2012. október 25., csütörtök

Tárkonyos zöldbableves

Igazából nem újdonság, csak a zöldborsót zöldbabra cseréltem. De nagyon jól sikerült. Zsebikének is készült belőle pépes verzió vacsorára…hogy mennyire tetszett neki, azt remekül mutatja, hogy a délután szundikálás után szokásos joghurtja helyett inkább ezt fogyasztotta el:P


Tárkonyos zöldbableves
Hozzávalók:
2 dkg hagyma 
1 ek olaj
30 dkg zöldbab
6 dkg sárgarépa
2 dkg petrezselyemgyökér
5 dl tyúkhúsleves alaplé
tárkony, só, bors
1 dl tejszín
1 tk keményítő
esetleg víz

Csurgatott tészta:
10 dkg liszt
egy tojás
kevés víz
A hagymát - tisztítás után - apró kockára vágjuk, majd kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk az apróra vágott sárgarépát, petrezselyemgyökeret és a darabolt zöldbabot is. Fűszerezzük és kicsit átpirítjuk. Ezután felöntjök a tyúkhúsleves alaplével, majd addig főzzük, amíg minden zöldség meg nem puhul. Ekkor belecsurgatjuk a tésztát, amíg egyet forr, elkeverjük a keményítőt a tejszínnel, és ezzel enyhén besűrítjük. Még egyet forralunk rajta, azután tálaljuk.

Zsebinek három nagy merőkanálból csináltam vacsorát, főleg sűrűje, kevés lé, ebből lett egy 270 grammos adag. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly