2010. július 23., péntek

VAVYAN FABLE: Álmok tengere


Nem tudom miért csak most jutottam el az olvasásig, pedig Anyósom rögtön a megjelenéskor megvette, s el is olvasta a könyvet. Mintha én is neki kezdtem volna, de aztán valamiért nem fejeztem be…talán mert Anyósomtól valami olyasmire emlékszem, hogy nem volt maradéktalanul elámulva a könyvtől. Második nekifutásra engem elvarázsolt, ami nem is meglepő, mert a varázsos fantasy típusú könyvei közül való. Ennek megfelelőn vannak is hasonlóságok a korábbiakkal (Pl.: Álomhajsza, Tündértánc), mégis új. A karaktereket hamar megszeretjük/megutáljuk kit-kit érdemei szerint, a sztori helyszíne szokáshoz híven nem valós, de a mese nagyon is az, s mint ilyen mindig időszerű. Nagyon szeretem, ahogy az írónő az állatokat tulajdonságokkal ruházza fel, illetve tulajdonságaik amúgy is vannak (ahogy azt saját vadászgörényeinknél láthattuk és látjuk Jade macskánál is folyamatosan), hanem inkább amilyet adott állathoz rendel…ebben a könyvben például a kis élő hazugságvizsgáló barinon. Úgy jártam ezzel a könyvével is, mint sok másikkal korábban, szomorú voltam, mikor az utolsó lapot elértem, mert igencsak tudtam volna még tovább olvasni, jó lett volna tovább elvarázsolódni. A folytatás lehetősége, reménye egyébként teljesen benne van a könyvben.



A fülszöveg:

Egy réges-régen varázsálomba süllyesztett, legendás király, akit visszasír a nép.

Egy hős Viador, aki hitevesztettségéért hosszú raboskodással fizet.

Egy nyelves-szájas, komédiás lány, legendabéli hősök rajongója.

Egy kényszermunkára ítélt óriás, akit a hajtókerékről vágnak le.

Egy megalázó fogságból szabadított, mogorva sárkány.

Két szökött harcszolga, egyikük férfi, másikuk nő.

Velük vannak az istenek és a magasabb mágia.

Mindenki más ellenség.
Egy varázsos történet bátorságról, hitről, barátságról, szerelemről, kalandról és birodalmárokról!

Ahogyan még senki más nem írta meg.
S az elmaradhatatlan idézetek:

E vigaszgondolat már-már mosolyt csalhatna ajkára. Ha ajka ismerné a mosoly rítusát. Ha tudná, miként kell fölfelé görbülni, a fogakat fenyegetés nélkül elővillantani. De nem tudja. Nem baj. Nem is az a dolga.

Új fenék ül a trónra. És az ylonok kisvártatva azon kapják magukat, hogy ez a fenék is csak egy SEGG!
„– Nehéz ám mindent elérni, s közben tisztának maradni – vélekedik a varázsló.

– Hát akkor majd a mindenbıl engedek, nem pedig önmagamból!”



3 megjegyzés:

  1. Olvastam már ezt a könyvet, és ugye a végén szó esik Castaq király fiáról is..erről ugye arra következtet az ember, hogy folytatása is lesz..szóval azt szeretném megkérdezni, hogy lesz második rész?

    VálaszTörlés
  2. @Névtelen Szia! Hát erről azt hiszem az időnő maga tudna felvilágosítást adni. Az alábbi hivatalos honlapján elérhető: http://www.fabyen.hu/
    Májusban egyébként lesz új könyve, de nem fantasy vonulatból.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly