2009. március 17., kedd

Friderikusz: Eddig

Régen volt, hogy utoljára olvasmányélményről írtam. Ennek az az egyszerű oka, hogy több könyvet is olvasok egyszerre és így viszonylag lassan haladok. Viszont most sikerült befejeznem a fent említett interjú kötetet, amit egy kedves kolleganőmtől kaptam kölcsön...semmi e-book.

 

A könyvben Friderikusszal egy volt kolleganője - Mihancsik Zsófia - által készített interjút olvashatunk. Bevallom nem nagyon kedvelem az interjú köteteket, mert a kérdések valahogy kizökkentenek. Nos itt ettől nem kellett tartani, mert vagy nem nagyon szakítja meg kérdés a gondolatot, vagy párbeszéddé alakul a történés. Tulajdonképpen minden olyan mozzanatát megismerhetjük az exshowman életének, amelyet ő fontosnak tartott. Számomra érdekes volt nagyon a könyv, bár hozzá tartozik, hogy szimpatizálok a személlyel is, akiről szól.

Egészen fiatal voltam még – najó kislány – amikor az első show elindult a magyar televízióban. Nagyon szerettük, családilag. De később, ahogy nőttem is figyelemmel kísértem a műsorait, és óhatatlanul a róla szóló pletykákat is. Az ATV-n futó műsorából nem láttam sajnos egyetlen részt sem. A pletykákkal meg általában úgy vagyok, hogy hiszem is, meg nem is. (Én a mai napig nem tudom megérteni, hogy ki az, akinek a bulvárlapok íródnak, illetve ezek a celebműsorok szólnak. Ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz, hogy időnként háttérműsornak nálunk is megy a netezés mellett, illetve, hogy a neten is bele szoktam botlani ilyen-olyan hírekbe, amiket elolvasok, mert miért ne. Na de hagyjuk ezt a bennem lakó kettőséget.)

Vissza a könyvhöz, konkrétan is ahhoz, hogy mit tudhatunk meg a borítójáról, felcsigázásként:
"Az elmúlt tíz évben sokan próbálkoztak azzal, hogy rávegyenek: megírják az életemet. Megírják, miért jöttek el a világsztárok a Friderikusz-showba, hogy kerültem a Fenyő-villába, hogy nem lettem tévéelnök, hogy lettem "kőgazdag" (egyáltalán kőgazdag lettem-e), szóval ajánlkoztak többen, hogy megírják a nyíregyházi suhanc történetét, aki be akarta kapni a nagyvilágot, vagy minimum Budapestet, de én ettől kényszeresen elzárkóztam. Talán azért, mert tudat alatt irtóztam attól, hogy lezártnak tekintsem az életem egy részét, és reméltem azt, hogy még nem kell semmit se lezárni. Viszont az elmúlt két és fél évben újra összesodródtam Mihancsik Zsófiával, akivel valaha a Magyar Rádióban találkoztunk, most pedig együtt szerkesztettük a Friderikusz Most adásait az ATV-ben, 414 műsort olyan szoros szövetségben, mintha nem is munkatársak volnánk, hanem közös háztartásban élnénk. Zsófi valamikor az utolsó műsorok egyikénél egyszer csak azzal állt elő, mi lenne, ha összefoglalnánk a sztorijaimat, az életem fontos epizódjait egy kötetben. Belementem, de jól tudtam, hogy sokat kockáztatok, mert ő nagyon okos nő, nagyon világosan kérdez, és kíméletlenül kihajtja a választ belőlem, akár jól, akár rosszul jövök ki a saját történetemből. Szeptember elejétől ücsörögtünk hetente három-négy alkalommal, és én azon kaptam magam, hogy olyan témákról is beszélek, amelyekről korábban soha, és levonok olyan következtetéseket, amelyek engem is meglepnek."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly