett nem kell ott állni, de mégsem a sütőben készül. Aztán kritérium volt még, hogy viszonylag gyorsan meg legyen, mert ebéd utánra KáeM gyenge levezető edzésnek fallabdázást irányzott elő magának...vagy nem is annyira magának, mert hát a barátok beszélték rá, de ez végülis mindegy. 


Pokoli sertésragu
Hozzávalók:
37 dkg sertés tarja(CH 1,5g)
fél dl olaj (CH 0,0g)
1 nagy fej vöröshagyma (9 dkg - CH 7,5g)
2 gerezd zúzott fokhagyma (0,5 dkg - CH 1,3g)
1 tk sűrített paradicsom (2 dkg - CH 4,0g)
chilipor, chili karika, őrölt bors, Piros Arany (csípős és csemege is), só (CH 0,0g)
15 dkg tejföl (CH 5,7g)
1,5 dkg liszt (CH 11,5g)
A húst csíkokra vágjuk és az olajon kicsit átforgatjuk. Eközben a vöröshagymát és a fokhagymát a késes robotgéppel pépesre aprítjuk. Majd hozzáadjuk a hagymákat is a húshoz és fehéredésig pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket és kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Időnként természetesen meg kell keverni és a vizet is pótolni kell. A tejfölt simára keverjük a liszttel, besűrítjük vele a húsos mártást, majd kiforraljuk. Párolt rizzsel tálaljuk. 

Meglepően jól sikerült, bár a pokoliság elééréshez azért bőségesen kellett adagolni a chilit. Egy adag szénhidráttartalma 7,9 gramm, mivel a fenti mennyiség 4 adagnak felel meg. Rizzsel kiegészítve 36,8 gramm. Az ötletadó recepttel több helyen is összefutottam már a neten, nem konkretizálnám egyiket sem, elvégre messze nem pontosan a leírtak szerint készítettem el, arról nem is beszélve, hogy azért mindenhol kicsit másként készült, mindenki belefőzte kicsit a saját egyéniségét.;)

2011. március 19., szombat

Díjeső


Bianka lepett meg a díjjal, köszönöm szépen itt is, hogy gondolt rám. 


Nincs egyszerű dolgom, mert 10 szívemnek kedves blognak kell tovább adni a díjat. Ez részben jó, mert sokaknak adhatom, részben rossz, mert lennének többen is. Szóval a 10es fogat akire most esett a választásom, nem sorrend, nem ábcé rend (és igen, ismét önző voltam, mert nem foglalkoztam vele, hogy megkapták-e már):

Krumplis tészta

Nagy kedvencem, mégis most készült első ízben a saját konyhámban, mert hogy KáeM nem rajongó. Neki ezúttal is paprikás krumpli készült.

Krumplis tészta - 2 személyes adag
Hozzávalók:
5 dkg hagyma (CH 4,2g)
20 dkg krumpli (CH 40g)
2 dkg sertészsír (CH 0,0g)
pirospaprika (erős is) (CH 0,0g)
1 tk csemeg Piros Arany (CH 0,0g)
1 tk csípős Piros Arany (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
8 dkg fodros nagy kocka tészta (CH 57g)
A hagymát és a krumplit kockára vágjuk. A hagymát az olvasztott sertészsíron megpirítjuk, rászórjuk a pirospaprikát, hozzáadjuk a krumplit, a Piros Aranyakat, majd felöntjük vízzel és addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Közben a tésztát is puhára főzzük. Amikor a krumpli készen van, akkor burgonyatörővel áttörjük a paprikás krumplit, majd összekeverjük és összeforraljuk a tésztával. Savanyú uborkával tálaljuk. 

Két bőséges adag a fenti mennyiség 50,6 gramm szénhidráttal adagonként. Részemről nem is tudtam megenni ezt a mennyiséget ebédre.

2011. március 18., péntek

Terhes társaság


A Másnaposok után gondoltuk megnézzük a moziban, aztán valahogy elmaradt, részben azért, mert negatív kritikákat olvastunk róla, részben meg azért mert el is felejtettük. Most azért csak bekerült a lejátszóba. Végülis nem volt rossz. Bár elég nehezen indult el, de utána volt benne jó néhány fergeteges poén, mondjuk nem annyi, mint a Másnaposakban, de jól mulattunk:)



"Peter Highman hamarosan apai örömök elé néz. A felesége öt nappal későbbre van kiírva, ő pedig mindenképpen mellette szeretne lenni, amikor megszületik az első babájuk. De a véletlen mást tartogat számára: a reptérre igyekezve legjobb szándéka ellenére sem sikerül Atlantából haza repülnie, ugyanis a sors összehozza egy nagyravágyó színésszel, Ethan Trembaly-vel, aki meggyőzi Petert, hogy autóval utazzanak keresztül a kontinensen. A szülészet felé tartó ámokfutásuk áldozatául esik jó néhány autó, legalább annyi barátság és Peter minden épen maradt idegszála."



A dvd borító képe, a további képek

Gardenexpo és Orchidea Show

Két kedves ismerős is volt a kiállítók között, akik kedvesen invitáltak, hogy menjünk ki. Ahol virágok vannak ott rossz helyünk nem lehet, meg hát IKEA family kártyával kedvezményes belépőt is kaptunk, hát kimentünk.

A kocsit az Aréna Plázában tettünk le, innen sétálva tettük meg az utat, mázlisták lévén megúsztuk az esőt (oda is, vissza is). A belépőjegynél sajnálattal tapasztaltuk, hogy megszűnt a bankkártyás fizetési lehetőség (még jó, hogy igyekszünk a kp használatot visszaszorítani:S). Azért szerencsére nem kellett ATM vadászatra indulni. Három féle jegyet lehetett venni alapból: csak Gardenexpo, csak Orchidea Show és kombinált mind a kettőre. Na és persze ezek különböző kedvezményes változatai. A family kártyával 1890 magyar forint volt egy felnőtt kombinált belépő. 


A jegyekkel felvértezve csattogtunk a bejárathoz. Nagyon modern beléptetés van, a jegy vonalkódjára enged át a villáskapu (meg a biztonsági őrök). Ezután jobbra és balra lehetett választani, annak fényében, hogy kinek mire szólt a jegye, mivel nekünk mindenhová, hát jobbra kezdtünk a Gardenexpon. Az ismételt belépő ellenőrzésnél rögtön kaptunk egy-egy Substral-os reklámcsomagot. Gyorsan megkerestük a Yorkergrill standot, aztán körbe is néztünk. Az volt a benyomásunk, hogy nem igazán tudták eldönteni, hogy miről is szóljon a kiállítás, mert volt itt kerttel kapcsolatos termék (fűnyírótól kezdve bútorokon át a yacuzziig mindenféle), aztán többféle virágkötészeti alkotás, lakásdekorációs termékek, mézek és öko termékek....szóval kicsit össze-vissza, kevés koncepcióval. Sok standnál azt sem sikerült eldönteni, hogy mit is szeretnének eladni.


Ezután - viszonylag gyorsan végezve - átmentünk az orchideás részre. Itt első utunk az Agyagvirág standjához és Ági mosolygós arcához vezetett. Örömmel és nagyon kedvesen fogadott. Viszont éppen sok érdeklődője volt, így körbenéztünk, hogy aztán ismét visszatérjünk beszélgetni egyet. A kiállítás csak fele részben volt kiállítás nagyobb részben inkább vásár, nagyon drága árakkal és nagyon különleges orchideákkal. Viszont nézelődési, fotózási szempontból sokkal kellemesebb volt a helyszín (bár csak a kis kompakt gépet vittük magunkkal), mint anno a Vajdahunyad vára. Itt jelentősen jobb fényviszonyok, több hely és kisebb tömeg volt, mint anno akkor ott. A nézelődés, fotózás után visszatértünk Ágihoz beszélgetni és hallgatni a sok csodálkozó kérdést, hogy a virágkölteményei valójában nem élőek....na ja magunk is így kezdtük:) (Aztán jött a menyasszonyi csokor:D) /Az alábbi képen Ági egyik alkotása látható...a fenti kollázsban lévő orchidea fotók élő virágokról készültek/


Végül mind a két ismerőstől elbúcsúzva, egy kis üveg fenyőmézet beszerezve hazaindultunk. Összességében nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. További információ a rendezvényről (holnap és holnapután is látogatható).

2011. március 17., csütörtök

Expressz croissant

Naná Limarától, ki mástól lenne. Nagyon régóta tervben van, s igazán kár, hogy csak most készült el. Frissen langyosan az igazi, másnapra kihűlve már nem éreztem olyan tökéletesnek, de persze még ehető volt.


Expressz croissant
Hozzávalók:
35 dkg liszt (CH 267,1g)
70 g joghurt (CH 3,4g)
1 dl tej (CH 4,6g)
só (CH 0,0g)
5 g barna cukor (CH 4,9g)
1 tojás (CH 0,6g)
2,5 dkg élesztő (CH 0,0g)

12,5 dkg hideg vaj a rétegezéshez (CH 0,5g)
1 felvert tojás a kenéshez (nem számoltam vele, mert alig fogyott belőle)

A hozzávalókat (a vaj és a kenéshez szükséges tojás kivételével) alaposan összedolgoztam, majd 8 felé vágva hagytam duplájára kelni. Közben lereszeltem a vajat és 7 felé osztottam. A megkelt tészta darabokat kisodortam és a vajjal rétegeztem. Ezután 8 cikkre vágtam és feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsire fektettem és hagytam ismét megkelni. Ekkor felvert tojással megkentem, és 200 fokos (légkeveréssel turbózott) sütőbe toltam. És pirulásig sütöttem. Emlékeim szerint ez 20 percet tartott. 


Egy kifli 35,1 gramm szénhidrátot tartalmaz. Bár a felhasznált vajból meglehetősen sok sült ki, szóval ez sem teljesen pontos érték. Igyekezni fogok kifejleszteni a megoldást, hogy mindig frissen tudjam sütni. Arra gondoltam, hogy formázás után fagyasztanám le....meglátjuk hogyan sikerül, be fogok számolni róla.

Printfriendly