2011. december 1., csütörtök

Apple torta avagy iCake

Hát igen, végre rászántam magam, összeszedve minden bátorságomat, hogy összehozzak egy cukorbevonatos forma tortát. Nem kispályáztam holmi szivecskékkel, mindjárt nagy (alma)fába vágtam a fejszémet. Ahhoz képest, hogy ez életem első ilyen jellegű tortája, szerintem nem is lett rossz. Ízesítését tekintve a Kinder Pingui-re hajaz;)


Apple torta alias iCake
Hozzávalók 26 cm-es tortához:
6 tojás
6 kanál cukor
5 kanál liszt
1 kanál kakaópor
A tojásfehérjét a cukorral habosra keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a sárgájákat is és tovább keverjük. Végül alacsonyabb fokozatra kapcsolva apránként hozzákeverjük a kakaóval elkevert lisztet is. Ezután sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 20 perc alatt készre sütjük (tűpróbázni érdemes, mert mindegyik sütő más).

Ezután rácson hagyjuk kihűlni, majd a kinyomtatott minta alapján formára vágjuk. (És örülünk, mert sikerült:)) Ketté vágjuk.

Hozzávalók krém:
2 dl Hulala tejszín
2 kk vaníliakivonat
10 g zselatin fix
Két részletben készítjük el: 1 dl tejszínt, 1 kk vanília kivonatot és 5 g zselatin fixet felverünk és a torta aljára kenjük. És hűtőben megdermesztjük. Ezután jön az alábbi csokikrém, amit szintén hűtőben dermesztünk, majd a krém második fele. Rá a torta teteje, majd a cukormáz.

Hozzávalók csoki réteg:
5 dkg étcsokoládé (Szerencsi Szerecsen)
2 dkg vaj
1 tk víz
Vízgőz felett összeolvasztjuk, majd kicsit hagyjuk hűlni, végül a tejszínkrémre simítjuk.

A bevonathoz DrOetker nyújtható cukormázat használtam. Nem mondom, hogy egyszerű volt vele dolgozni, mint az látható is a tortán;) Legközelebb mással dolgozom inkább.

A CH összegző és a számolás ezúttal elmarad, mert nem igazán tudtam kitalálni hogyan tudok számolni, hiszen, az eredeti tortából csak kivágtam a formát, ahogy a bevonatot sem használtam el mindent, szóval nincs számolás:)

Egyébként a Sir Lancelotba mentünk vacsorázni, ahol azonnal "elkobozták" tőlem a tortát, de csak azért, hogy a vacsora végén tűzijátékkal és zenés kísérettel hozzák ki:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly