2009. december 15., kedd

Kacsazsíros foszlós perec

Ezt a receptet is Ízbolygótól vettem. Ezen semmit nem változtattam. És mondhatom, hogy remek lett. Függőséget okoz. Én kisebb pereceket csináltam, hogy a gyerekek kezébe jól passzoljon, így két sütő méretű tepsi lett az alábbi adagból.




Kacsazsíros foszlós perec
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dl tej, 1 tk cukor, 25 g élesztő, 1 ek cukor, 1 ek só, bő 2 ek kacsazsír, 1 felvert tojás
A tejet a teáskanálnyi cukorral meglangyosítom, majd belemorzsolom az élesztőt és megvárom, míg felfut benne. A lisztet az 1 ek cukorral és sóval, valamint az olvasztott kacsazsírral, ill. a tejben felfuttatott élesztővel összekeverem, majd lefedve meleg helyen a duplájára kelesztem. Ha megkelt, kiborítom a tálból és átgyúróm, majd pereccé formálom őket. Felvert tojással lekenem a tetejét, majd 200 fokon nagyjából 15 perc alatt pirosra sütöm őket.

A kisülés után „sóval” is megkentem. Ez 2 ek lisztből, fél ek sóból és annyi vízből áll, hogy palacsintatészta állagú masszát kapjunk. Ha bőven megkentük a tetejét még visszamegy 5 percre a már kikapcsolt, de még forró sütőbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly