2011. március 22., kedd

Ajánló: Kerámia bevonatos serpenyő

Mert megérdemli az ajánlást. Két hete egy újabb teflon serpenyőmben sérült meg a teflon bevonat. S mivel ezután már nem vagyok hajlandó használni, hát elvonultunk a Metroba új serpenyőért (tapasztalatunk szerint itt a legnagyobb az indukciós tűzhelyen is használható - és megfizethető - edények kínálata). Első körben szokásosan Tefalt nézegettem, mert megszoktam és mert szeretem, de aztán KáeM felhívta a figyelmemet erre a kerámiás csodára: Bialetti Aeternum...gondoltam, mivel árban nagyjából az indukciós tefállal azonos, hát miért ne kapjon egy esélyt.



Azóta lényegében folyamatosan használom és nagyjából istenné avattam a kitalálóját:) Egészen biztosan fog a szekrénybe kerülni másik méret is. Jelenleg egy 24 cm-es van fedővel együtt. Még a naan sütést nem teszteltem benne, az még egy fontos mozzanat lesz, de nem gondolnám, hogy problémát jelentene:)

A saját - indukciós tűzhelyre tervezett - serpenyőm alja

Azóta láttam már Cora-ban is a normál tűzhelyen használható verziókat.

2011. március 21., hétfő

Heti egyperces 2011/12.

    
Tévedni emberi dolog- mondta a sündisznó, s lemászott a súrolókeféről.:) (De aztán visszament, mert olyan jó volt:))
/Szerző: ismeretlen, Kép

2011. március 20., vasárnap

Graham óriás kifli



Szombaton vettünk a Ludwig pékségben két békebeli óriás kiflit. Nagyon finomak voltak, de szerettem volna itthon, egészségesebb változatban elkészíteni. Limarához vonultam az alapötletért - aztán jól átdolgoztam, amit nála találtam.


Graham óriás kifli
1,5 dl tej (CH 6,9g)
1,5 dl víz (CH 0,0g)
2 tk só (CH 0,0g)
csipet aszkorbinsav (CH 0,0g)
2 ek burgonyapehely (1 dkg - CH 7,1g)
25 dkg kenyérliszt (CH 190,8g)
25 dkg graham liszt (CH 161,0g)
2,5 dkg élesztő (CH 0,0g)

A hozzávalókból tésztát dagasztottam, majd hagytam duplájára kelni. Ekkor kisodortam és próbáltam két háromszögre vágni sodormányomat. Feltekertem, külön-külön sütőzacskóba bújtattam, és hagytam ismét megkelni. Ezután alaposan bespricceltem a zacskókat, majd mentek a 200 fokos sütőbe, amíg szépen meg nem pirultak. 

Egy óriás kifli 182,9 gramm szénhidrátot tartalmaz a fenti verzióban. Nagyon jól sikerült verzió ez egyébként, frissen is finom volt, de másnapra is tökéletesen finom maradt.

Tepertős szilvalekváros papucs

Egy újabb Daubner reprodukció. Jobban sikerült, mint vártam...le is taszította az eredetit a trónról. Több neten erre-arra fellelt recept összedolgozásából született.


Tepertős szilvalekváros papucs
Hozzávalók:
20 dkg kenyérliszt (CH 152,6g)
5 dkg tk rozsliszt (CH 36,8g)
1 tk nádcukor (5g - CH 4,9g)
1 kk só (CH 0,0g)
negyed kocka friss élesztő (CH 0,0g)
1 csipet sütőpor (CH 0,0g)
10 dkg tepertőkrém (nálam Liba - CH 0,0g)
0,5 dl víz (CH 0,0g)
10 dkg tejföl (CH 3,8g)
fél tojás (másik fele pont jó a kenéshez) (CH 0,6g)
házi szilvalekvár (nekem 24 dkg fogyott el hozzá - CH 113,8g /ez erősen közelítő érték, mert csak cukrozott lekvárhoz találtam értéket, ebben meg nincsen cukor/)
A szilvalekvár és a fél tojás kivételével a hozzávalókat alaposan összedagasztjuk. Majd letakarva hűtőben pihentetjük. Ezután két felé vesszük és kisodorjuk (kb 5mm vastagra). Kockára vágjuk és mindegyik közepére egy-egy kiskanál szilvalekvárt teszünk, két ellentétes sarkot egymásra hajtunk, hogy jobban tapardjon tojással is megkenhetjük (én ezt kihagytam, de látható, hogy szükség lett volna rá). Ezután sütőpapírral bélelt sütőformába tesszük 180 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük. 

20 darab lett ebből a mennyiségből, így egy darab saccperkábé (mert hát a házi cukormentes szilvalekvárhoz nem találtam pontos szénhidrátértéket) 19,5 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Marcipános sütemény

Valamiféle kevert tésztában gondolkodtam. Felmerült bennem, hogy a várakozó marcipánt is bele kellene álmodni valahogyan a süteménybe. Így alakult ki az alábbi csoda...mert ez most tényleg az, tömény gyönyör.



Marcipános sütemény

5 dkg xilit (CH 49,9g)
2 egész tojás (CH 1,2g)
15 dkg tejfölt (CH 5,7g)
20 dkg liszt (CH 152,6g)
fél csomag sütőport (CH 0,0g)
10 dkg marcipánmassza (CH 57,4g)
A xilit-et habosra keverjük a tojások fehérjével, majd egyenként hozzáadjuk a sárgáját, aztán a tejfölt, a lereszelt marcipánmasszát, végül a sütőporral elkevert lisztet. Zsírozott lisztezett formába simítjuk. Majd 180 fokon tűpróbáig sütjük. Nekem 35 perc alatt sült meg.
A tetejére tehetünk csokimázat is, én már így is elég szénhidrát és kalóriadúsnak éreztem. 

20 nagyon kellemes, nem túl édes szelet lett a fenti mennyiségből, így egy szelet 13,3 gramm szénhidrátot tartalmaz. Délután teához és reggeli kakaóhoz (vagy kávéhoz) is ideális. Elvetemültek és diétát nem tartók ehetik csokiöntettel, nyáron egy-egy gombóc csokifagyival.

Pokoli sertésragu


Olyan ebédet szerettem volna, ami mellett nem kell ott állni, de mégsem a sütőben készül. Aztán kritérium volt még, hogy viszonylag gyorsan meg legyen, mert ebéd utánra KáeM gyenge levezető edzésnek fallabdázást irányzott elő magának...vagy nem is annyira magának, mert hát a barátok beszélték rá, de ez végülis mindegy. 


Pokoli sertésragu
Hozzávalók:
37 dkg sertés tarja(CH 1,5g)
fél dl olaj (CH 0,0g)
1 nagy fej vöröshagyma (9 dkg - CH 7,5g)
2 gerezd zúzott fokhagyma (0,5 dkg - CH 1,3g)
1 tk sűrített paradicsom (2 dkg - CH 4,0g)
chilipor, chili karika, őrölt bors, Piros Arany (csípős és csemege is), só (CH 0,0g)
15 dkg tejföl (CH 5,7g)
1,5 dkg liszt (CH 11,5g)
A húst csíkokra vágjuk és az olajon kicsit átforgatjuk. Eközben a vöröshagymát és a fokhagymát a késes robotgéppel pépesre aprítjuk. Majd hozzáadjuk a hagymákat is a húshoz és fehéredésig pirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a fűszereket és kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Időnként természetesen meg kell keverni és a vizet is pótolni kell. A tejfölt simára keverjük a liszttel, besűrítjük vele a húsos mártást, majd kiforraljuk. Párolt rizzsel tálaljuk. 

Meglepően jól sikerült, bár a pokoliság elééréshez azért bőségesen kellett adagolni a chilit. Egy adag szénhidráttartalma 7,9 gramm, mivel a fenti mennyiség 4 adagnak felel meg. Rizzsel kiegészítve 36,8 gramm. Az ötletadó recepttel több helyen is összefutottam már a neten, nem konkretizálnám egyiket sem, elvégre messze nem pontosan a leírtak szerint készítettem el, arról nem is beszélve, hogy azért mindenhol kicsit másként készült, mindenki belefőzte kicsit a saját egyéniségét.;)

2011. március 19., szombat

Díjeső


Bianka lepett meg a díjjal, köszönöm szépen itt is, hogy gondolt rám. 


Nincs egyszerű dolgom, mert 10 szívemnek kedves blognak kell tovább adni a díjat. Ez részben jó, mert sokaknak adhatom, részben rossz, mert lennének többen is. Szóval a 10es fogat akire most esett a választásom, nem sorrend, nem ábcé rend (és igen, ismét önző voltam, mert nem foglalkoztam vele, hogy megkapták-e már):

Krumplis tészta

Nagy kedvencem, mégis most készült első ízben a saját konyhámban, mert hogy KáeM nem rajongó. Neki ezúttal is paprikás krumpli készült.

Krumplis tészta - 2 személyes adag
Hozzávalók:
5 dkg hagyma (CH 4,2g)
20 dkg krumpli (CH 40g)
2 dkg sertészsír (CH 0,0g)
pirospaprika (erős is) (CH 0,0g)
1 tk csemeg Piros Arany (CH 0,0g)
1 tk csípős Piros Arany (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
8 dkg fodros nagy kocka tészta (CH 57g)
A hagymát és a krumplit kockára vágjuk. A hagymát az olvasztott sertészsíron megpirítjuk, rászórjuk a pirospaprikát, hozzáadjuk a krumplit, a Piros Aranyakat, majd felöntjük vízzel és addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul. Közben a tésztát is puhára főzzük. Amikor a krumpli készen van, akkor burgonyatörővel áttörjük a paprikás krumplit, majd összekeverjük és összeforraljuk a tésztával. Savanyú uborkával tálaljuk. 

Két bőséges adag a fenti mennyiség 50,6 gramm szénhidráttal adagonként. Részemről nem is tudtam megenni ezt a mennyiséget ebédre.

2011. március 18., péntek

Terhes társaság


A Másnaposok után gondoltuk megnézzük a moziban, aztán valahogy elmaradt, részben azért, mert negatív kritikákat olvastunk róla, részben meg azért mert el is felejtettük. Most azért csak bekerült a lejátszóba. Végülis nem volt rossz. Bár elég nehezen indult el, de utána volt benne jó néhány fergeteges poén, mondjuk nem annyi, mint a Másnaposakban, de jól mulattunk:)



"Peter Highman hamarosan apai örömök elé néz. A felesége öt nappal későbbre van kiírva, ő pedig mindenképpen mellette szeretne lenni, amikor megszületik az első babájuk. De a véletlen mást tartogat számára: a reptérre igyekezve legjobb szándéka ellenére sem sikerül Atlantából haza repülnie, ugyanis a sors összehozza egy nagyravágyó színésszel, Ethan Trembaly-vel, aki meggyőzi Petert, hogy autóval utazzanak keresztül a kontinensen. A szülészet felé tartó ámokfutásuk áldozatául esik jó néhány autó, legalább annyi barátság és Peter minden épen maradt idegszála."



A dvd borító képe, a további képek

Gardenexpo és Orchidea Show

Két kedves ismerős is volt a kiállítók között, akik kedvesen invitáltak, hogy menjünk ki. Ahol virágok vannak ott rossz helyünk nem lehet, meg hát IKEA family kártyával kedvezményes belépőt is kaptunk, hát kimentünk.

A kocsit az Aréna Plázában tettünk le, innen sétálva tettük meg az utat, mázlisták lévén megúsztuk az esőt (oda is, vissza is). A belépőjegynél sajnálattal tapasztaltuk, hogy megszűnt a bankkártyás fizetési lehetőség (még jó, hogy igyekszünk a kp használatot visszaszorítani:S). Azért szerencsére nem kellett ATM vadászatra indulni. Három féle jegyet lehetett venni alapból: csak Gardenexpo, csak Orchidea Show és kombinált mind a kettőre. Na és persze ezek különböző kedvezményes változatai. A family kártyával 1890 magyar forint volt egy felnőtt kombinált belépő. 


A jegyekkel felvértezve csattogtunk a bejárathoz. Nagyon modern beléptetés van, a jegy vonalkódjára enged át a villáskapu (meg a biztonsági őrök). Ezután jobbra és balra lehetett választani, annak fényében, hogy kinek mire szólt a jegye, mivel nekünk mindenhová, hát jobbra kezdtünk a Gardenexpon. Az ismételt belépő ellenőrzésnél rögtön kaptunk egy-egy Substral-os reklámcsomagot. Gyorsan megkerestük a Yorkergrill standot, aztán körbe is néztünk. Az volt a benyomásunk, hogy nem igazán tudták eldönteni, hogy miről is szóljon a kiállítás, mert volt itt kerttel kapcsolatos termék (fűnyírótól kezdve bútorokon át a yacuzziig mindenféle), aztán többféle virágkötészeti alkotás, lakásdekorációs termékek, mézek és öko termékek....szóval kicsit össze-vissza, kevés koncepcióval. Sok standnál azt sem sikerült eldönteni, hogy mit is szeretnének eladni.


Ezután - viszonylag gyorsan végezve - átmentünk az orchideás részre. Itt első utunk az Agyagvirág standjához és Ági mosolygós arcához vezetett. Örömmel és nagyon kedvesen fogadott. Viszont éppen sok érdeklődője volt, így körbenéztünk, hogy aztán ismét visszatérjünk beszélgetni egyet. A kiállítás csak fele részben volt kiállítás nagyobb részben inkább vásár, nagyon drága árakkal és nagyon különleges orchideákkal. Viszont nézelődési, fotózási szempontból sokkal kellemesebb volt a helyszín (bár csak a kis kompakt gépet vittük magunkkal), mint anno a Vajdahunyad vára. Itt jelentősen jobb fényviszonyok, több hely és kisebb tömeg volt, mint anno akkor ott. A nézelődés, fotózás után visszatértünk Ágihoz beszélgetni és hallgatni a sok csodálkozó kérdést, hogy a virágkölteményei valójában nem élőek....na ja magunk is így kezdtük:) (Aztán jött a menyasszonyi csokor:D) /Az alábbi képen Ági egyik alkotása látható...a fenti kollázsban lévő orchidea fotók élő virágokról készültek/


Végül mind a két ismerőstől elbúcsúzva, egy kis üveg fenyőmézet beszerezve hazaindultunk. Összességében nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. További információ a rendezvényről (holnap és holnapután is látogatható).

2011. március 17., csütörtök

Expressz croissant

Naná Limarától, ki mástól lenne. Nagyon régóta tervben van, s igazán kár, hogy csak most készült el. Frissen langyosan az igazi, másnapra kihűlve már nem éreztem olyan tökéletesnek, de persze még ehető volt.


Expressz croissant
Hozzávalók:
35 dkg liszt (CH 267,1g)
70 g joghurt (CH 3,4g)
1 dl tej (CH 4,6g)
só (CH 0,0g)
5 g barna cukor (CH 4,9g)
1 tojás (CH 0,6g)
2,5 dkg élesztő (CH 0,0g)

12,5 dkg hideg vaj a rétegezéshez (CH 0,5g)
1 felvert tojás a kenéshez (nem számoltam vele, mert alig fogyott belőle)

A hozzávalókat (a vaj és a kenéshez szükséges tojás kivételével) alaposan összedolgoztam, majd 8 felé vágva hagytam duplájára kelni. Közben lereszeltem a vajat és 7 felé osztottam. A megkelt tészta darabokat kisodortam és a vajjal rétegeztem. Ezután 8 cikkre vágtam és feltekertem. Sütőpapírral bélelt tepsire fektettem és hagytam ismét megkelni. Ekkor felvert tojással megkentem, és 200 fokos (légkeveréssel turbózott) sütőbe toltam. És pirulásig sütöttem. Emlékeim szerint ez 20 percet tartott. 


Egy kifli 35,1 gramm szénhidrátot tartalmaz. Bár a felhasznált vajból meglehetősen sok sült ki, szóval ez sem teljesen pontos érték. Igyekezni fogok kifejleszteni a megoldást, hogy mindig frissen tudjam sütni. Arra gondoltam, hogy formázás után fagyasztanám le....meglátjuk hogyan sikerül, be fogok számolni róla.

2011. március 15., kedd

Málnás túrós bomba

Vasárnap...édesség, mondjuk egy tiramisu, ami már szombaton elkészülhet így senkit nem zavar, hogy vasárnap nincs idő a konyhával foglalkozni. Na de mégis valami más...mondjuk felhasználva a hűtő tartalmát, annál is inkább, mert pénteken még azt hittem Dolce Vita tortájához hasonlót fogok készíteni. Aztán másként alakult, de ezt cseppet sem bántuk.


Málnás túrós bomba
Hozzávalók:
25 dkg túró (CH 9,3g)
2 dl Hulala tejszín (CH 26,0g)
0,5 dl málna szörp (CH 32,9g)
1 ek rum (CH 0,0g)
8 dkg babapiskóta (CH 62,2g)
A tejszínt kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a túrót. A málna szörpöt vízzel hígítjuk, majd megmártjuk benne a babapiskótákat. Egy közepes méretű üvegtálat beterítünk folpackkal, majd belekanalazzuk a túrókrém felét. Erre jön egy réteg málnás babapiskóta, majd a második réteg túrókrém. Végül zárásként még egy réteg babapiskóta. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd kifordítjuk a formából és málnaszemekkel díszítve tálaljuk. 

8 szeletben ettük meg a fenti mennyiséget, így egy szelet 16,3 gramm szénhidrátot tartalmaz.


2011. március 14., hétfő

Heti egyperces 2011/11.


Az egyetlen valódi okunk a derülátásra: a macska. Ezt a kis prémes ragadozót semmi más módon nem lehetett volna ezer és ezer éven át hozzánk szelidíteni, mint rendíthetetlen, ellenszolgáltatást nem váró, feltétel nélküli szeretettel. A szépsége abszolút imádatával - a szabadsága, függetlensége teljes tiszteletben tartásával. Ha ez sikerült, az emberiség nem lehet egészen elveszve.
/Idézet: Ottlik Géza, Kép a Facebookról/

2011. március 8., kedd

Charlaine Harris : True Blood 6. – 10.

A filmsorozat első három évada után rászántam magam a könyvek folytatására is (1.-5.). Bevallom azért vártam ennyi ideig, hogy minél tovább legyen olvasnivalóm. Nem csalódtam, ismét. Minden kötet nagyon jól sikerült, fordulatos és izgalmas, semmi unalmas ismétlődés. S még ezek után is úgy érzem van lehetőség a folytatásra. A sorozat - mint már írtam - nem követi a könyvek időrendjét és struktúráját, de ez egyáltalán nem zavaró, legalábbis számomra nem volt az. Továbbra is várom a sorozat folytatását is. Kivételesen nem emeltem ki egyetlen részletet sem, mondjuk elég gyorsan is haladtam a kötetekkel. Azért szokásosan alább a fülszövegek:



Halottnak a csók - True Blood 6.
"Az igaz barát nem iszik a barátjából. Gyilkosság történt. Sookie egyik kedves rokonát megölték. A hír mindenkit meglep, hiszen Hadley vámpír volt. Eltűnésének éjjelén a vámpírkirálynő hozzáment Arkansas királyához, és minden jel arra mutat, hogy a rokonnak köze volt mindkettőjükhöz. Mi több, birtokába jutott valami, amire sokaknak fáj a szemfoguk. Sookie épp indulni készül, mikor feltűnik a színen Quinn, a vértigris, aki már az első randevún bajba keveri szíve választottját.
Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve.
„Pikánsan pokoli”- Dallas Morning News"

Hetedik harapás - True Blood 7.
"Az igaz barát nem iszik a barátjából.
A vámpírkirálynőre halálos ítélet vár. Sookie tudja, hogy a királynő ártatlan a király meggyilkolásában, de bizonyos titkos hatalmak csapdába csalták az amúgy is legyengült királynőt, és a végső leszámolásra készülnek. A pincérlány még mindig nem tette túl magát vámpír szeretőjének árulásán, de a szexi Quinn mindenben támogatja, kivéve persze az álnok Bill visszaszerzését. Sookie hamarosan válaszút elé kerül, ami nemcsak magánéletének alakulását, de a városka sorsát is eldöntheti…
Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve.
„Pikánsan pokoli”- Dallas Morning News"

Por és hamu - True Blood 8.
"A Katrina hurrikán borzalmas pusztításai és a vámpírtalálkozó felrobbantása után Sookie Stackhouse épségben van, bár kissé feldúlt. Szeretne visszatérni dolgos hétköznapjaihoz, de közben halálra aggódja magát eltűnt barátja, Quinn miatt. De az események most is váratlan fordulatot vesznek, és hősnőnk ismét egy véres ütközet közepén találja magát. De amikor már nem repked mindenfelé kitépett szőr és vér sem folyik többé, Sookie-nak rá kell jönnie, hogy már semmi sem lesz olyan, mint annak előtte..."

Vörös telihold - True Blood 9.
"Sookie Stackhouse életének megszokott szereplői a környezetében élő vámpírok és alakváltók. Vérkötelék fűzi a helyi vámpírközösség jóképű vezetőjéhez, a főnöke alakváltó, a bátyja pedig vérpárduc… A helyiek számára azonban a vámpírok rejtélyes, félelmetes lények, a vérfarkasok létezéséről pedig sejtelmük sincs.
Egészen mostanáig. A vérfarkasok és az alakváltók úgy döntenek, hogy kilépnek a világ elé, és felfedik valódi természetüket.
Először úgy tűnik, minden rendben van. De nemsokára egy vérpárduc megcsonkított testére bukkannak a bár mögött, ahol Sookie dolgozik. A lány ismeri az áldozatot, és úgy érzi, segítenie kell a gyilkos felkutatásában.
Azt azonban nem sejti, hogy Bon Temps-t még nagyobb veszély fenyegeti. A vámpíroknál és vérfarkasoknál sokkal ősibb, sokkal hatalmasabb lények háborúra készülődnek. És Sookie természetesen megint az események középpontjában találja magát…
Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve."

Véres tavasz - True Blood 10.
"Sookie-t kegyetlenül megkínozták a rövid, de véres tündérháborúban, és több rokonát is elvesztette. Most nagyon meg van bántva, és halálosan dühös. Egyetlen vigasza és öröme az a szerelem, amelyet a vámpír Eric Northman iránt érez, akit azonban éppen e miatt a kapcsolat miatt tart szigorú megfigyelés alatt az új vámpírkirály. Ericet más oldalról is nagy baj fenyegeti: felbukkan teremtője és vele új "testvérkéje", aki mindenkinél veszélyesebb. A legrosszabb pedig az, hogy bár a tündérvilág kapuját örökre lezárták, maradt néhány tündér az emberi oldalon, az egyikük pedig haragszik Sookie-ra. Nagyon-nagyon haragszik…
Charlaine Harris magával ragadó bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés humorral és izgalommal fűszerezve."

Ezúton is köszönet az E-book készítőknek és feltöltőknek:)

2011. március 7., hétfő

Brunch pékség és szendvicsbár


A kiszámíthatatlan pesti (és budai) közlekedésnek hála meglehetősen korán érkeztünk ma meg a Mammut mellé...ahol a dokim rendel. Gondoltuk hasznosan töltjük el a várakozási időt, így adta magát a Brunch, hogy reggelizzünk egy jót. 


A frissen kisült sonkás pizza és egy-egy bögre epres vörös tea mellett döntöttünk reggeli gyanánt...nagyon finom volt minden, ücsörögve elfogyasztva. Mondjuk én a helyükben megpróbálnám a helyben reggelizős részt és az elviteles vásárlást kicsit jobban elkülöníteni, de így sem volt kellemetlen, pedig sok vásárló volt közben. Reggeli után vételeztünk egy szép kenyeret, tízóraira egy málnás táskát, majd távoztunk. Külön fizettük a reggelit és az elhozott finomságokat, de összesen nem értük el a 2000 forintot, amiből mondjuk az 1200 körüli áras reggeli volt a sok(k). Nem olcsó, de azért néha belefér:)

/A honlapról származik mind a logó, mind pedig a kép/


Heti egyperces 2011/10.


"Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza.
Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa.
Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában? Mindegyikünknek azt kellene mondanunk: - Tudod, mi vagy te?
Csoda !
Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod. Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire.
Igen, te vagy a Csoda !
Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan Csoda, akárcsak te magad? Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük."

/Pablo Casals: Te Vagy a Csoda - A képet köszönjük az Istenhegyi Géndiagnosztikának...a képen 12 hetes, a valóságban már 16 hetes múlt a mi Zsebikénk/

2011. március 6., vasárnap

Sajtos tallér - a végső változat

Anyuékhoz mentünk ma ebédre, s az édes sütemény mellett, készültem sóssal is, kérésére sajtos tallért sütöttem. Már meg sem lepődtem, hogy a sok családi/saját próbálkozás után (Anyu verziója: Sajtos tallérSajtos tallérSajtos tallér 2.0Sajtos tallér 3.0), ebből is Limara változata lett a nyerő.  Az alábbiak szerint készítettem és abbahagyhatatlanul finom.


Sajtos tallér
Hozzávalók:
60 dkg liszt (CH 457,8g)
1 ek só (CH 0,0g)
fél csomag sütőpor (CH 0,0g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)
12,5 dkg zsír (CH 0,0g)
12,5 dkg margarin (CH 0,5g)
1 tojás (CH 0,6g)
1,5 dl tej (CH 6,9g)
12,5 dkg reszelt sajt (CH 2,0g)
A lisztet elmorzsoljuk a zsiradékokkal, majd a többi hozzávalót is hozzáadva rugalmas tésztává gyúrjuk. Ezután egy napra folpackba csomagolva hűtőbe tesszük. Cseresznye nagyságú golyókat formázunk belőle, majd a tallérsütőben 3-4-et téve egyszerre kisütjük. Papírzacskóba tettem a szállításhoz.

Nekem a fenti adag elkészítése, mármint formázása és kisütése (elektromos sütőm van) szűk egy órát tartott. 118 - ahogy a képen is látható, nem éppen egyforma - darab lett belőle, így egy darab kb. 4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2011. március 5., szombat

Graham naan

A ma reggeli piacozás hatására - természetesen - libamájat ebédeltünk...késői ebéd volt ez. Még mindig változatlanul készül: szeletekre vágom, majd sütésig (de minimum fél napot) fokhagymás tejben áztatom, majd forró libazsírban megsütöm a fokhagymát is mellé dobva. Viszont a kötelező hagyma köret melletti friss kenyér helyett egy ideje naannal esszük, mert nagyon jól illik hozzá...szerintem minden tunkolható kajához nagyon jól illik;) Ebből is megalkottam a számunkra tökéletes graham változatot.


Graham naan (CH 217,9g)
Hozzávalók:
15 dkg kenyérliszt (CH 114,5g)
15 dkg grahamliszt (CH 96,6g)
negyed kocka friss élesztő (CH 0,0g)
1 tk só (CH 0,0g)
1 pohár natúr joghurt (Danone activia - CH 6,8g)
1 joghurtos pohárnyi víz (CH 0,0g)
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, a vizet apránként adagoljuk, mert nem biztos, hogy kell a teljes mennyiség. Ezután meleg helyen letakarva kelni hagyjuk. 8 egy forma darabra vágjuk és egyenként kisodorjuk, majd száraz forró serpenyőben mind a két oldalát foltosra sütjük. Ha kisodrás után még kel, az nem árt neki, de figyeljünk rá, hogy kellően lisztes legyen a felület, mert könnyen odaragad.


8 darab lesz a fenti mennyiségből, így darab tehát 27,9 gramm szénhidrátot tartalmaz. Én másfelet bírtam megenni két szelet libamájhoz, így összességében 53,2 grammal tudtam le az ebédet:) Ha pedig hinni lehet az indiai babonában - mégpedig, hogy annyira puffad fel a naan sütés közben, mint amennyire éhes, akinek készül - akkor mi nagyon éhesek voltunk;)

2011. március 3., csütörtök

Lecsós sertés szelet

Várom már nagyon a napsütéses szép időt, így valami nyáridéző finomságot találtam ki vacsorának. A lecsó mindenképpen idézi a nyarat, így nem csalódtam:)



Lecsós sertés szelet (CH 34,4g)
5 dkg sertészsír (CH 0,0g)
4 szelet sovány sertés comb (35 dkg - CH 1,4 g)
2 dkg liszt (CH 15,3g)
8 dkg hagyma (CH 6,6g)
30 dkg natúr lecsó (házi - CH 9,9g)
2 tojás (CH 1,2g)
1,5 dl víz (CH 0,0g)
A hús szeleteket besózzuk, majd lisztben megforgatjuk, aztán a megolvasztott sertészsíron mindkét oldalát megsütjük. Ezután jénai tálba tesszük a szeleteket, majd ráöntjük a vizet. A visszamaradt zsíron az apróra vágott hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a lecsót és átforgatjuk. Lekapcsoljuk a tűzhelyet, majd hozzákeverjük a felvert tojást. Ezután egyenletesen eloszlatjuk a hússzeleteken. Alufóliával letakarva 200 fokos sütőben 30 percig sütjük, majd fólia nélkül még addig, amíg ízlésünknek megfelelően elsült a leve. (Én csak bent hagytam a lekapcsolt sütőben). Ezután párolt rizzsel tálaljuk. 

Négy adagnak ettük, így egy adag 8,6 gramm szénhidrátot tartalmaz. Kiegészítve egy adag párolt rizzsel (1 merőkanálnyi/3 púpos evőkanálnyi) 28,9 gramm, összesen 37,5 gramm szénhidrátot tartalmaz.

2011. március 2., szerda

Krumplis tekercs

Maradt vasárnapról egy nagyobb adag krumplipüré, a takarékosság jegyében gondoltam nem hátrány, ha felhasználom. És tényleg nem volt hátrány, mert jó lett. A szénhidrát számolásnál a krumplipüré esetében a korábbi számolásból indultam ki. 


Krumplis tekercs
Hozzávalók:
37 dkg krumplipüré (CH 61,7g)
37 dkg liszt (CH 282,3g)
10 dkg vaj (CH 0,4g)
1 tojás (CH 0,6g)
fél kocka friss élesztő (CH 0,0g)
só (CH 0,0g)
kb 1 dl tej (CH 4,6g)

kevés felvert tojás és 5 dkg reszelt sajt a tetejére (CH 0,8g)
A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, majd lisztezett deszkán kisodorjuk és harmadolva meghajtogatjuk. Hagyjuk duplájára kelni, majd ismét kinyújtjuk és meghajtogatjuk, és hagyjuk újra megkelni. Kisodorjuk és feltekerjük. Felszeleteljük, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, felvert tojással megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk és 200 fokra (légkeverés is!) kapcsolt sütőbe toljuk. A sajt pirulásáig sütjük. Nálam ez 30 perc volt a hideg sütővel. 


16 szép méretes csiga lett a fenti adagból, így egy csiga 21,9 gramm szénhidrátot tartalmaz. 

Gyorsított rántott csirkemell

Semmi komoly - mert ma eleve ilyen tipikus napom van: zöldborsos tyúkhúsleves, rántott csirkemell krumplipürével - , de ötletadó, meg magamnak feljegyzendő, mert nagyon jól sikerült. Naja...a lustaság néha csodákra képes, mert az egész abból született, hogy gyorsan túl akartam lenni a panírozáson.


Gyorsított rántott csirkemell
A csirkemell szeleteket a szokásos liszt-tojás-zsemlemorzsa helyett liszttel elkevert zsemlemorzsába, majd felvert tojásba, végül ismét a liszttel elkevert zsemlemorzsába mártottam. Ezután a szokásos módon, forró olajban sütöttem ki a szeleteket. 

Ízvilágra elvileg nem sok változás, mégis egyszerűbb elkészíteni és valahogy lágyabb a kész étel is:) 

2011. március 1., kedd

Aszalt paradicsomos kenyér

A lan partyn szendvicshez használtunk mediterrán kenyeret is. Annyira masszívan fűszereset és főleg olívabogyósat nem akartam, de valami tuningolt változtatot igen. Így került bele az aszalt paradicsom. Finom lett, bár kétségtelen, hogy behatárolja a kenyér felhasználhatóságát, mert azért nem állok neki aszalt paradicsomos kenyeret nutellával, vagy lekvárral enni:P


Aszalt paradicsomos kenyér
1 ek méz (2 dkg - CH 16,2g)
fél kocka friss élesztő (CH 0,0g)
25 dkg kenyérliszt (CH 152,6g)
10 dkg tk rozsliszt (CH 73,6g)
2 ek búzadara (4 dkg - CH 29,4g)
2 ek olívaolaj (CH 0,0g)
1 tk só (CH 0,0g)
3 szem aszalt paradicsom  apróra vágva (nem találtam CH értéket semerre, így eltekintettem tőle, nem olyan hatalmas mennyiség)
2,5 dl víz (CH 0,0g)
A hozzávalókat alaposan összedagasztjuk, majd hagyjuk duplájára kelni. Ezután lisztezett felületen kisodorjuk, majd feltekerjük és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és hagyjuk ismét megkelni. Ezután vízzel alaposan lespricceljük, 200 fokos sütőben pirulásig sütjük (bevallom elfelejtettem nézni az órát).

Frissen finom ropogós volt. Másnapra kicsit megpuhult, de még így nagyon finom volt és jól esett mindenféle sós feltéttel, vagy akár csak magára is. 22 fél tenyérnyi szelet lett ebből az adagból, így egy szelet 12,4 gramm szénhidrátot tartalmaz.

Printfriendly