2010. február 19., péntek

Görögbe fogadva



Nem jártunk mostanában moziban, viszont itthon azért nézünk időnként filmeket. Például ezt is. Amiről a címe alapján bevallom első körben azt gondoltam, hogy az oly nagysikerű Bazi nagy görög lagzi folytatása lesz, annál is inkább, mert a főszereplő ugyanaz. De nem folytatás, csak a jelek szerint bejön a filmgyárosoknak a görög csajszi szerelmet keres téma. Egyébként a Bazi nagy görög lagzinak elvileg van folytatása Bazi nagy görög élet címmel, de infóim szerint csak dvd-n jelent meg és csak feliratosan…azért megpróbálom majd beszerezni. De vissza ehhez a filmhez:

 


Amióta a görög származású amerikai Georgia (Nia Vardalos – Bazi nagy görög lagzi) hazatelepült ősei földjére, mintha összeesküdtek volna ellene az istenek: a pasija faképnél hagyja és az állását is elveszíti.
Ekkor úgy dönt, elszegődik idegenvezetőnek, ám miközben fásultan terelgeti a turistákat az antik romok között, ráébred, hogy életéből teljesen kiveszett a romantika. Mikor egy mogorva buszsofőrt osztanak be mellé legújabb turnusára, Georgia úgy érzi, rosszabb már nem is jöhet...
Szerencsére nem várt szövetségesre talál egyik csípős nyelvű utasában, Irvben (Richard Dreyfuss – Harmadik típusú találkozások), aki ráveszi, hogy próbálja meg egy kicsit élvezni az életet. Georgia lassan ráébred, hogy a szerelem talán közelebb van, mint gondolná, csak meg kell tanulnia észrevenni...



Nem komoly dolgokat feszeget az alkotás (bár hozzám eredeti szakmám – idegenvezető – miatt már eleve közel állt), de nagyon kellemes és szórakoztató romantikus vígjáték, amit megnézve az ember szíve szerint azonnal csomagolna és indulna Görögországba romokat nézni és persze strandolni. A film romantikus, ennek ellenére nem a nagy egymásra találás a csúcspontja, inkább, mint a való életben is, csak jön, de utána még pörögnek az események, bemutatva, hogy más is van a világon, mint a szeretet, a barátság és a hűség. Nem próbálnak letaglózni, meggyőzni, csak finoman könnyedén mutatják be az élet szépségeit. Tetszett és szívesen megnézem máskor is kategóriába került.


A férfi főszereplőt (Alexis Georgoulis) részemről most láttam először, de remélem nem utoljára…bár mikor a film végén anyósommal megjegyeztük, hogy a tengerparti jelenetben olyan, mint egy görög isten és bizony nem rúgnánk le a lepedőről, KáeM megjátszott sértődöttséggel vonult a hálószobába és csak azután engedett be, miután biztosítottam, hogy az én görög istenem ő magam:D


A dvd borító a bookline oldaláról, a további képek innen származnak.

1 megjegyzés:

  1. Nekünk most sikerült megnézni és mondhatom tetszett, nagyszerűen kikapcsol!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly