2009. december 24., csütörtök

Szent Este 2009

Nem készültem újdonsággal. A majorsági roston pulykát készítettem el, csak most előre pácoltam, mézzel és fehérborral, s sertéshúsból készült, mert az volt kéznél…szóval igazából nem is hasonlított rá. Talán majd megírom a receptet, ha nem felejtem el;)




Édességnek készült egy adag barackos panna cotta, erről még nincs kép, s még nem is kóstoltuk. De csináltam linzert is, ebbe fahéjas narancsos almalekvár került. A mákos beiglit viszont a Daubner készítette nekünk;) Sütöttem egy gyors sajtos rudat is, erről is hozok majd receptet.




A karácsonyfa díszítés idén nehezített pálya volt, hiszen Jade cica is nagy erőkkel segített. Már a díszítés elején elkezdtük a fogadásokat, hogy mennyi ideig fog tartani, hogy felborítsa. Nos eleinte, csak a himbálózó díszekkel játszott, aztán felkukucskált az ágak közé, majd felmászott a csúcsdísszel kicsit játszani (egyetlen üveg dísz sincs a fán…előrelátóak voltunk)…itt még nem borult fel a fa, mert megfogtam. Aztán pakolgattuk el a díszítés maradványait, s végül nagy csattanással felborult a fa. Cica pedig rajta, mint aki jól végezte dolgát. Ezután masszívabban kikötöztük, s a cica élvezettel ült be a becsomagolt ajándékok közé. Most ismét próbálkozik felmászni, KáeM pedig igyekszik elterelni a figyelmét:)

S végül, de nem utolsó sorban szeretnék még egyszer minden kedves olvasónknak nagyon boldog karácsonyt kívánni.

4 megjegyzés:

  1. :D

    Nálunk is lelkesen kerülgeti a macsek a fát, bár tavaly már párszor az orrára koppintottunk a fára mászás miatt. Idén még csak az alsó ágakig jutott, mert amint meghallottam, hogy szöszmötöl, egyből indultam a fa felé és ő már rohant is el, mert természetesen tudja, hogy rosszat csinál. Nekünk szinte csak üveg díszeink vannak, így a nappali ajtaját csukva tartjuk, csak akkor jöhet be a cica, amikor mi is itt vagyunk :)

    Amúgy kellemes karácsonyi ünnepeket! :)

    VálaszTörlés
  2. :) Köszönjük szépen. Viszont kívánjuk. Jade nem foglalkozott a fegyelmezéssel...meg őszintén nem is fegyelmeztük annyira. Na és a vendégeskedésünk miatt úgyis tudtuk, hogy lesz egyedül itthon:) Mondjuk egyedül nem olyan rendetlen, mint velünk. Nálatok is veletek alszik a szőrcsomó?

    VálaszTörlés
  3. :))))))))) Ez hihetetlen! :))

    Nagyon édes. Nem untakozhattok mellette! :)

    Ja. És a neve... Tökéletesen illik hozzá!

    VálaszTörlés
  4. Hát unalom az nincs;) Az állataink névválasztása mindig érdekes kérdés nálunk, nála is telibe talált...pedig a tesójának szántuk, de ő akart velünk jönni, szerintem jól döntött:P Bár nyilván a tesót is pont ennyire szeretnénk, de hagytuk, hogy a cica válasszon:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly