Három film megtekintését terveztük a két ünnep közöttre, ezzel a végére érünk a sornak. Késői előadásra kaptunk itt is csak jegyet, bár ez a film már viszonylag régen megy a moziban, így kevesebb vetítés is van belőle. De ennek ellenére az a tapasztalatunk, hogy az ünnepek között nagyon sokan választották a mozizást programként.
Most olvastam előzetesen:
„A maják ősi naptára bonyolult csillagászati ismereteket és kifinomult matematikai számításokat igénylő tökéletes alkotás. Egy baj van vele: 2012-ben véget ér, és sokan úgy gondolják, nem véletlenül. A világ sem tarthat tovább, mint a misztikus tudást tartalmazó naptár. Néhány vezető tudós 2009-ben igazolta, hogy valóban közel a vég, és segítségükkel a világ leghatalmasabb államainak vezetői el is készítették a tervet, amelynek alapján sok ember megmenthető de távolról sem az összes.
Jackson Curtis két gyerekével kirándul a Yellowstone Nemzeti Parkban, amikor véletlenül rátalál egy titkos kutatólaboratóriumra, és rájön, hogy a kormány hallgatott a közelgő apokalipszisről. Kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját: földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat kell túlélnie - mindazt, amit a Föld tartogat a halálra ítélt lakóinak.”
Nos a film nagyon látványos, monumentális és ijesztő. Egyértelműen a számítógépes grafikával megalkotott pusztulás jelentekre épült, kevéssé a történetre. Megjelentek természetesen egyéni, egyedi sorsok, de inkább mellékszálként a pusztulást bemutatva. A Maja naptár, mint magyarázó elem, a film elején jelent meg, pár mondat erejéig. Szóval inkább csak ürügyként használtuk, hogy gyártsunk egy újabb filmet, amiben felhívjuk a figyelmet rá, hogy földünk és társadalmunk a természet igazságszolgáltatása általi pusztulásra van ítélve. Bevallom a Holnap utánban látható verziót inkább tartom elképzelhetőnek, mint ezt, hogy a nap fogja hozni a véget. Mindenestre remélem, hogy nem igaz és nem is teljesül be a film által előrevetített jövő. A filmben megjelenő optimista író (Jackson Curtis) reményeivel mindenestre egyetértek. Nem emlékszem pontosan az idézetre, de erősen hasonlított az Amikor megállt a Földben elhangzotthoz: „A válság meghozza a változást”, csak itt konkrétabban az emberi összefogásban reménykedik az író. Hát azt mondom, hogy úgy legyen:)