2009. március 19., csütörtök

Gulyáskrémes spagetti

Ha jól tudom az eredeti recept Stahl Judittól származik. Én konkrétan egyik kolleganőmtől kaptam egy receptet, amit (természetesen) átalakítottam, nem is lennék igazi blogger, ha nem hagynám ott a lenyomatomat minden recepten;) Nagyon gyorsan megvolt, és ehhez képest, pedig nagyon finom lett.


Gulyáskrémes spagetti
Hozzávalók: 30 dkg spagetti, 3 szelet füstölt tarja, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg trappista sajt, 1 ek vaj, 2 ek gulyáskrém, 5 dkg tejszínes krémsajt, 2 dl tej és 2 ek tejföl
Legelső lépésként a tésztát kezdjük el főzni. Közben a füstölt tarját kockákra vágom, a fokhagymát megpucolom, összevágom, a sajtot lereszelem. Egy nagyobb serpenyőbe beleszórom a tarját, teszek hozzá 1 evőkanál vajat és addig pirítom, míg nem lesz túl száraz, de már nem is nyers. Hozzáadom az összezúzott fokhagymát is, még fél percig pirítom, majd lehúzom a tűzről és belekeverem a gulyáskrémet (esetemben csípős fajtát), hozzá öntöm a tejjel elkevert tejfölt, beleszórom a sajt felét, hozzáadom a sajtkrémet, majd visszateszem a tűzre és hagyom, hogy a sajt felolvadjon benne. Végül belekeverem a kifőtt tésztát és jól összeforgatom, sajttal megkoronázva tálalom. A tészta teljes kiőrlésű durum barilláéktól, így míg az megfőtt pont kész lett a szósz is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly