2010. április 26., hétfő

(Majdnem) Piadina

De nem egészen, mert nem sütőporos az alap tésztája, mint Mirellenél. Bár lehet hogy előbb kellett volna azt megnézni, mint nekiállni a készítésnek, mert gyorsabb lehetett volna a kelesztési idő nélkül, de kibírtuk, annál is inkább mert dolgunk volt a tűzhelynél;) Erről, mindjárt bővebben is, de előbb a „recept”.


(Majdnem) Piadina
Kezdetnek begyúrtam egy naan-szerű alaptésztát: 25 dkg liszt, 1 nagy evőkanál tejföl, negyed friss élesztő, só és 1 dl langyos víz hozzáadásával.
Amíg kelt, addig felszeleteltem a sonkát – saját féle – és a kolbászt - szintén, lereszeltem a sajtot (ementáli és trappista) és rendületlenül foglalkoztam a desszerttel;)
Aztán a fenti tésztából hat cipót formáztam, ezeket jó vékonyra nyújtottam, majd KáeMre bíztam, hogy a forró száraz serpenyőben foltosra süsse őket.


Én közben elővettem a szendvicssütőt, majd ahogy sültek ki a lepények töltöttem, végül félbehajtva kicsit összesütöttem őket. Nagyon finom lett…bár a szendvicssütővel nem értem el a kívánt hatást, mert azt vártam, hogy szép csíkosak lesznek, de ehhez nem voltak elég vastagok. Sebaj, legközelebb talán:) Bevallom, hogy én még kentem rá egy kis tejfölt és úgy ettem.

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly