2010. július 17., szombat

Palócleves

Vagyis csak majdnem, mert sertéshúsból készült. Mindenesetre még sosem készítettem/ettem, volt viszont egy kis adag zöldbabom anyutól, amit főzeléknek, vagy simán levesnek nem akaródzott felhasználni. Aztán pénteken a céges menzán megkóstoltam és annyira tetszett az ízhatás, hogy rögtön el is készítettem itthon is. A recept tekintetében google volt a barátom…a találatokból alkottam meg a saját ízlésünknek megfelelő, alábbi változatot. A leves történetét egyébként el lehet olvasni itt (is például). 


Palócleves
30 dkg sertés szűzpecsenye, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, sertés zsír, 30 dkg zöldbab, 30 dkg krumpli, só, bors, őrölt kömény, őrölt babérlevél, piros paprika, 3 ek tejföl, 1 ek keményítő, 1 ek ecet
A húst kockákra vágtam. A hagymákat megtisztítottam és apróra vágtam, majd a zsíron megfuttattam. Megszórtam pirospaprikával és rádobtam a húst, fehéredésig kevergettem. Ekkor felöntöttem kevés vízzel, fűszereztem, majd hozzáadtam a megtisztított kockára vágott krumplit és az összevágott zöldbabot. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi ellepte és addig főztem, amíg minden meg nem puhult (majdnem, mert a zöldbab még főhetett volna kicsit). Ekkor a tejfölt kikevertem a keményítővel egy kevés levest rámerve megfelelő hőmérsékletre hoztam, majd beleöntöttem a fazékba és kiforraltam. A végén kevés ecettel bolondítottam meg. Jó sűrű, tartalmas és laktató leves lett.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Vica! Ezt a receptet az interneten találtad? Biztosan finom volt, de ha kíváncsi vagy egy másik receptre, akkor én küldök Neked egyet. Nálunk hagyományosan családi étel a Palóc leves és nagyon gyakran kerül terítékre. Egy kicsit bonyolultabb az autentikus változat, de nem annyival, mint amennyivel más a végeredmény. Ha kíváncsi vagy rá, akkor elküldöm, ha nem, vedd kérlek tárgytalannak! Egyébként nekem is ma jutott pont az emszembe, hogy bográcsban főzök egyet:-)

    VálaszTörlés
  2. Szívesen veszem a receptet, ha elküldöd. Nem ezt találtam konkrétan a neten, hanem több találatból ez kerekedett ki nálam:) A pénteki menzaira mindenesetre eléggé hasonlított.;)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a bizalmat. Megtaláltam az oldalon az e-mail címedet, hamarosan küldöm Neked. Nálunk nagy kultusza van ennek a levesnek, semmiképpen nem veszítesz, ha megismered, ahogyan mi készítjük, ezért ajánlottam fel.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly