2008. november 2., vasárnap

VKF XX.

Már viszonylag régóta kísérem figyelemmel a Vigyázz, kész főzz című blog játékot. Mégis most éreztem elérkezettnek az időt, hogy nevezzek is, ami azért is különleges, mert ahogy már említettem nem vagyunk nagyon levesesek. Vagy ha Cserke gondolatait nézzük, akkor talán még nem nőttünk fel eléggé a levesekhez.
Mindesetre otthon a szüleimnél nem múlhatott el nap leves nélkül, a saját konyhámban azonban egyenlőre még ritka vendég, na jó, igyekszem minden szombaton főzni…legalábbis a menütervben benne van.;)
Úgy gondoltam, hogy nem kispályázok, mindjárt két levessel is nevezek:) Amivel kapcsolatosan abban egészen biztos vagyok, hogy nem én leszek az egyetlen, illetve hogy nem az én leveseim lesznek a legkiemelkedőbb pályaművek. Mivel ritkán készítek levest, akkor viszont többnyire néhány jól bevált fajtát, hát most kicsit kísérleteztem.

Az első leves az indiai ételek iránti rajongásból született. Próbáltam valami olyasmit kitalálni, ami passzolhat egy indiai főétel elé. Sokáig gondolkodtam, mire leesett, hogy a krumpli ideális, hiszen sem a főételben nincs (legalábbis azokban, amiket én szoktam készíteni) sem pedig a köretben. Nem kreatívkodtam túl és nem is nevezném a receptet igazán indiainak, inkább csak indiaias az én felfogásomban:)


Currys burgonya krémleves
Hozzávalók: 4 közepes szem burgonya, 1 danone activia joghurt, 1 tk. Currypor, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kevés delikát, 10 szem koriandermag mozsárban megőrölve, 1 tk étkezési keményítő
A burgonyát meghámozzuk, kockára vágjuk, majd egy fazékban feltesszük főni, annyi sós vízben, hogy kényelmesen ellepje. Hozzáadjuk a fokhagymát, a delikátot, a curry port és a koriandert. Addig főzzük, amíg burgonya teljesen megpuhul. Ezután összeturmixoljuk, ha van botmixerünk, ha nincs, mint nekem, akkor simán krumplinyomóval összenyomjuk. Kicsit állni hagyjuk, közben a joghurtban elkeverjük a keményítőt, majd hozzáadjuk a leveshez és kiforraljuk. Friss petrezselyem zölddel megszórva tálaljuk. Természetesen botmixerrel szebb homogénebb állagot lehet elérni, de így is nagyon finom volt.

A második leves egy gyümölcsös finomság, ami akár desszert is lehetne kicsit sűrűbbre főzve:






Vaníliás barackleves
Hozzávalók: Fél liter tej, 2-3 dl baracklé, 1 vanília puding, kevés cukor, 1 kis pohár tejföl, barack
A tejet a baracklét a pudingot és a cukrot felfőzzük. Majd hozzáadunk egy pohárka tejfölt, kikeverve a meleg levessel. Végül beleszeleteljük a friss vagy konzerv barackot, ezután már nem főzzük tovább. Fogyasztható melegen, vagy lehűtve, én ezt is – mint általában a gyümölcsös leveseket – langyosan szeretem a leginkább.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly