2010. július 10., szombat

Visegrádi Palota Játékok


Véletlen programunk ma reggeltől kora délutánig. Bobozni indultunk, de aztán Visegrádra megérkezve, vagyis pontosabban már útközben egy busz hátuljáról meg tudtuk, hogy bizony éppen most vannak a palotajátékok (a rendezvény logóját is az oldalról csentem). Elnapoltuk a bobozást és élveztük, hogy kicsit visszarepültünk a történelemben, egy reneszánsz világba.


A program – mint minden ilyen rendezvény – a parkolással kezdődött, amit itt meglehetősen jól oldottak meg. Volt elegendő parkoló, nem is drágán (500 magyar pénz egész napra), ugyan nem volt közel a programokhoz, de járt az ingyenes buszjárat is, amire nem is kellett sokat várnunk, bár később megtudtuk, hogy ez annak volt köszönhető, hogy jó időben érkeztünk.


Maga a rendezvény négy fő részből állt: a kirakodó/kézműves vásárból (most az evési lehetőségeket is ide sorolom), egy színpadból amelyen reneszánsz zene, tánc és lovagi bemutatókat lehetett látni, a színpad körüli próbálkozási lehetőségekből (gyerekeknek kardos párharc és lovaglás, nagyobbaknak (is) kovácsolás, gyöngyfűzés, nemezelés…amikre emlékszem), illetve a nyári palota előtt berendezett külön fizetős színpadból, ahol lovagi tornákat lehetett megtekinteni. Mi erre nem neveztünk be. De nagyon kellemeset sétáltunk a kirakodó vásárban, megcsodáltuk a három furulyával is játszani tudó művészt, ebédeltünk nagyon finomat (Brassóiszerűség volt, csak csirkéből vaslapon és hagymával…szóval nem is hasonlított, de mennyei finom volt. Két kisadagot kértünk uborkasalátával, üditővel és nem tudtuk megenni…2700 forintunkba került mindez), megnéztünk egy hastáncos és egy reneszánsz zenés bemutatót, majd a balkonkertészet bővítése után hazaindultunk, mert kezdett elviselhetetlen lenni a meleg.


Hazafelé isteni fagyival kényeztettük magunkat a Chilli cukiból, után pedig kifeküdtünk az erkélyre hawaiit játszani:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly