2009. március 18., szerda

Langyos sajtos dip – második felvonás

Ahogy az elsőben már előrejeleztem, lett is második forduló. Most pedig a tapasztalat alapján előjelzem a harmadikat, mert még mindig nem tökéletes, bár állagra talán az alábbi közelebb járt, ízben a korábbi, egyszóval a kísérletek nem értek véget.


Ahogy most készült, ismét kettőnknek egy nassolásra
Lereszeltem kb. 5 dkg-t a fenti képen látható cheddar sajtból. Egy lábosban kevés vajat olvasztottam, rátettem a reszelt sajtot, illetve hozzá tépkedtem még két cheddar alapú lapka sajtot (második a képen). Sóztam (nem kellett volna, mert ugyan magában a sajt nem érződött sósnak, de mire megolvadt iszonyatosan sós íze lett, pedig alig szórtam rá egy keveset), fehér borsot, kevés chili port és őrölt szerecsendiót és egy löttyintésnyi tejet adtam hozzá, majd összeolvasztottam.


Állagra tényleg sokkal jobban hasonlított – bár a kép alapján nem tudom, hogy mennyire lehet megkülönböztetni a kettőt -, talán a tej sem kellett volna bele, ízre annyira dominált a só, hogy nem tetszett igazán. Folyt. köv…avagy: to be continued…

1 megjegyzés:

  1. Esetleg próbáld meg, úgy, hogy a vajra 1 kávéskanálnyi lisztet raksz, aztán fél evőkanálnyi fehérborral felöntöd, és ha picit összeállt akkor ebbe reszeled a sajtot. A sós ízét tuti elveszi, és valószínűleg az állagán is kicsit javít majd. Mindenesetre kíváncsi vagyok a 3.0 verzióra!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly