2009. március 22., vasárnap

Graham zsemle

Hosszú ideje készülök, hogy teljesen átálljunk a bolti kenyérről a házira (voltak is próbálkozások). Csak hát az a fránya sok idő, amivel a kenyérsütés jár nem mindig áll rendelkezésre. Meg nem is találtam azt a receptet, ami maradéktalanul tetszett volna. Most viszont találtam egy leírást, ami alapján mindenképpen akartam sütni valamilyen zsömlét. Az alábbi született a nemes elhatározásból. Nagyon finom lett - annak ellenére, hogy összesültek kicsit és nem lettek aljasak;) - és a mennyisége is ideális számunkra. Már csak a sorozatgyártás gyorsítását kell megszerveznem valahogyan.


Graham zsemle
Hozzávalók: 350 ml víz, 30 dkg kenyérliszt, 25 dkg grahamliszt, 1 mk só, 1 tk cukor, 1 dkg élesztő
A hozzávalókat alaposan összegyúrtam, kidagasztottam, majd meleg helyen kétszerezése kelesztettem. Mikor megkelt, lisztezett felületen átgyúrtam, majd hat zsemlét formáztam belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és folpackkal letakarva egy éjszakára hűtőbe tettem.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra, aljában egy tepsiben vizet tettem. A megkelt zsömlék tetejét lekentem vízzel, és 20-25 perc alatt aranyszínűre sütöttem.


Nos, azzal, hogy nem lettek aljasak arra céloztam, hogy a sütőpapír annak rendje és módja szerint ráragadt az aljára és nem is eresztette:( Ami azt jelenti, hogy kenyérsütéshez továbbra sem barátkoztunk össze. Egyébként, aki kenyérsütéshez is használja a sütőpapírt, az elárulná nekem, hogy mit csinálok rosszul, hogy mindig ráragad a kenyérfélére?

2 megjegyzés:

  1. Kedves Vica!
    Nem mindegy, milyen sütőpapírt használsz. A fehérre mindig ráragad az ételek alja. Viszont a barna színű tökéletes, szinte lecsúszik róla, mert egy bevonat van rajta.

    Üdv. Adri

    VálaszTörlés
  2. Kedves Adri! Köszönöm a tippet, azóta megoldódott a probléma, szilikonos sütőlappal:) Vagy többször használatos sütőpapírral;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly