2009. március 7., szombat

Macskák - musical két részben

Amióta felfedeztük, hogy Pesten lakni a sok színház miatt is előnyös, azóta vadászom a jegyet a Macskákra. Lehetetlennek tűnt. Aztán egyszerűen az ölembe hullott…vagyis majdnem. Van egy lány, aki havonta elküldi az aktuális műsort és vállalja, hogy – némi juttatásért cserébe – beszerzi a jegyeket. Neki sikerült, ami nekem nem, hozott négy jegyet a macskák március 6-ai előadására. Kedves barátokkal néztük meg.


Sir Andrew Lloyd Webber 1981-be alkotta meg a Macskákat T. S. Eliot Old Possum's Book of Practical Cats-je (1939) alapján, mely gyermekkori kedvence volt. A musical dalai Eliot verseiből és a zeneszerző zenéjéből állnak, ez alól kivételt képez a musical leghíresebb dala, az „Éjfél” („Memory”), melynek szövege a rendező, Trevor Nunn feldolgozása. A Macskák volt a Broadway-en a leghosszabb ideig futó musical (egészen 2006 januárjáig, amikor az Operaház Fantomja megelőzte), több mint húsz éves folyamatos futással.


A magyarországi ősbemutatót a szüleink már 1983. március 25-én láthatták, közvetlenül a londoni bemutatás után. Tekintettel arra, hogy – ahogy magam is tapasztalhattam – a darab töretlen sikerrel fut azóta is, megállapítható, hogy még mindig kedvenc, nem porosodott be, nem múlt el felette az idő, továbbra is tud értéket közvetíteni. A darabban a bemutató óta csaknem 150 színész szerepelt, és több színházlátogató generáció nőtt fel rajta. A Macskákat 2007 augusztusára a Szegedi Szabadtéri Játékokra újították fel; a Madách Színház színészei és Szirtes Tamás rendező.


A darab a világban élő különböző szeszélyű, magaviseletű, különböző tulajdonságokkal rendelkező macskák életéről szól. Mindennapi megpróbáltatásaikat mutatja be az egyszerű hétköznapoktól kezdve a szórakozást nyújtó ünnepségeken át. A négylábú kedvencek az emberekre oly jellemző tulajdonságokkal dorombolnak a színpadon. A történet középpontjában a ’macskabál’ áll, melyet minden évben megrendeznek, s ennek az alkalmából egy macska visszakaphatja addigi életét, új megbecsülést szerezhet magának. Erre a bálra gyűlnek össze a környék macskái, akik nagyon is emberi tulajdonsággal rendelkeznek, s elmesélik életüket. Betekintést nyerhetünk a ’fenemacska’ (értsd: fenegyerek) életébe, aki testével, izmaival, vagány mondanivalójával bűvöli el a szép macskalányokat. A színpadon megelevenednek az életből is oly jól ismert bűnözök, akiket csakis a zsákmány, a nyereség, a kincs érdekel. Itt található az egyszerű munkás közmacska, a postás, akinek a feladata ugyanaz, mint a való életben: a hírek, a levelek hordása. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a nagy varázslóról, a macskák vezetőjéről, valamint a bukott macskáról sem, aki a darab végére újra reményt kap, hiszen a bál alkalmával ő lesz az, aki visszakapja régi életét, visszakapja mindazt a kegyet, mely mindannyiunk számára oly fontos: a szeretetet, a megbecsülést, a macskatársadalomban elfoglalt méltó helyét.


A saját vélemények az előadásról az, hogy nagyon jó színpadképek voltak, amik fényképezőért kiáltottak (természetes tilos a fotózás és videózás), illetve nagyon klasszak voltak a jelmezek, sminkek. Viszont botrányos volt a hangosítás (sokszor nem lehetett érteni a szöveget, annyival hangosabb volt a zene az éneknél) és kicsit túl sok volt a technika, például a füstgép, amit az első sorban ülők kifejezetten „élvezhettek”….volt egy olyan része a darabnak, amikor csak ontották rájuk a füstöt, nem láttak semmit, még felállva sem:( Mi ezt megúsztuk, mert erkélyen ültünk, de azért a szemünket nekünk is csípte. További érdekesség volt, hogy MEFISZTULÉSZ dala alatt tönkrement a mikrofonja az énekesnek. Próbálták a problémát többféleképpen megoldani (más mikrofonjába énekelt, kapott kézit), de ezek sem jelentettek tökéletes megoldást, hát a dal végén közölte, hogy akkor elnézést kér a technikai malőrért, és akkor még egyszer előadják a dalt:) Meglepő volt, ahogy az is, hogy közbetapsolós volt az előadást, ezt úgy értem, hogy nem csak a felvonások végén, illetve az előadás végén, hanem egy-egy dal végén is tapsoltunk, s nem csak azért mert a közönség úgy érezte, hogy tapsolni kell, hanem mert meg is hajoltak a színészek…bevallom volt olyan rész, hogy azt hittük, hogy vége is van, olyan komoly meghajlások mentek. További rossz élmény, hogy volt egy robbantásos rész, ami annyira jól sikerült, hogy a széksor majdnem kidőlt annyira megijedtünk mi nézők. KáeM – akinek a zenei hallása lényegesen kifinomultabb, mint az enyém (és akkor finoman fogalmaztam – nehezményezte továbbá, hogy gyakran nagyon hamiskásan énekeltek a szereplők. A kritikai észrevételek ellenére jól éreztük magunkat. A színház honlapján látható, hogy több szereposztásban is megy a darab, nos a jelmezeknek és maszkoknak köszönhetően nem sikerült felfedezni, hogy pontosan ki játszott, annyit ismertünk fel csupán, hogy sem Gálvölgyi János, sem pedig Malek Andrea játékát nem évezhettük a pénteki előadáson.

Az információk, a Wikipedia-ból, a frego.li oldaláról és a Madách Színház honlapjáról származnak. A képet is Madách Színháztól vettem kölcsön, ahogy ezt látszik is rajtuk.
És hát úgy érzem nem maradhat el:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly