2011. január 25., kedd

Szex és New York a sorozat




Azon ritka csoportot erősítem, aki mind a két mozifilmet előbb látta, mint akár egyetlen részt a sorozatból. Tetszett mind a két nagy film, és az alapján éreztem, hogy talán érdemes belevágni a sorozat végignézésébe is. A mosogatógépnek köszönhetően rámszakadt némi szabadidő amit ezzel a sorozattal ütöttem agyon. Főként én, mert KáeM a munkának hódolt, amikor viszont belenézett ő is jól mulatott.



Szomorúan tapasztaltam, hogy összesen hat évad készült, illetve a két nagy film, s ugyan tervben volt további mozi film, de a rossz kritikák miatt, egyenlőre mégsem lesz új.



Az elején mindenképpen jól mulattam azon is, hogy mennyit is változott a divat és a technika. Aztán pillanatok alatt magával ragadott a sztori annyira, hogy már nem foglalkoztam ezzel, s egyre gyorsabb egymásutánban néztem a részeket. :) Később pedig meggyőződthettem arról is, hogy nem is annyira csajos. Legalábbis oktatási céllal erősen ajánlható pasiknak is, lévén remek jellemrajz, hogy milyenek is vagyunk mi csajok (vagy legalábbis milyenek is tudunk lenni:P).


Bővebb angol nyelvű infomráció a HBO honlapján, magyarul pedig a wikipedian. A fotókat a facebook-oldalról szedtem köszönettel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly