2008. március 12., szerda

Epres túrógombóc

A párom nagy túrógombóc rajongó, bár a közízlésnek talán kicsit furcsán élvezi, nem pirított zsemlemorzsába forgatva eszi ugyanis, hanem kakaóval megszórva. Most azonban nem sima túrógombóc készült, hanem eperlekvárral töltött változat. Az ötletet a SPAR fagyasztópultjából loptam, ahol készen lehet kapni ilyesmit (sajnos rávetemedtünk, hogy kipróbáljuk, nekünk nagy csalódás volt, ezért is teszteltem a házi változatot). Az elkészítése nem nagy ördöngösség, normál túrógombócot készítünk, aminek a közepébe ügyesen beleapplikáljuk a sűrű eperlekvárt, esetleg szezonban magát az eperszemet...utóbbival sejthetően lényegesen könnyebb dolgunk lenne.;)


Túrógombóc
Hozzávalók:
50 dkg sovány tehéntúró, 10 dkg búzadara, 2 db tojás, csipet só
A villával összetört túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, az egész tojásokat, sóval ízesítjük, és alaposan összedolgozzuk. Negyedórányi pihentetés után vizes kézzel gombócokat formázunk és forró sós vízben kifőzzük.

Illetve van egy bonusz képem, amin a nőcis napi tulipánom csodálható meg:) Remélem nem sokára már nem csak a lakásban látok virágzó csodákat, hanem egyre többet odakint is, mert én a magam részéről már nagyon várom a tavaszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly