2008. április 30., szerda

Epres gyümölcstorta

Azt hiszem eperimádatomat már nem tudom letagadni:) Persze nem is akarom. Múlt hétvégén készítettem a fent említett édességet. Nagyon jól sikerült, nem lett émelyítően édes, egyszerűen csak finom.


A piskóta
Tekintettel arra, hogy elég kicsi a gyümölcstorta formám, két tojásból készítettem.
A tojásokat külön választottam, majd a fehérjéhez adtam csipetnyi sót, kevés cukrot és kemény habbá vertem (a tálat fejre állítva ne essen ki...legalábbis ezt tanította anyukám:P). Ezután a sárgához adtam két evőkanál kristálycukrot, és addig turmixoltam, amíg a cukor elolvadt, illetve szép habos nem lett. Ekkor fakanállal hozzá kevertem két evőkanál lisztet ügyelve, hogy ne legyen csomós, majd óvatos mozdulatokkal a kemény fehérjét. Zsírozott (!) lisztezett formában öntöttem és 10 percig sütöttem légkeverésen kb. 200 fokon, majd lekapacsoltam a sütőt és további percig bent hagytam. Az ajtót nem nyitottam ki.

A krém
Egy csomag epres pudingport megfőztem 3,5 dl tejjel és kevés cukorral.

Összeállítás
A félig kihűlt piskótára kentem a szintén félig meghűlt pudingot, majd erre rendezgettem a megmosott, szeletelt epret, végül piros tortazselét öntöttem rá. Tejszínhabbal tálaltam.

Schönbrunn...képes beszámoló



Viszonylag gyakran járunk az osztrák fővárosba, mert ott van a motoros bolt, na meg azért is mert nagyon kedveljük. Mégis csak most jutottunk el oda, hogy ellátogassunk Schönbrunnba. Én már jártam ott réges-régen, de a párom még nem. A belső megtekintést későbbre halasztottuk, mert Anyósommal és a legjobb barátnőmmel tervezzük megnézni, most valamikor a késő tavaszban:)




Így most a parkot vettük célba, ott pedig egész konkrétan mókusokat lestünk nagyon árgus szemekkel. A turisták által bejárt részen csak egy-kettővel találkoztunk, de fentebb, ahol már csak a tősgyökeres bécsiek, a futók és néhány elvetemült jár, rengeteget találtunk. Kettőt sikerült is a tenyeremből megetetni:) Többen jöttek kíváncsian szaglászni, de nem mindegyik volt éhes.;)



2008. április 29., kedd

A Serpenyős

Tekintettel a megszaporodott fogászati látogatásaimra, mostanában nem nagyon főzögettem. Viszont szombaton ismételt látogatást tettünk a Rezi Serpenyős Étteremben, ismét nem csalódtunk.
Na de kezdjük az elején, az étterem a Szépvölgyi úton található, nem hivalkodó, sőt igencsak eldugott. Tekintettel a szép időre ismét a teraszt választottuk. Nem volt teljesen üres, de éppen kellemesen szellősen tudtunk ülni. Két pincér sürgött-forgott, több kevesebb sikerrel:( Az elején még nagyon lelkesek voltak, mind a kettő ki akart szolgálni:) Az étlap - ahogy azt már megszoktuk - új arcát mutatta, többek között ezt is szeretem ebben az étteremben. Sajttal szalonnával tekert pulykamellet választottam majonézes burgonyasalátával. Gumipapszli pedig makói pirított hagymával és sonkával töltött mangalicakarajt vaslapon sült burgonyával.
Kemény kritikával kell illetnem, hogy nagyon sokat kellett várnunk, közel egy óra telt el a rendeléstől, mire megérkezett a tányérunk. Rajta természetesen frissen illatozóan, amit rendeltünk, látszatra kicsinek tűnő adag, amit persze nem tudtunk megenni.
A számla végösszege a megszokott mértékű volt, szerintem egy első osztályú étteremhez képest kellemesen alacsony árakon dolgoznak.
Összességében:
Étterem (terasz): 4, mert én egy ilyen kategóriájú étteremtől ennél kicsit elegánsabb terítést várnék el
Kiszolgálás: 4, mert ugyan sürögtek a fiúk, de sokat kellett várni:(
Étel: 5*, mert számunkra bőséges és nagyon finom volt
Megjegyzés: fotó nem készült, mert csak telefon volt nálunk, és azzal nekem nagyjából még csak minősíthetetlenül ronda képet sikerült csinálni. Az italokról pedig nem tudok nyilatkozni, legalábbis, ami az alkoholost illeti, mert nem vagyunk alkohol fogyasztók. (na nem vagyunk ilyen szentéletűek, csak nagyon ritkán jön ránk az ihatnék)

2008. április 23., szerda

Lecsó alá Gumipapszli

A cím némileg megtévesztő, mert nem ő főzött, hanem én, de tőle tanultam ezt a fajta lecsót. A történethez hozzá tartozik, hogy én előtte nem nagyon szerettem a lecsót, maximum tojásosan ettem meg, de ahhoz is nagyon-nagyon éhesnek kellett lennem. A kollégiumban egyszer megkínált - akkor még az anyukája főzött neki és csomagolta fel - és hát nagyon bejött, így kipróbáltuk. Az ő útmutatásai alapján főztem meg először a kollégiumban. Örök szerelem lett:DDD


A recept nem bonyolult, csak más: az alap egy normál lecsó (üvegesre pirított hagymára, kerül az apróra vágott paprika, majd mikor már kicsit megrottyant, akkor a paradicsom (most üveges változatból - a Nagymama spájzából) sózzuk és puhára főzzük), amihez karikára vágott virslit adunk, felvert tojást, majd előre megpárolt rizst. Összeforraljuk, tejföllel (!) és friss kenyérrel tálaljuk.

Sajtmártásos tészta

Gyors és egyszerű vacsorát akartam készíteni tegnap, és számomra ez ilyen szempontból tuti befutó. Nem gondolnám, hogy ezzel feltaláltam a spanyol viaszt, vagy bármi hasonló, de ettől még a kedvencek között szerepel. :)


Sajtszósz
5 dkg vaj, 3 kanál liszt, 3 dl tej, 1 dl tejföl és kb. 4 ek reszelt sajt, 2 kocka medve sajt, fokhagymapor, szárított petrezselyemlevél, őrölt fehérbors, kevés kurkuma.
A vajon finoman megpirítjuk a lisztet, majd habverővel keverve hozzáadjuk a tejfölt, a tejet és a fűszereket, végül a reszelt és medve sajtot. Addig forraljuk, amíg a sajtok teljesen megolvadnak.

2008. április 21., hétfő

Karalábéfőzelék, szójás fasírttal

Ma vacsorára karalábéfőzeléket készítettem, szójás fasírttal. Nem rég fedeztük fel, hogy ez is egy olyan főzelék, amit szívesen megeszünk, sajnos nincs túl sok ilyen (pirul). De ez a duó nagyon bevált nálunk. Laktatónak és finomnak bizonyulnak együtt. A szójás fasírttal csalok, mert dobozosból készítem, de annyira tetszik ennek az ízvilága, hogy nem is akarom másként. Anyu régen otthon megpróbálta előadni szója granulátumból, de nem lett olyan finom. Minden úgy csinálok, ahogy a dobozon írva vagyon, és kizárólag ezt a fajtát veszem meg.


Karalábéfőzelék
Hozzávalók: karalábé, só, bors, zsiradék, liszt, tej
Elkészítés: A karalábékat meghámozzuk, kockára vágjuk, majd zsiradékon kicsit megdinszteljük. Fűszerezzük, és kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. Mikor elég puhának ítéljük, és nincs rajta túl sok víz, akkor szórunk rá lisztet, átpirítjuk, majd fokozatosan felöntjük tejjel és kiforraljuk.

Tócsival rakott pulyka

Az nlc-s főzőcskézős csapat egyik törzstagjának a honlapján leletem rá erre a receptre, ami a vasárnapi kipróbálás után felkerült a kedvenceink listájára. Hozzá tzazikit készítettem, nem teljesen autentikus módon.;) Remek és laktató ebéd kerekedett a kettősből, és - ami nem utolsó szempont - jól melegíthető.


A recept megtalálható Andi konyhájában, illetve ide is bemásolom.

Tócsival rakott pulyka
Készítettem egy tócsi masszát 8 db közepes burgonyából , egy pohár tejföllel, 2 tojással, liszttel, vegetával, kevés sóval és borssal. Valamint reszeltem bele 10 dkg sajtot is.A pulykamellet vékony szeletekre vágtam,klopfoltam, sóztam.Egy jénait kivajaztam, morzsáztam.Az aljára tettem egy réteg krumpli masszát, egy sor húst és így tovább egészen addig amíg el nem fogyott. A tetejére is krumplimassza került.180 fokon 90 percig sütöttem lefóliázva, miután levettem a fóliát megszórtam a tetejét még sajttal és azt még rápirítottam.

Gumimamszli:
- csirkemellel készítettem
- csak egy rétegem volt, ezért rövidebb ideig sütöttem
- kicsit állt sütés előtt ezért picit megbarnult a krumpli, de ez az élvezeti értékén nem rontott

Tzazikit Gumimamszli módra
2 arasznyi fürtös uborkát legyalultam (lehet kígyó is, de én most ilyet kaptam), majd lesóztam és betettem a hűtőbe pihenni pár órára. Mikor a húst betettem a sütőbe, akkor kivettem a hűtőből, kicsavartam, majd kevés ecettel megkínáltam. Ezután rázuttyantottam két kis pohár natúr joghurtot (activia), adtam hozzá borsot, fokhagymát, és kevés kaprot. Alaposan összekevertem, és amíg a hús készült visszatettem a hűtőbe.

Tata

A céges fotóklub szervezett fotózással egybekötött kirándulást Tatára. A vonatozást nem vállaltuk be inkább kocsival mentünk és Tatán találkoztunk a többiekkel. Nem voltunk sokan, emlékeim szerint 13-an:) Mivel páros rendezvény volt, így - hozzám hasonlóan - többen is hozták a párjukat. Nagyon kellemesen éreztük magunkat, bár sajnos az időjárás, csak a nap első felében kedvezett a fotózásnak, később mind az eső, mind a szürkeség rontotta a fotózás esélyeit. :(

A csapat kocsival érkező fele (5-en) elsétáltunk az Esterházy Kastélyhoz, majd az Eötvös Gimnáziumhoz, amíg vártuk, hogy a többiek besétáljanak a vasútállomásról a várhoz (nem kis séta).



Ezután visszasétáltunk a Várhoz, helyesebben annak egyik bejáratához, ahol a többiekkel találkoztunk, és ahol Keresztelő Szent János szobrát is megnézhettük:)


Ezután a vár következett, ahol egy bő 3/4 órát töltöttünk. Ki-ki fotózta, ami éppen megtetszett neki. A többség a macro fotózásban merült el:)




Később az Öreg tó mentén indulva igyekeztünk eljutni az Angol kertbe. Mivel ekkor már nagyon éhes és fáradt volt a csapat, közben betértünk egy kávéházba, némi sütire és koffeinre.




Mire az Angol kerthez értünk már erősen szemerkélt az eső - mire is az egyik angol kollega megállapította, hogy ha angol a kert, akkor az angol időjárás is jár hozzá:)))) Mire beljebb értünk volna a parkban már jégeső esett, amikor Gumipapszlival úgy döntöttünk, hogy mi ehhez "papírkutyák" vagyunk;) Feladtuk, visszasétáltunk a kocsihoz és hazaindultunk. A többiek bátrabbak és kitartóbbak voltak, és - ahogy mesélték - nem is áztak el nagyon:)








Megjegyzés: A képek egy része innen származik.

Lusta voltam...

Az elmúlt hét második felében meglehetősen lusta voltam legalábbis, ami a blogozást illeti. Mert azért főztem, meg hétvégén kirándulni is voltunk. Na de ne szaladjunk annyira előre. Gumipapszli már szerdán leadta a csütörtöki vacsora kívánságát. A dolog abból adódott, hogy bekötettük a digitális tv-t, így már nálunk is van Paprika tv. Persze odakapcsoltam, és ott éppen a Tikka titka című műsor ment, ahol is Chapatit készítettek. Logikusan jött a kérés, hogy próbáljuk ki, természetesen valami indiai jellegűvel. Nem álltam ellen:) A Chapatit a fenti linken található recept alapján készítettem, nagyon jól sikerült. A hozzá készített indiai pedig nagyon egyszerűen úgy készült, hogy a kockára vágott csirkemellet bepácoltam joghurt, olívaolaj és az otthon található indiai fűszerekből (mind a Wesselényi utcai Indiai boltból származnak: Meat curry masala, chicken curry masala, garam masala) készített keverékbe. Majd wokban sütöttem meg, adtam hozzá paradicsompürét és némi tejszínnel sűrítettem be. Nagyon finom és nagyon csípős lett. :)




2008. április 16., szerda

Tejfölös-mustáros szelet


Tejfölös-mustáros szelet
A felszeletelt, kissé kivert sertéscomb szeleteket olajozott tepsibe szorosan egymás mellé kell fektetni, picit megsózni, esetleg fűszerkeverékkel is. Két pohár tejfölt egy nagy evőkanál mustárral, egy evőkanál sóval és 5-10 deka reszelt sajttal elkeverni és a húsra ráönteni egyenletesen. Fóliával lefedve sütni 20-25 percig, majd fólia nélkül 5-10 percig. Nagyon finom és bármilyen körettel jól. Én párolt zöldségkörettel szeretem.

2008. április 14., hétfő

Zöldborsó főzelék

Nemesen egyszerű vacsoránk volt ma. Amit én a rajongásig szeretek, Gumipapszli sajnos kevésbé, pedig édesanyja mesél olyan történetet kicsi korából, amikor éjszaka felverve a szülőket közölte, hogy ő bizony "cukojbojsó" főzeléket kér...természetesen kapott is.:)

Zöldborsó főzelék
Mirelit zöldborsót felteszem főni, annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi. Nem kell neki sok idő, ezért közben elő is készítem a habarást (régen rántással készítettem, de a kollégiumban nem volt plusz hőforrás, így átszoktam, és ennél maradtam) lisztet elkeverek kevés pirospaprikával, majd tejjel csomómentesre. Mikor puha a borsó, merek a főzővízéből egy keveset a habaráshoz, átkeverem, majd folyamatosan kevergetve a borsóhoz öntöm és kiforralom. Ha úgy gondolom, hogy kell még folyadék bele, akkor tejjel pótolom. Tükörtojással tálalom. (utóbbi most nagyon csúnya lett, kéretik elnézni nekem, de már nagyon éhesek voltunk)

2008. április 13., vasárnap

Meggyes piskóta

Vasárnapi desszertünket no salty blogjáról csentem. Két dolgot módosítottam, az egyik, hogy kerek formában sütöttem (mert ez volt kéznél), a másik pedig, hogy zsírral kentem ki a formát és utána liszteztem. A recept a fenti linken megtalálható, de azért bemásolom ide is.

Meggyes piskóta
Hozzávalók hat fő részére:
4 db tojás
150 g porcukor
200 g liszt
400 g magozott meggy
½ tasak sütőpor
10 ek forró víz
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 160 ºC-ra (légkeverésen). A meggy levét lecsöpögtetjük.
A tojás sárgákat a porcukorral, gépi habverő segítségével, kb. 10-15 perc alatt alaposan összedolgozzuk. Evőkanalanként hozzáadjuk a víz felét. Majd a sütőporral elkevert liszt következik, szintén részletekben, de közben már mehet bele a maradék víz is.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és nagyon óvatosan beleforgatjuk a tojásos-lisztes masszába, vigyázva, hogy a hab ne törjön össze. A tésztát vajjal kikent, lisztezett tepsire öntjük és a tetejére rászórjuk az előzetesen lisztbe hempergetett meggyszemeket.
160 ºC-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt megsül (tűpróba!).

Sütőben sült rántott hús

Már nagyon régóta terveztem kipróbálni, és most el is jött a remek alkalom. Latsia leírását követtem. Sajnos ismét megjártam a sütőpapírral.:( Ezzel kapcsolatosan velem valami gáz lehet, mert nagyon sok receptnél, ahol kifejezetten írja a sütőpapírt nekem nem jön le a sütőpapírrólL Most is így jártam, de azért nagyon finom lett, és maradok is ennél a változatnál, csak papír nélkül. Illetve még egy tanulság, az a mellette sülő sajttal kapcsolatosan, hogy egyrészt ilyenkor nem kell duplán panírozni, és elég pár perccel később is betenni.

Rántott hús, vagy csirke Latsia módra
Hozzávalók: 0,50 dkg karaj, vagy csirkemell, fokhagymás só, zsemlemorzsa, liszt, tojás, kevés olaj.
Elkészítés: a húst fokhagymás sóval beszórjuk és rövid ideig állni hagyjuk. Adddig egy tányérban összekeverünk 1 rész lisztet és 3 rész zsemlemorzsát. A hússzeleteket először a felvet tojásba tesszük, majd a lisztes zsemlemorzsába. Egy tepsibe teszek sütőpapírt és egy kevés olajjal megkenem. Erre fektetem a hússzeleteket és a tetejüket megspriccelem egy kevés olajjal. Előmelegített sütőben 200 fokon, légkeverésesen sütöm 20 percig, majd megfordítom a húst és a másik felét is 20 percig sütöm.
Teljesen olyan lesz, mint az olajban sütött rántott hús. Azaz mégsem, ez a fajta hús nem szívja magába azt a sok olajat és rendkívül finom, puha lesz.

Tejszínes fehércsoki krém eperrel

Szombati desszertnek szántam, és pénteken este készítettem el. Maga az elgondolás nem volt rossz, de azért megvalósításilag, még van mit fejlesztenem rajta. Kicsi túl tömény lett a hab, amit én a túl sok csokinak, illetve az ehhez nem megfelelő tejszínnek (Hulala) tudok be. Meg fogom próbálni másként is:) Esetleg mousse-osabbra véve a figurát, némi tojásfehérjével lazítva:)

Tejszínes fehércsoki krém
10 dkg fehér csoki, 2 dl tejszín
A tejszínt habverővel kemény habbá verjük, közben gőz felett megolvasztjuk a csokit, majd hozzákeverjük a tejszínhez. Epret szeletelünk a kehelybe, majd rákanalazzuk a habot, végül eper darabokkal díszítjük.

2008. április 12., szombat

Állatkert második beszámoló...

...montázsokban:)

Sörkifli

Állatkert utáni vacsoránknak szántam. Már reggel begyúrtam és a hűtőben hagytam megkelni. Most nem az alábbi receptben leírt klasszikus változatot készítettem, hanem a margarint kikevertem medvesajttal és úgy formáztam belőle kis hurkákat, amiket utána beletekertem a kiflikbe. A tetejét pedig nem sajttal, hanem nagy szemű sóval szórtam. Most valamiért picit szétrepedtek, de biztos csak azért, mert tökéletesre akartam őket, máskor - ha nem is akarom annak - sokkal szebbek.



Sajtos sörkifli
Hozzávalók:1 kg liszt, 5 dk élesztő, 7 dl tej, 2 dl olaj, 1 ek. só, 1 ek /csapott/ cukor.1 Rama 48 db vágva. Tarts addig a hűtőben, amíg a tésztába nem teszed.
Elkészítés: Tej felében az élesztőt felfuttatni, hozzáadni a liszthez, + étolaj, só, maradék tej. Fél óra kelesztés után 6 cipóba osztani, tányér nagyságúra nyújtani. Először 4 cikkbe vágni, azokat felezni, így 8 db cikk lesz. A tészta széles végébe tenni a felkockázott margarint és feltekerni. /sörkifli alak/. Tetejét tojással kenni és sajttal megszórni. A tepsiben már nem keleszteni.
És ime egy kép a klasszikus és - szerintem - tökéletesen sikerült változatról:

Állatkert első tájékoztató:)

Idén most először voltunk az állatkertben. Már nagyon vártuk, hogy mehessünk, hiszen nagy állatrajongók vagyunk. Hozok majd több jól sikerült képet. Most gyorsan csak a mókusinváziót mutatnám meg. Az állatkert Xantus János házában történt meg velünk, hogy a mókusok kiugráltak ránk. Elsőként anyósomat látogatták meg, rajta hancúrozott mind a kettő, ezután a fotózó párom térdén ácsorgott az egyik, majd ugyan ő rajtam is végigfutott. Ezután még többször visszatért ránk az egyik:) Nagyon klassz élmény volt, mind nekünk, mind a többi állatkert látogatónak, aki jelen volt, mert természetesen nem csak minek tisztelt meg a barátságával:DD

Gyros



Pénteken délutántól nálunk vendégeskedik az anyósom. Gyors és laktató vacsorát szerettem volna péntekre, hogy ne a konyhába teljen az estém, ezért döntöttem a gyros mellett. Csütörtökön este pácoltam be. Gyros szempontból nincs semmi féle ász receptem. Knorr gyros fűszerkeveréket használok a pácoláshoz és olívaolajat. Jól előmelegített serpenyőben hirtelen sütöm ki a felkockázott bepácolt csirke (pulykából nem olyan finom) kockákat. Kockára vagy hasábra vágott sült krumplival, kockázott paradicsommal, uborkával, lilahagymával, apróra vágott káposztával és tejfölös szósszal kínálom. (a kínált zöldségek függenek attól, hogy mit rejt a hűtő, vagy mit kapok a zöldségesnél) A tejfölös szószban fokhagyma, só, frissen őrölt színes bors van. Esetleg készülhet fele tejföl fele joghurttal, a fenti fűszerezéssel.

2008. április 9., szerda

Parmezános-paprikás csirkemell

Mai vacsoránk teljesen váratlanul jött ötlet. Napközben böngésztem a gastro-blogokat, és ráakadtam erre a receptre. Lényegében minden adott volt hozzá. Módosítottam némileg rajta. Íme az eredeti recept kiegészítve a módosításokkal.

Parmezános-paprikás csirkemell
3 csirkemell 2 ek. olívaolaj 1 ek. száraz sherry 1 ek. reszelt parmezán 1 tk. erős pirospaprika Összekeverem az olívaolajat, a sherryt, a parmezánt és a pirospaprikát. A csirkemellekről leválasztom a szívrészt (a keskeny, vékony kis húscsíkot a belső oldaláról), és a melleket lapjával félbevágom, így mindegyikből két vékony szeletet kapok. Alaposan beléjük masszírozom a pácot és hagyom két órán át állni. Grillserpenyőt szárazon felforrósítok, és a melleket mindkét oldalukon pirosas-aranybarnás színűre sütöm, mivel a hússzeletek vékonyak, ezért ez elég gyorsan fog menni.
Gumimamszli:
- egy nagy csirkemellem volt, abból alkottam 6 szeletet
- sherry nincs itthon, így borral helyettesítettem
- 2 ek parmezánt tettem bele
- kapott egy gondolat oreganot is, mert nekem passzolt ízvilágilag
- nem állt sokat a pácban, maximum egy fél órát
- tepsiben, sütőben sütöttem-grilleztem
- krumplipürével és tejfölös uborka salátával tálaltam (azt hiszem ezzel le is buktam, hogy ez a kedven salátám)

2008. április 7., hétfő

Csőben sült karfiol

Az alábbi receptet a neten találtam, sajnos nem emlékszem, hogy hol. (irul-pirul)Nagyon bevált. Annak idején a rántott karfiol alternatívájaként kerestem, és nagyon örültem, hogy nem egy besameles változatra akadtam rá. Mivel a párom nem szereti a karfiolt, neki szilvalekváros derelyét kínáltam. Magamnak pedig rizst és tartát tettem a karfiol mellé. Csőben sült karfiol
Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol, 1 pohár tejföl, 1 tojás, Kevés tej, 20 dkg trappista sajt (lereszelve), zsemlemorzsa, vaj
Elkészítés: Sós vízben puhára főzzük a rózsáira szedett karfiolt. Közben egy tálban összekeverjük a tejfölt, a tojást, a tejet és a reszelt sajtot. Kivajazunk egy jénait, megszórjuk zsemlemorzsával. Ebbe tesszük a jól lecsöpögtetett karfiolt, majd ráöntjük a masszát. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 percig sütjük.



Fokhagymás tejszínes csirke

Vasárnapi ebédünket, már szombaton este összeállítottam, mert nagyon jót tesz neki a hűtőben pihegés. Ifjú lánykoromban tanultam a receptet egyik barátnőmtől, aki egy „malacparty-ra” készítette. A szülinapi bulikat illettük az említett névvel, és nagyon szigorú szabályok voltak arra a napra, például a buli teljes menüjét végig kellett enni (nem volt ez egyszerű), illetve semmiféle sport jellegű mozgást nem szabadott végezni azon a napon:DDD A menüket a baráti társaság minden tagja a saját konyhai kapacitása, illetve a bevonható segítségék számától függően állította össze. A két nővérrel büszkélkedhető barátnőnknél volt mindig a legnehezebb a menüsor végig evése.






Fokhagymás tejszínes csirke
A csirkemellet enyhén kiklopfoljuk, először liszttel elkevert zsemlemorzsába, majd felvert tojásba, majd ismét a lisztes zsemlemorzsába forgatjuk. Olívaolajjal kikent tepsibe rakjuk, szeletelt fokhagymát szórunk rá, majd tejszínnel leöntjük. (ha van időnk, akkor egy éjszakára hűtőbe tesszük) Lefedés nélkül 20 percig sütjük, majd megszórjuk reszelt sajttal és további 10 perc alatt rápirítjuk. Hasábbal és fokhagymás tejfölös uborkasalátával remek és nagyon laktató fogás.

Ébredő Városliget, orchidea kiállítás


Harmadik éve, hogy készültünk az orchidea kiállításra. Bevallom, hogy a jegyárak szolidan riasztóak voltak, de nem tántorodtunk el. Még alig volt kilenc óra, amikor kiértünk a Városligetbe. Szándékosan mentünk ilyen korán, remélve, hogy ilyenkor még van parkolóhely, és tényleg voltJ A Liget nagyon csendes volt még, a vadkacsák lustán úszkáltak, többen még békésen aludtak a parton. Azért mi finoman nekiálltunk fotózni őket, vigyázva, hogy minél kevésbé zavarjunk. Közben sutyorogtunk róla, hogy továbbra is ki kell néznünk minden hétvégén, egészen addig amíg a kiskacsák meg nem születnek. Nos erre nem kellett heteket várni, már most találkoztunk három kis családdal, és további költő hölgyekkel.

Az orchidea kiállításhoz mindjárt nyitásra odamentünk, de botor módon betévedtünk a Jáki kápolnába, s mire onnan kiértünk, iszonyatos sor lett. Úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet, hátha csökken a sor. Egy óra múlva tértünk vissza a sor mit sem csökkent, de bevállaltuk. Alig több, mint 30 perc alatt bejutottunk. Némileg szervezetlennek tartottam, hogy csak a tömeg vonulásának hatására tudtuk, hogy merre is kell indulni. Odafent is csalódás ért, na nem a meseszép virágok okozták, hanem ismét a szervezők, akik nem gondoltak arra, hogy ha csak befelé jönnek a vendégek, akkor előbb utóbb mozdulni sem lehet. Hát nem nagyon lehetett mozogni, így messze nem volt annyira élvezhető, de azért lett pár jó képJ A vásár rész újabb csalódást jelentett, mert egyik virágot sem sikerült beszerezni, amit szerettünk volna, számunkra úgy tűnt, lényegében csak olyan virágok vannak, amit egy sima kertészetben, virágboltban is megvehetünk. Összességében nagyon kellemes vasárnap délelőttünk volt. (Az utolsó kép érdekessége, hogy nem igazi a virág rajta. Bővebb infó ezen a linken.)

Kakaós hurka

Mióta gasztro témában gyakrabban böngészem a netet, azóta a fenti süteményre számtalan verzióban és néven találtam rá. Van rá családi receptünk, amit nagyon kedvelek, de most a körülményekre tekintettel kifejlesztettem a saját verziómat, amit meg is tartok, mert nagyon jól sikerült:) Az újítás sikere remek példa arra, hogy a hozzávalóhiány és a kreativitás milyen remek páros. De nem nálam:DD Bevallom, nem tartom magam nagyon kreatívnak a konyhában, általában szükségem is van egy kb. receptre, amit mankónak használhatok. És persze általában eltérek a recepttől, de azt inkább az ízlésünkre fognám, nem a kreativitásomra. Most a rengeteg neten olvasott változat emlékfoszlányaiból, illetve a családi recept segédletével készült el. És akkor álljon itt az eredeti recept, illetve az újított változat is:


Kakaós hurka
2 tojásból, 20 dkg porcukorból és 3 evőkanál kakaóból masszát főzünk. Majd tűzről levéve a még forró masszába belekeverünk 5 dkg durvára tört diót. Amíg a massza hűl 10 dkg vajat habosra keverünk 5 dkg porcukorral, majd a kihűlt masszához adjuk, végül az egészbe belekeverünk 10 dkg durvára darált kekszet, majd zsírpapírral (sütőpapírral) hurka formára feltekerjük és hűtőbe tesszük. Pár óra múlva ferdén szeletelve tálaljuk.


És akkor ahogy most készült:
Találtam a hűtőben kb. 15 dkg vajat, bő fél dl tejet. Ezeket egy lábosba tettem, adtam hozzá 15 dkg porcukrot, egy evőkanál sötét holland kakaót és addig melegítettem, amíg a vaj teljesen felolvadt. Közben durvára aprítottam egy marék diót, illetve durvára törtem egy alig fél zacskó háztartási kekszet, illetve egy kis csomag babapiskótát. Mikor a lábosban lévők összeolvadtak löttyintettem hozzájuk egy kis rumaromát (mert elfelejtettem, hogy igazi rum is…remekül látható, hogy micsoda alkeszok vagyunk, még azt sem tudom milyen pia van itthon;)), majd hozzáadtam a diót, végül a kekszet és a babapiskótát. Alaposan összekevertem és hagytam kicsit hűlni. Egy őzgerincformát kibéleltem folpackkal és a kihűlt masszát ebbe fektettem. Ezután mentek aludni a hűtőbe egy egész éjszakára. Másnapra remek lett, nagyon gyorsan felfaltukJ

Sajttallérok

A péntek esti vacsora valahogy mindig nagy fejtörést okoz, nem volt ez másként most sem. De aztán eszembe jutott, hogy a sajttallér ideális lenne, gyorsan meg van, laktató és nagyon finom. Ezúttal hasábbal és tartárral kínáltam. Sajttallér
20 dkg apróra reszelt trappista sajt, 2 tojás, kb. 5 dkg liszt, só (óvatosan!), bors, szerecsendió (+ bármilyen fűszer, amihez kedvünk van)
A sajtot összedolgozzuk a tojással és a liszttel – a liszt mennyiségét emelhetjük a tojás méretétől függően – majd nedves kézzel tallérokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk, végül forró olajban aranyszínűre sütjük.

Már megint hamu a fejre...avagy kukoricás tejszines csirke

Valahogy az elmúlt hét nem úgy alakult, hogy idejussak. Készültem többször is, van is mit megmutatni, bár nem annyira sok, de azért akad:) Kezdetnek a múlt szerdán készült kukoricás tejszínes csirkemellet mutatom meg, amelyet ezúttal tésztával tálaltam.
Kukoricás - tejszínes csirkemell
Hozzávalók: 0, 5 kg csirke- vagy pulykamell, 1 marék csemegekukorica (mirelit, vagy konzerv), 5 dkg vaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 dl tejszín, 1 teáskanál liszt, oregano, só és törött bors ízlés szerint.
Elkészítés: A vöröshagymát megtisztítom, és apróra vágom. A megmelegített vajon üvegesre fonnyasztom, majd hozzáteszem a kicsontozott, vékony csíkokra metélt csirkemellet. Megsózom, borssal és oreganóval megszórom, erős tűzön lepirítom. Közben állandóan kevergetem, hogy a húscsíkok egyenletesen piruljanak. Ezután liszttel meghintem, és néhány percig tovább sütöm, majd a kukoricát hozzáöntöm és adok hozzá egy kevés vizet. Rálocsolom a tejszínt és fedő alatt, gyakori keverés közben puhára párolom. Párolt rizst, tésztát vagy krokettet kínálok hozzá.

Printfriendly