2009. szeptember 1., kedd

Zöldséges tészta Dolce Vita után

A héten főleg cukkinit és padlizsánt fogunk enni, hála egyik kolleganőmnek, akitől kaptam egy „kisebb” szállítmányt (2-2 méretes darab). Dolce Vita múlt héten tette fel ezt a receptet és nekem rögtön megtetszett. Nagyon finom és laktató lett, köszönet érte.


Zöldséges tészta Dolce Vita után
Hozzávalók: 1 padlizsán, 1 cukkini, 2 nagy paradicsom (közel egy kiló volt együtt), 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, olívaolaj, tészta
A vöröshagymát, cukkinit és a padlizsánt apró kockákra vágtam. A hagymát kevés olíva olajon megfonnyasztottam, majd rádobtam a cukkinit és a padlizsánt is. Amíg párolódtak, összedaraboltam a paradicsomot és ezt is hozzáadtam a raguhoz. Sóztam, borsoztam, majd kis lángon 40 perc alatt készre főztem. Ezután kifőztem a tésztát (nálam most penne), majd rátettem a szószt és reszelt sajttal meghintve tálaltam.
A cukkini helyesírásának kérdése felmerült Dolce Vitánál ezen recept kapcsán. Nos én a word ítélőképességében bízva eddig szorgalmasan hosszú ível írtam, de kiderült, hogy teljesen helytelenül tettem, mert a Magyar Helyesírási Szabályzatban rövid ivel szerepel, s hogy tudományosan eláruljam, hogy miért gondoljuk sokan a hosszút helyesnek: nos azért, mert ez pont egy példája a röviden írt, de hosszan ejtett hangoknak.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretjük mi is!!! Én bevallom, télen sem tudok ellenállni a cukkininek, de ilyenkor főleg gyakori étel! A tészta, na az meg a másik függőség:))

    VálaszTörlés
  2. Én is megveszem télen is...kell az a kis zöld a nagy szürkeségben. Meg hát mivel KáeM nem is nagyon eszi, így nem is kell hatalmas mennyiség:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly