2009. szeptember 23., szerda

Almás pite

Már azóta készülök sütni, hogy lekapcsolták a gázt. De hát önmagában nem elég, kell valami tartalmasabb leves is hozzá. Így most lett tökéletes. Nagyon finom lett, bár éhesek és türelmetlenek voltunk, így nem sikerült igazán szépen szeletelni. Legközelebb inkább rácsozom csak a tetejét:)

Almás pite

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 tojás, 12,5 dkg margarin, 5 dkg cukor, fél mokkáskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál tejföl

Töltelék: kevés zsemlemorzsa, 1 kiló alma

A liszttel elmorzsoljuk a margarint, majd a tojássárgáját és a többi hozzávalót hozzáadva összegyúrjuk. Ezután letakarva hűtőbe tesszük.

Amíg hűl 1 kiló (tisztítás előtt) almát megtisztítunk és lereszelünk. Barnacukorral és fahéjjal elkeverjük és állni hagyjuk.

A tészta felét a tepsi méretére sodorjuk, majd a kikent tepsibe tesszük. Kevés zsemlemorzsát szórunk rá, majd rátesszük a kicsavart almát (én a fennmaradó fahéjas almalevet meg szoktam inni), majd tetejére kevés barnacukrot szórunk, végül a második adag tésztát is kisodorjuk és rátesszük az alma tetejére. Villával megszúrkáljuk és felvert tojás fehérjével megkenjük. 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük és 30-35 perc alatt készre sütjük (a sütés ideje nagyban függ az alma és a tészta vastagságától). Az én tepsim, na jó jénaim 16x26 cm-es.



1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly