2011. október 18., kedd

Elizabeth - Az aranykor



Úgy látszik mostanában az angol történelmi filmek bűvöletében élek:P Megnéztem, egy nézést mondjuk megért, de igazából nem varázsolódtam el tőle. Amit a történelemből (még mindig nem tartom a wikipediat komoly történelem könyvnek, de azért összefoglalónak jó:P) tudni lehet a szűz királynőről, azt szerintem izgalmasabban, magával ragadóbban is meg lehetett volna filmesíteni.


"1585-öt írunk. I. Erzsébet királynő idestova három évtizede ül a trónon. Angliát vallási ellentétek feszítik, miközben az udvarban folyó ármánykodás is állandó veszélyt jelent. Ugyanekkor a katolicizmus pusztító szele söpör végig Európán. A római egyház támogatásával és az inkvizícióval felfegyverkezve II. Fülöp király armadája fenyegeti Angliát. A spanyol uralkodónak, a világ legnagyobb hatalmú emberének eltökélt szándéka, hogy letaszítja a trónról a protestáns eretneket. A küzdelem mellett szükségképpen háttérbe szorul a királynő magánélete, beteljesületlen szerelem fűzi Sir Walter Raleigh-hez."


Bevallom fogalmam sem volt róla, hogy a film folytatás, ez csak most derült ki számomra, de ez alapján nem annyira vagyok biztos benne, hogy meg akarom nézni az első részt (majd úgyis beszámolok róla, hogy végülis megnéztem-e). A szereplő választás egyébként tetszett Cate Blanchetthez igazán illett a szerep, de a többiek is nagyon jók voltak a szerepükben.

5 megjegyzés:

  1. Szia, bocsánat, hogy itt írok , de a babásblog oldaladon a palackposta résznél nem tudok küldeni neked üzenetet. (A szóellenőrző nem működik, vagy az én gépemen ad aki szót.?)
    Ezt írtam volna oda:
    Szia, meg tudnád mondani pontosan, hogy az allerhand melyik táskáját vetted meg? Nagyon megtetszett, meg is néztem az oldalukat, meg a webshopot, de ott sajnos kevés a kép, s nem olyan egyértelmű a leírás. Illetve még azt megmondanád, hogy konkrétan milyen kiegészítő járt a táskához, s ha megpakolod, akkor kb. mekkora súlya van?
    Nagyon köszönöm a segítségedet.
    Krixta

    VálaszTörlés
  2. @Krixta Szia! Semmi gond, nem tudom mi lehet a gond ott, majd ránézek.
    Szóval a táska: allerhand Fiona verziója
    Tartozékok:
    - 2 db tépőzáras, lecsatolható bélelt cumisüveg/bébiétel tartózseb (ebből én csak az egyiket tartom benne a teás cuminak, a tápszeres cumit még mindig az autós melegítőben tartom)
    - pelenkázó alátét (30 x 55 cm)
    - karabinerrel becsatolható termo üvegtartó (ebben nálam a forralt víz utazik)
    - karabinerrel becsatolható játszócumi tartó
    - karabinerrel becsatolható mobil tartó (én ebben nem a telefonomat tartom)
    - átlátszó cipzáras tasak
    - elsősegély tartó
    - 10db biológiailag lebontható zacskó
    A kivehető tartozékokon kívül nagyon jó kis zsebei vannak: elől egy cipzára nagyobb, hátul egy hosszú kicsi (vízzárós). Belül egy nagyobb cipzáras, aztán gumipántok és sima zsebek.
    Megpakolva nekem 3,5-4 kiló maximum (megmértem a baba mérlegén, szóval elvileg elég pontos adatot adtam:))
    Ja és akkor konkrétan - hátha ez is segítség - én a Kangaboo-ban vettem, mivel törzsvásárlói pontokat is számítottunk be nem tudom megmondani a pontos árát, de 24ezer forint körül volt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon köszönöm. Bár nálunk már nagyobb a gyerkőc, de azért nagy pakkal megyünk még mindenhova. A Mikulást megkérem hozzon nekem egyet.

    VálaszTörlés
  4. És még egyet, a pántját tudod úgy állítani, hogy te magad keresztben tudd hordani, vagyú gy nem néz ki jól?

    VálaszTörlés
  5. Bevallom ezt nem is próbáltam,de alapvetően nem keresztezős táska:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly