Igen, az utas.. erre azt írták egyik helyen, hogy a motorozás magában is klassz, és még klasszabbá tehető, ha mindezen örömöket megoszthatod valakivel. Avagy fogalmazhatjuk úgyis, hogy jól motorozni magában is nehéz, és ha ez nem elég a hibák generálásához saját vezetői emberi komponensed, akkor ezt kiegészíted egy biomechanikus probléma forrással - az utassal. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy mindkettőnek pillanat alatt rémálommá válhat az út.
De mielőtt ilyen messzire mennénk, hosszas megfigyelés után egy érdekes felfedezést kellett tegyek, amely ha van valóság alapja, akkor megérne egy témát a NASA kutatási részlegén. Mégpedig az, hogy valójában egy motoros utasa mindig ütésállóbb, és kevésbé sérülékeny mint a sofőrje. Legalábbis sokan gondolhatják így, mert tipikusan megfigyelhető dolog, hogy - durvább változat - a fullosan felöltözött (itt most azt a pozitív alapesetet vizsgáljuk, hogy a sofőr legalább egoista, és vigyáz magára) sofőr mögött egy bukosisakos teszt baba kuporog a maga csupaszságában kapaszkodva, várva a becsapódást. Vagy - lightosabb eset - szintén előbbi sofőr, mögötte egy felöltözött utassal, akinek látványosan gyengébb a felszerelése, mint a sofőré.
Ez két okból is furcsa: az egyiket (lásd előbb) meghagynám a NASA-nak, a másik, hogy az utas eleve handycappel indul: egyrészt vélhetően jelentősebb kevesebb a rutinja/tudása, nem tudja egy-egy esés/ütközésnél mi a teendő (sajnos sofőrök közül se mindenki), másrészt jóval később, vagy egyáltalán nem látja a bajt előre, így készülni sem tud rá.
Kicsit elrugaszkodva - meg a motoros balesetek statisztikáit nézve - ez olyan mint amikor a hadseregbe oktatják a kiskatonát, hogy - Tudják mit kell csinálni, ha meglátnak egy atombombát? - ? -Tegyék a fejüket a lábuk közé, és csókolják meg a hátsójukat búcsúzóul. Na amikor az ember elé - amikor épp 3 számjegyű sebességeket mutat az óra - kijönnek keresztbe.. na az pont ez a helyzet. Vagy még inkább: Mi suhan át a légy agyán, amikor neki csapódik a szélvédőnek? - A segge.
Visszatérve az utasmotorozás gyakorlati oldalára, nah az a biomechanikus benzintyúk (benzinkakas) azért érdekes dolgokat produkálhat ott hátul. Az alap változások a száraz fizika következényei, és olyan szép szakszavak kötődnek hozzá, mint nagyobb tömeg, megváltozott súlyponti helyzet, és eredmények mint nagyobb hátsó fékhatás, hosszabb fékút, stb.Ez leírva teljesen jó. De a gyakorlatban ez is összetettebb.Merthogy az utas nincs odaszegezve az ülésbe, és ha egyszer mozoghat, meg is teszi, és miért ne tenné, elvégre a motorozás a szabadságról szól. (meg a tehetetlenségi erőről pl :P )
Ezérthát, arra nyugodtan lehet számítani, hogy ha kicsit élesebben motorozik az ember (ami az egyedüli motorzásnál még a lightos bejáratási üzemet sem közelíti meg) akkor az utas minden egyes gyorsításnál arcra fagyott mosollyal és sikollyal a torkán csúszik hátra az ülésen mókásabb esetben a csúszás végén egy nagyot rántva rajtunk, illetve minden egyes fékezésnél óriási erővel hullik a nyakunkba. Ez azért egy olyan helyzetben mint a miénk, elég vicces, mert hogy óriási testméreteinkből adódóan simán befér mögém az első ülésre - ami egy nagyobb fékezésnél be is következik :). Igazából nem is értem, miért nem négyszemélyes a motor.A kanyarodás egy rossz utassal meg olyan, mint amikor a Doom-ban a Baby fokozatból átáll az ember a Nightmare!-re, és kilép a pályára már meghalt. Kár, hogy a való életre egy enterre nincs újrakezdés.
Alapvetően a jó utas nem csinál semmit - szó szerint - nem akar segíteni, meg akadályozni sem, csak engedelmeskedik a fizikai törvényeknek (és az elindulásnál ennek megfelelően hanyatt lefordul az ülésről, tehát nincs vele gond :) ) egy motoros kolléga úgy fogalmazta, hogy a jó utas olyan mint a krumpliszsák.És persze az utasnak ez elméletben mind szép és jó, meg nagyon bájos boci tekintetekkel tud bólogatni, de azért azon mindig megszoktak lepődni - akár mit is mondasz -, hogy a motor a kanyarban bedől.
Személyes történetem ezzel kapcsolatban, hogy a páromnak is elmondtam közös pályafutásunk elején ugyan ezeket, majd elmentünk motorozgatni. A helyzet úgy hozta, hogy a Lágymányosi híd fele mentünk Budáról Pest irányába. Aki ismeri a helyet, azt tudja, hogy a híd felhajtója egy meglehetősen éles 90 fokos kanyar, ami ráadásul cseles is, mert befele szűkülő kanyar. Ugyebár óvatosságból az ember utassal mindig lassabban megy, mint amúgy, én is így tettem, de azért le kellett dönteni a motort. Már a kanyar közepén jártunk bőven - ami ugye a fenti kanyartípusból adódóan azt jelentette, hogy még picit utána is tovább kell dönteni a motort - amikor egyszer csak felállt (felrántották) a motort, ami ebből adódóan elég nagy ütemben célozta meg a betonkorlátot (a figyelmes közútkezelő ilyen puha motorbarát betonkorlátokat helyez a kritikus pontokra, hogy egy komoly sebességű balesetnél rögtön matrica készüljön az eseményről(ből)) nah, azért ilyenkor 1 sec alatt leizzad az ember, kb 1 cm-re kerültük el a korlátot, majd félre állva gondoltam megkérdezem már, hogy mi lehet az nagy bűnöm, amiért kiérdemeltem ezt a megszerzett párszáz ősz hajszálat. Párom erre mondta azóta is sokat emlegetett kedvenc válaszát, mely szerint: "tudtam én, hogy be kell, illetve be fogunk dőlni a kanyarban, de ahogy egyre jobban közeledett a föld, egy idő után már úgy gondoltam, hogy ez már azért túlzás, így korrigáltam" :) hát igen:). Azért megjegyzem, ezeket nem lehet egy utasnak sem felróni hibaként, mert legalább annyit kell tanulni az utasozást, mint a motorozást, és azóta már nincsenek ilyen gondok, de számítani mindig fontos rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.