Az elmúlt időszak olvasási élményei után valami igazán romantikus limonádéra vágytam…esetleg könnyesre röhögős alkotásra., előbbit sikerült hirtelen találni:
„Libby Stone antropológus a Klamath hegység mélyén, kalyibába zárkózva dolgozik doktori értekezésén. Amikor egy éjjel különös jelenséget tapasztal, azt hiszi, repülőgép-szerencsétlenséget lát. A helyszínre érve megment egy férfit, akit otthonába visz, hogy újra talpra állítsa. Libbyt elbájolja, de ugyanakkor aggodalommal is tölti el az idegen, aki teljesen különbözik minden eddig ismert férfitól. Caleb Hornblowernak ugyanakkor fogalma sincs arról, ki is ő valójában, vagy honnét is származik. Amikor lassacskán visszanyeri emlékezetét, rájön, hogy időutazó pilótaként tévedésből századokkal korábban kötött ki. Amikor végre sikerül elfogadtatnia Libbyvel ezt az igazságot, a szerelmes lány segít a férfinak, hogy visszatérhessen a maga korába. De vajon rádöbben-e Caleb a búcsú pillanatában, hogy élete és kora itt és most, csak Libbyvel együtt lehet a helyén?”
Jelen és jövő találkozik egy lány és egy srác képében, akik persze szerelemre lobbannak egymás iránt. Nos azért vannak vicces mozzanatok, amikor a jövőből érkezett srác próbálja meghódítani a mai kor hölgyeményét. S persze közben testközelből ismerkedik saját történelmével, na meg persze egy lelehetetlen szerelemmel. Tetszett, mert tényleg az volt, amit vártam tőle, kellemes limonádé, tele romantikus leírásokkal, szenvedéllyel. Nem túl korán sejtetve, mutatva, hogy mi lesz a lehetetlen szerelemre a végső megoldás. Mert persze hogy lesz megoldás, hiszen lássuk be a szerelmes regény happy end nélkül, olyan…hát mondjuk, mint a Dallas Bobby nélkül:P Élveztem a könyv olvasását, persze nem mélyenszántó műalkotás, de kellemessé tette a délutánt. Egyébként elárulom, hogy az estek nagy részében nem olvasom el előre a fülszöveget…inkább borító, cím alapján választok könyvet, utólag meg jót szoktam mulatni rajta, hogy mivel is próbálják olvasásra csábítani az embert (illetve annak a lányát:P).
Most is van idézetem, egy olyan, ami megmosolyogtatott:
„Naponta háromszor kellett ezeket használni, emlékezett. Erről a dologról már olvasott. Különféle ízesítésű krémeket nyomtak rá, és azzal dörzsölgették a fogukat. Undorító lehetett… Hogy bírják ki? Ez persze még azelőtt volt, hogy feltalálták volna a fluoratint, amely örökre száműzi a fogszuvasodást és az ínygyulladást.”
Illetve egy olyan, amit már a könyv előtt jóval is ismertem és szerettem, de most itt is megjelent:
„Ha valamit elengedünk, és nem jön vissza hozzánk, akkor valójában sosem volt a miénk.”
Kép és fülszöveg a polcról.
„Libby Stone antropológus a Klamath hegység mélyén, kalyibába zárkózva dolgozik doktori értekezésén. Amikor egy éjjel különös jelenséget tapasztal, azt hiszi, repülőgép-szerencsétlenséget lát. A helyszínre érve megment egy férfit, akit otthonába visz, hogy újra talpra állítsa. Libbyt elbájolja, de ugyanakkor aggodalommal is tölti el az idegen, aki teljesen különbözik minden eddig ismert férfitól. Caleb Hornblowernak ugyanakkor fogalma sincs arról, ki is ő valójában, vagy honnét is származik. Amikor lassacskán visszanyeri emlékezetét, rájön, hogy időutazó pilótaként tévedésből századokkal korábban kötött ki. Amikor végre sikerül elfogadtatnia Libbyvel ezt az igazságot, a szerelmes lány segít a férfinak, hogy visszatérhessen a maga korába. De vajon rádöbben-e Caleb a búcsú pillanatában, hogy élete és kora itt és most, csak Libbyvel együtt lehet a helyén?”
Jelen és jövő találkozik egy lány és egy srác képében, akik persze szerelemre lobbannak egymás iránt. Nos azért vannak vicces mozzanatok, amikor a jövőből érkezett srác próbálja meghódítani a mai kor hölgyeményét. S persze közben testközelből ismerkedik saját történelmével, na meg persze egy lelehetetlen szerelemmel. Tetszett, mert tényleg az volt, amit vártam tőle, kellemes limonádé, tele romantikus leírásokkal, szenvedéllyel. Nem túl korán sejtetve, mutatva, hogy mi lesz a lehetetlen szerelemre a végső megoldás. Mert persze hogy lesz megoldás, hiszen lássuk be a szerelmes regény happy end nélkül, olyan…hát mondjuk, mint a Dallas Bobby nélkül:P Élveztem a könyv olvasását, persze nem mélyenszántó műalkotás, de kellemessé tette a délutánt. Egyébként elárulom, hogy az estek nagy részében nem olvasom el előre a fülszöveget…inkább borító, cím alapján választok könyvet, utólag meg jót szoktam mulatni rajta, hogy mivel is próbálják olvasásra csábítani az embert (illetve annak a lányát:P).
Most is van idézetem, egy olyan, ami megmosolyogtatott:
„Naponta háromszor kellett ezeket használni, emlékezett. Erről a dologról már olvasott. Különféle ízesítésű krémeket nyomtak rá, és azzal dörzsölgették a fogukat. Undorító lehetett… Hogy bírják ki? Ez persze még azelőtt volt, hogy feltalálták volna a fluoratint, amely örökre száműzi a fogszuvasodást és az ínygyulladást.”
Illetve egy olyan, amit már a könyv előtt jóval is ismertem és szerettem, de most itt is megjelent:
„Ha valamit elengedünk, és nem jön vissza hozzánk, akkor valójában sosem volt a miénk.”
Kép és fülszöveg a polcról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.