2009. március 22., vasárnap

Cukkínis sonkás csirke

Körülnéztem a hűtőben, hogy mit kell felhasználnom sürgősen, mert igazából semmi ötletem nem volt az ebédre vonatkozóan. KáeM, nem kimondottan rajong a cukkíniért, de így megette. Nagyon finom lett egyébként, teljesen krémesre sült.




Cukkínis sonkás csirke
Egy csirkemellet felszeleteltem, sóztam borsóztam és enyhén kikloffoltam. Minden szeletre tettem pár vékonyra szeletelt cukkínit, erre egy csík füstölt tarját (Pick Békebeli fajta). Szorosan feltekertem, vajjal kikent tepsibe sorakoztattam, és annyi tejet öntöttem rá, hogy félig ellepje. Ezután letakartam és 20 percet sütöttem 200 fokon légkeveréssel, majd levettem a takarást és addig pirongattam, amíg elsült a leve. Fűszeres pirított burgonyával és céklával ettük.

Fűszeres pirított burgonya
A krumplit alaposan megmostam és héjában megfőztem. Héját rajta hagyva negyedeltem őket, majd egy serpenyőben olajat melegítettem, beleszórtam egy adag magyaros fűszerkeveréket, majd hozzáadtam a krumplit is. Rázogatva addig sütöttem, amíg a krumplinak minden oldala megpirult.
A magyaros fűszerkeverék nem bűvölt el, legközelebb másikkal próbálkozom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly