2008. április 21., hétfő

Tata

A céges fotóklub szervezett fotózással egybekötött kirándulást Tatára. A vonatozást nem vállaltuk be inkább kocsival mentünk és Tatán találkoztunk a többiekkel. Nem voltunk sokan, emlékeim szerint 13-an:) Mivel páros rendezvény volt, így - hozzám hasonlóan - többen is hozták a párjukat. Nagyon kellemesen éreztük magunkat, bár sajnos az időjárás, csak a nap első felében kedvezett a fotózásnak, később mind az eső, mind a szürkeség rontotta a fotózás esélyeit. :(

A csapat kocsival érkező fele (5-en) elsétáltunk az Esterházy Kastélyhoz, majd az Eötvös Gimnáziumhoz, amíg vártuk, hogy a többiek besétáljanak a vasútállomásról a várhoz (nem kis séta).



Ezután visszasétáltunk a Várhoz, helyesebben annak egyik bejáratához, ahol a többiekkel találkoztunk, és ahol Keresztelő Szent János szobrát is megnézhettük:)


Ezután a vár következett, ahol egy bő 3/4 órát töltöttünk. Ki-ki fotózta, ami éppen megtetszett neki. A többség a macro fotózásban merült el:)




Később az Öreg tó mentén indulva igyekeztünk eljutni az Angol kertbe. Mivel ekkor már nagyon éhes és fáradt volt a csapat, közben betértünk egy kávéházba, némi sütire és koffeinre.




Mire az Angol kerthez értünk már erősen szemerkélt az eső - mire is az egyik angol kollega megállapította, hogy ha angol a kert, akkor az angol időjárás is jár hozzá:)))) Mire beljebb értünk volna a parkban már jégeső esett, amikor Gumipapszlival úgy döntöttünk, hogy mi ehhez "papírkutyák" vagyunk;) Feladtuk, visszasétáltunk a kocsihoz és hazaindultunk. A többiek bátrabbak és kitartóbbak voltak, és - ahogy mesélték - nem is áztak el nagyon:)








Megjegyzés: A képek egy része innen származik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly