2009. szeptember 20., vasárnap

Krémes sajtos csirkemell

A gázszerelés kapcsán akadt némi futkosnivaló, így hát ma elég későn sikerült az ebédnek nekiállni. Ettől függetlenül nagyon finom lett. Pedig még egyéb hátráltató tényezők is voltak, mint például, hogy zsizsikes volt a rizsem…én ilyennel még sosem találkoztam. Feltételezem már így sikerült megvenni:( Remélem a konyhaszekrény többi szereplőjébe nem mászott át. Az első ellenőrzések alapján szerencsére nem, de azért fokozottabban figyelek majd.

Krémes sajtos csirkemell

Hozzávalók: 6 kisebb szelet csirkemell, 7 szelet lapkasajt, só, bors, némi liszt, margarin, 3 dl tejszín

A csirkemell szeleteket sóztam, borsoztam és egy margarinnal kikent tepsibe fektettem. Megszórtam liszttel, betakartam lapkasajttal és meglocsoltam a tejszínnel. Így ment a sütőben és 200 fokon sült 30 percet…kábé, asszem.

Rizzsel tálaltam…persze nem a zsizsikessel, szereztem másikat. Illetve készítettem egy fokhagymás tejfölös uborka salátát is (uborkát meghámoztam, legyalultam, besóztam, állnihagytam, majd leöntöttem a sós lét, cukrot, ecetet, zúzott fokhagymát, pirospaprikát, tejfölt adtam hozzá és alaposan összekevertem). A tányérokat pedig tegnap este találta KáeM az IKEÁban (nagyon leárazva), s rögtön lecsaptunk rá, hogy milyen klassz, hogy a mártogatónak/salátának is van rendesen helye a tányéron és mégsem keveredik össze semmivel. (A weboldalon lévő árnál volt jelentősen olcsóbb a M1M7 IKEÁban)


2 megjegyzés:

  1. Jujjujj, ezek a konyhai bogarak-ezektől félek-egyszer előfordultak nálam is lisztmoly alakjában:((

    A csirke nagyon klassz és milyen gyorsan elkészül! Szeretem az ilyeneket!

    VálaszTörlés
  2. Hát az ég mentsen meg ezektől a mindenféle dögöktől (értem ide az egeret is, de azért a macska és a görény mellett annak szerencsére nincs esélye).

    A csirke tényleg nagyon klassz volt. Ma a maradékból megkínáltam a szomszédnénit is, és neki is nagyon ízlett.:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly