2012. október 5., péntek

Kókuszos-fehércsokis keksz

Na most az úgy van, hogy elolvastam, elolvadtam és függő lettem. Pedig még változtattam is a recepten. Ennek ellenére a teljes kihűlést nem tudtuk kivárni. Most jól megírom, megesszük (felfaljuk) ezt az adagot, aztán szépen jól elfelejtem a receptet, úgy karácsonyig…remélhetőleg, mert ha nem, akkor a ruhaméret-csökkenést felejthetem el:P (Kismamánál ez a mondat mondjuk amúgy is vicces, de tényleg már megint egy számmal kisebb gatyó kell, mert kifogytam belőle:S)


Kókuszos-fehércsokis keksz
Hozzávalók:
10 dkg fehér csokoládé
8 dkg kókuszreszelék
18 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
15 dkg margarin
8 dkg cukor
1 tojás
Elkészítés: A csokit durvára tördeljük. Majd a többi hozzávalóból tésztát gyúrunk. A végén a csokit is hozzáadjuk. Ezután fóliába tekerve ment egy éjszakára a hűtőbe (ez persze ki is maradhatott volna). Kisebb félgömböket formázunk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. 200 fokon negyed óra alatt készre sütjük (erősen sütőfüggő…nem szabad barnára sütni!)

2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly