2008. március 10., hétfő

Masinát tesztelünk

Úgy látszik, hogy visszafelé haladok az időben, mert a vasárnap esti színházzal kezdem, majd az ebéd jött és most eljutok a délelőtthöz is. Tesztelgetni akartuk az új fotómasinát, és hát ezúttal külső helyszínen. Mivel már több, mint két éve "fővárosiak" vagyunk, hát itt volt az ideje, hogy meglátogassuk a Budai Várat. Már többször készültünk, de valahogy mindig elmaradt. Mostanáig:)

Sajnos az időjárás nem volt túl kegyes velünk, nagy jóindulattal is csak annyit mondhatok, hogy volt némi szűrt napfény és legalább nem volt nagyon hideg. Ettől mi még remekül mulattunk - bár Gumipapszli, tartott tőle, hogy nekem az nem túl jó móka, hogy nézem őt ahogy fotóz, de hát tévedett. Szerintem a képek többsége nagyon jó lett, persze természetesen a ködös idő mindegyiken látszik.

És hogy biztosítsak mindenkit afelől, hogy valóban nem unatkoztam, hát elárulok egy titkot. Egyik középiskolai végzettségem szerint idegenvezető lennék elvileg. Na jó nem annyira elvileg, mert rövid ideig dolgoztam is ebben a szakmában. Főként Pécsett és környékén vezetgettem az idegeneket, de egyszer voltam a Budai Várban is - még a középiskola alatt. Bevallom, hogy a mumosom lett a vár ezzel az látogatással, mert semmi nem ott volt, ahol én hittem...vagyis, klasszul eltévedtem a csoportommal együtt. Többnyire gyerekekből állt a csoport, így egyrészt nem vették észre, hogy bénázom, másrészt élvezték a kitérő sétákat, harmadrészt ők simán visszataláltak a buszhoz:D Ezután az eset után most merészkedtem fel először újra a várba, és jelentem most is simán eltévedtem volna;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly