Sörtésztás husi
1. A húst előkészítjük, mintha rántott szeletet készítenénk (szeleteljük, sózzuk, borsozzuk, klopfoljuk)
3. Az előkészített húst először lisztbe, majd a sörtésztába mártva forró olajban kisütjük.
Sajtos-tejfölös meleg szendvics
Hozzávalók: tejföl, reszelt sajt, só, zúzott fokhagyma, a tálaláshoz frissen őrölt színes bors
A fenti hozzávalókat összekeverjük. Az állaga olyan kell legyen, hogy ne folyjék le a kenyérről, vagyis mondhatnám, hogy melegszendvics krém állagú legyen. A tapasztalat az, hogy inkább több sajtJ Ezután kenyérszeletre, kifli karikára kenjük és sütőben pirosra grillezzük.
Virslis kifli/Lianna:
Hozzávalók: fél kg finomliszt, 1 dl tej+pici cukor+fél kocka élesztő, 4 kanál tejföl, 3-4 kanál olaj, 1 teáskanál só
Tölteléknek mustár és 16 darabka virsli.(vagy félbe de én szoktam negyedbe is vágni)
A tejben az élesztőt felfuttatom, ezután a liszttel, tejföllel és sóval összegyúrom. Végül adom hozzá az olajat! Ha kemény lenne akkor még adok hozzá tejet, ez függ a liszt minőségétől és a tejföl sűrűségétől is. Ezután hagyom egy órát kelni. Ha megkelt két felé szedem, két kört nyújtok belőle. 8-8 darabra vágom és mindegyikre nyomok egy csík mustárt, teszek egy virslit. Kívülről befelé haladva feltekerem, kikent tepsibe teszem. A tetejét lekenem tojással és szezámmagot szórok rá.
És a pocakunkkal kötött barátság előtt:
Túrógombóc
Hozzávalók: 50 dkg sovány tehéntúró, 10 dkg búzadara, 2 db tojás, csipet só
A villával összetört túróhoz hozzákeverjük a búzadarát, az egész tojásokat, sóval ízesítjük, és alaposan összedolgozzuk. Negyedórányi pihentetés után vizes kézzel gombócokat formázunk és forró sós vízben kifőzzük.
Illetve van egy bonusz képem, amin a nőcis napi tulipánom csodálható meg:) Remélem nem sokára már nem csak a lakásban látok virágzó csodákat, hanem egyre többet odakint is, mert én a magam részéről már nagyon várom a tavaszt.
És hogy biztosítsak mindenkit afelől, hogy valóban nem unatkoztam, hát elárulok egy titkot. Egyik középiskolai végzettségem szerint idegenvezető lennék elvileg. Na jó nem annyira elvileg, mert rövid ideig dolgoztam is ebben a szakmában. Főként Pécsett és környékén vezetgettem az idegeneket, de egyszer voltam a Budai Várban is - még a középiskola alatt. Bevallom, hogy a mumosom lett a vár ezzel az látogatással, mert semmi nem ott volt, ahol én hittem...vagyis, klasszul eltévedtem a csoportommal együtt. Többnyire gyerekekből állt a csoport, így egyrészt nem vették észre, hogy bénázom, másrészt élvezték a kitérő sétákat, harmadrészt ők simán visszataláltak a buszhoz:D Ezután az eset után most merészkedtem fel először újra a várba, és jelentem most is simán eltévedtem volna;)
Hamis húsleves
Karikára vágott sárgarépát és zöldséget kevés zsiradékon megpirítunk (legjobb valamilyen szárnyas zsiradék), majd felöntjük vízzel adunk hozzá kevés delikátot, egy egész hagymát, esetleg sót. Majd addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. (Nálam ez még elvetemültebb fajtáknál sem tartott sosem tovább 30 percnél) Ekkor megkóstoljuk, utánízesítjük, végül levesbetéttel tálaljuk. Én a levesbetétet általában külön szoktam kifőzni, sima sós vízben. Esetünkben ez cérnametélt volt, amit Gumipapszli nagymamája készített.
ReaMami java
Csirkemellet szeletekre vágjuk, majd enyhén kikloffoljuk. Ezután fehérborssal, sóval fűszerezzük. Lisztbe mártjuk a szeleteket és egy baconnel kibélelt tepsibe fektetjük (nálam a bacon az egészség jegyében néha elmarad, ilyenkor olívaolajjal kenem ki a tepsit). A hús szeletek tetejére zúzott fokhagymát teszünk, majd beborítjuk őket lapkasajttal, végül tejszínnel bőségesen megöntözzük. Ebben a formájában akár egy napig is elvan a hűtőben, csak jót tesz neki az érés. Persze süthetjük azonnal is. Nekem légkeverésesben kb. 200 fokon 35-40 perc szokott lenni. Isteni krémes lesz.
Most natúr uborkasalátát és pirított krumplit kínáltam hozzá. De a krumplipüré is remekül passzol, ahogy azt már többször próbáltuk.
Desszertnek ezúttal aszalt gyümölcsöt ettünk, mert nem vágytunk semmi komolyabbra.
Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Színházban most jártunk először, megcsodáltuk a belsőt is. Számunkra picit csalódás volt:( Nekem kívülről nagyon tetszik az épület és valami hasonlót vártam belülről is. Nekem a külső és a belső nem egészen illik össze. Persze ez az én magánvéleményem. És mindenképpen meg kell említenem, hogy számomra mindenhol nagyon fontos helyiség egy mosdó, mert vallom, hogy az mond el a legtöbbet egy helyről, legyen az étterem, szórakozóhely, színház vagy akár magánlakás. És a Nemzeti Színháznál nagyon adtak erre, szép, modern és természetesen tökéletesen tiszta is.
Tudni kell, hogy nem vagyunk nagy színházba járók, mivel Gumipapszli inkább muzikális típus, vagyis előnyben részesíti a zenés darabokat. De ennek ellenére a héten megyünk még egyszer színházba, vasárnap a Nemzeti Színházban nézzük meg a Tartuffe-t. Mindkét darabra gyakori színházba járók ajánlása miatt mentünk/megyünk. Remélem a második is hasonlóan jó lesz. A következő darab amire most jegyet vadászunk az a Macskák a Madách Színházban. Erről is be fogok természetesen számolni, ha aktuális lesz.
Amerikai palacsinta/Mindmegette
Hozzávalók: 3 tojás, 12 dkg finomliszt, 1 kávéskanál sütőpor, 1,5 dl tej, csipet só
Elkészítés: Válaszd szét a tojásokat. A sárgájához add hozzá a lisztet, a sütőport és a tejet. A fehérjét verd kemény habbá a sóval. Utána óvatosan forgasd a habot a tésztába, így az már kész is. A palacsintasütőt melegítsd fel, majd önts bele egy kisebb merőkanálnyit a tésztából. Közepes lángon addig süsd, amíg aranybarnás lesz az alja, majd fordítsd meg. És kész is. Juharsziruppal, csoki öntettel, édes lekvárral tálald, mivel nincs benne cukor. De sós feltéttel is finom.
Megjegyzés: Ne rakj a serpenyőbe olajat, mert a tészta könnyen felszívja! Ne tedd nagy lángra, mert akkor a teteje hamar megég, viszont a belseje nem sül meg!
Gumimamszli: Én kettőnknek két tojásból készítettem, a többi hozzávalót is arányosan csökkentve, kisétkű családocska lévén bőven elég volt. A szombaton beszerzett meggylekvárral ettük, ami klassz darabos változat.:)
Magyarosan pácolt grillezett pulykamell
Hozzávalók: fél kg pulykamell szeletelve, 1 nagy doboz tejfölnek a fele, egy löttyintés olívaolaj, só, fehérbors, kakukkfű, zúzott fokhagyma, pirospaprika
A pulykamell szeleteket enyhén kikloffoljuk, majd minden szeletet bőven bekenünk a páccal. Egy éjszakára hűtőben letakarva pihentetjük (ha nem gondolkodtunk előre, akkor egy fél nap is elég szobahőmérsékleten), majd másnap tepsire téve először letakarva légkeverésben 200 fokon 20 percig sütjük, majd a fóliát levéve a grillel megpirítjuk. Természetesen nyáron normál grillen is elkészíthető.
Sajtos-fűszeres krumplipüré
A normál krumplipüré kicsit tuningolt változata. A kockára vágott krumplit sós vízben puhára főzzük, majd finomra törjük, adunkg hozzá vajat és tejfölt, ezzel egyszerre egy bő marék reszelt sajtot, illetve fehérborsot, fokhagymaport és őrölt szerecsendiót is. Majd alaposan összekeverjük, esetleg kicsit kiforraljuk.