2010. március 4., csütörtök

Metropol étterem



Rendhagyó étteremkritika ez. Ritkán, nagyon ritkán veszem rá magam, hogy a munkahelyem környékén lévő éttermekbe menjek ebédelni. Általában azért, mert nincs rá szükségem, hiszen hozom otthonról az ebédet, máskor meg azért, mert a korábbi rossz tapasztalatok elvették a kedvem a menzáktól. A korábbi rossz tapasztalat főként a munkahelyen földszintjén működő étteremnek volt köszönhető, ami rossz volt és drága, de megszűnt. Most egyenlőre nincs éttermünk, ezért a szomszédos irodaházakba járnak a kollegák enni. A tegnap esti meleg szendvics után mára nem volt ebédem, s egyik kolleganő unszolására ráálltam, hogy kipróbálom velük a sokat emletetett „posta éttermet”.

Alig múlt 11 mikor odaértünk, de már kigyózott a sor, mikor megláttam az étlapot és az árakat azt is megértettem, hogy miért. Nagyon korrekt áron voltak a finomságok. Közelebb érve egy vitrinben meg is tekinthettük az aznapi kiemelt fogásokat, gusztán tálalva, nem ám úgy menzásan. Aztán még az a szerencse is ért, hogy nagyon finomat ettem. Főzeléket szerettem volna, s mivel tökfőzelék volt az egyik – amit nem szeretek, hát kipróbáltam egy újdonságot: tejszínes kukoricafőzelék formájában, nem bántam meg. Nagyon finom volt, ahogy a hozzá választott vagdalt is. Adagra pedig akkora, hogy nem tudtam megenni. Árban a főzelékért a vagdaltért és egy jó nagy szelet kenyérért fizettem 495 forintot, szerintem ez nagyon korrekt. A menü ára (lencseleves+tökfőzelék rántott párizsivel) a mai napon 573 forint volt.

Kellemes meglepetés ért ma és örülök, hogy végre rászántam magam és kipróbáltam, mert legalább tudom, hogy ha ritkán is kell, de akkor van hová menni. Jaa és egyébként az ételek nem csak a vitrinben voltak szépen tálalva, hanem a tányérra is ugyanúgy adták, mint ahogy ott kinézett, tehát dekoráció is (paradicsom, saláta, vegyes zöldek…melyik ételhez mi passzolt, persze a főzelékhez semmi, de azért azt is igényesen). Sajnálom, hogy nem vittem a gépet, de nem gondoltam, hogy érdemes lesz arra, hogy írjak róla.

Az étteremnek van egyébként becsületes neve is: Metropol Helyileg: Gateway Office Park Budapest, XIII. kerület, 1138 Dunavirág u. 2. (na most jól elárultam magam, hogy a környéken dolgozom:P Mondjuk az eddig feltett, munkahelyen készült képek is már sokat elárultak.)

Összességében:
Helyszín/Atmoszféra: kellemes, bár enyhén zsúfolt. Az asztalok és székek menzához képest elegánsak. (7/10)
Kiszolgálás: gyors és udvarias (10/10)
Étel: nekem nagyon ízlett, amit választottam, a kollegák pedig rendszeresen dicsérik (10/10)
Ital: nem fogyasztottunk semmi, de víz és hozzá pohár ingyenesen elérhető (-/10)

A képet az étteremről szintén beszámoló Vendéglátós blogból kölcsönöztem.

7 megjegyzés:

  1. Itt lakom 2 percre, a Népfürdő utcában a Dunával szemben. :D
    No, kicsi a világ.

    VálaszTörlés
  2. Sejtettem...szintén a képeid alapján:) Na majd összehozunk egy ebédet valamikor;)

    VálaszTörlés
  3. Pár hónapja újranyílt az Erste aljában az étterem, szerintem sokkal de sokkal jobb, mint a posta, egyszer próbáld ki!

    VálaszTörlés
  4. @Névtelen Köszi a tippet, próbáltuk már többször is;) Tényleg elég jól főznek:)

    VálaszTörlés
  5. Lehet, hogy gyors, lehet, hogy olcsó, de tartok az előre gyártott, többnyire porból adalék anyagokkal dúsított ízfokozós ételektől.
    Következmény: allargia, hajhullás, gyomor fekély stb.
    A környéken van kis étterem, frissen főzőtt menüvel, tök finom. lehet előre rendelni nem kell sorban állni.
    Probáljátok ki
    Tóth Tamara

    VálaszTörlés
  6. Kedves Tamara! Örülnék, ha konkrét éttermet mondanál címmel. Mint láthatod általánosságban házi kosztot eszem;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly