2008. március 22., szombat

Fokhagymakrémleves rozscipóban

A nagy sonkaevészet előttre kellett valami ebédet kitalálni. Nem vagyunk nagyon levesesek, viszont a fokhagymát nagyon kedveljük, és ezt a levest, már többször választottuk étteremben, ahol is azt tapasztaltuk, hogy nagyon finom és laktató, főleg ebben a cipós összeállításban:) Fokhagymakrémleves receptet viszonylag hamar találtam, a rozscipóval viszont meggyűlt bajom, mert kapni nem nagyon lehet, főleg nem két darabot, receptet is viszonylag nehezen találtam, de azért megoldottam:))
Fokhagymaleves cipóban
Hozzávalók: 4 nagyobb gerezd fokhagyma, 5 dkg vaj, 10 cm póréhagyma, 1 liter húsleves, őrölt fehér bors, 1 dl tejszín, 2 csapott ek liszt, 4 rozscipó
Elkészítés: A fokhagymát présen áttöröm, majd a vajon épp csak megfuttatom. Közben a póréhagymát karikára vágom, a fokhagymához adom és kevergetve 2-3 percig pirítom. Ezután a levessel fölöntöm, fehérborssal fűszerezem majd addig főzöm, amíg puha lesz a póréhagyma nem tart sokáig) Ezután tejszínnel simára kevert liszttel sűrítem. 2-3 percig forralom, aztán leszűröm. A tálaláshoz a cipók tetejét lecsapom, és a belsejüket kikaparom, vigyázva, hogy maradjon kb. egy centiméteres belső.


Rozscipó (leves tálalásához)
Hozzávalók: 35 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt, 15 dkg búzaliszt, 2,5 dkg élesztő (vagy egy tasak szárított), 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 0,5 dl citromlé, 2 dl víz
Elkészítés: A fenti hozzávalókból tésztát dagasztunk. Esetleg a liszt minőségétől függően kellhet még víz hozzá, de figyelni kell, mert ha túl lágy lesz, akkor lapos cipót tudunk csak sütni. Langyos helyen letakarva vagy egy éjszakán át hűtőben kelesztjük a tésztát. A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd két darab kerek cipót formálunk belőle. Olajozott sütőlemezre helyezzük, tetejét megkenjük vízzel és előmelegített sütőben 180°C-on 70 perc alatt ropogósra sütjük.
Mindkét receptet az nlc fórumában találtam, és kicsit átdolgoztam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly