2010. április 15., csütörtök

Meyer, Stephenie: A burok





Gondoltam még mielőtt nekilátok elolvasni néhány korábban olvasott sorozat időközben megjelent új kötetét adok egy esélyt Meyer kisasszony (najó asszony) felnőtteknek íródott könyvének is. Még mindig azt állítom, hogy tetszett a Twilight, de tényleg úgy gondolom, hogy nem éppen az én korosztályomat célozta meg…na azért aggodalomra semmi ok, nekünk is íródott jópár vámpíros történet:P

Nem olvastam el a fülszöveget előre…bevallom nem szokásom, annál is inkább, mert biztos vagyok benne, hogy sok könyv esetében a fül alapján inkább letenném, mint elolvasnám. Azért idebiggyesztem – főleg mert utólag elolvastam:

Stephenie Meyer, napjaink egyik legsikeresebb amerikai írónője, a Twilight sorozat után új műfajban mutatkozik be, nem is akárhogyan. Rajongóknak kötelező elolvasni ezt a remekbe szabott sci-fi történetet.

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Egyvalamire azonban nem készült fel: hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…


Nos a mű számomra: elég zavarosan kezdődött – már kezdtem azt gondolni, hogy mégiscsak hasznos dolog néha a fülszöveg olvasás, de nem inogtam meg. Azt az első fejezeteknél bevallom még marhára nehezemre esett eldönteni, hogy kinek is kéne szurkolnom (már csak az írónő előéltéből adódóan is). Sokat elárul a könyvről, hogy általában alig várom, hogy folytathassam az olvasást, amikor valamiért meg kell szakítani ezt az oly kedves tevékenységet (na azért vannak ennél kedvesebb tevékenységek is;)) ezzel nem voltam így, legalábbis elég sokáig nem, aztán természetesen magával ragadott a történet. Érzelmi szálak mozgatják a művet, de nem olyan egyértelműek, mint a twilightnál, bár ez adódhat abból is, hogy a téma maga sem egyértelmű. Aztán kitisztult, letisztul, hogy egy tudományos fantasztikus könyv, egy olyan, amibe nem akarja az ember beleképzelni magát, de mégis beférkőzik az álmaiba. S amiben az elképzelhetetlen dolgok ellenére győz a jó, győznek az érzelmek és most itt nem csak a szerelemre gondolok. Bevallom, hogy a címet csak akkor értettem meg, amikor utólagosan elolvastam a fülszöveget, de ettől még tökéletesen élvezhető volt a könyv, sőt a nehézkes indulás ellenére határozottan az.

Azért idézetet itt is találtam:

Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni.”

„Nem miattam volt ideges, hanem értem. Nem hazugságon akart rajtakapni. És valószínűleg akkor sem ismerné fel a hazugságot, ha ez lenne a szándéka. Csak egy lélek, nem több.”

„Talán nem is létezhet öröm ezen a bolygón anélkül, hogy vele egyenlő mértékű fájdalom ne szülessen a kiegyensúlyozásához egy ismeretlen mérlegen.”

Köszönet az e-book készítőjének és feltöltőjének.


2 megjegyzés:

  1. Hmmm.. hol ez a e-book? Én is megnézném magamnak...:)))

    VálaszTörlés
  2. Szia! Elküldjem mailben? Ahonnan én leszedtem oda macerás a feljutás:$

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly