2009. március 18., szerda

Majorannás burgonyafőzelék

Annyira tetszett az általam nem magyarosnak titulált leves, hogy tegnap gyorsan összedobtam egy főzeléket is ebben a verzióban. Nagyon finom lett ez is. Apró változtatással lett így egy megszokott levesből és főzelékből még egy-egy verzió, amit bevethetek.




Majorannás burgonyafőzelék – két személynek
1 kis fej vöröshagymát apróra kockáztam, majd kevés olíva olajon megdinszteltem. Kevergetés közben 4 közepes burgonyát megtisztítottam, majd felkockáztam és a hagymához adtam. Fűszereztem: só, fehér bors, majoranna, kevés szerecsendió, majd összeforgattam és felöntöttem vízzel. Amíg a krumpli puhára főtt, előkészítettem a habarást. Három evőkanál tejfölbe kevertem 1 nagy evőkanál étkezési keményítőt. Mikor puha lett a krumpli, akkor a levéből egy kevéssel kikevertem a tejfölt, majd folyamatosan keverve besűrítettem vele a főzeléket. Fagyasztóból előkapott fasírttal ettük. (Amikor fasírtot csinálok, akkor mindig annyit, hogy legalább egy adag jusson a fagyasztóba is, mert ilyenkor nagyon jól jön)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly