2015. február 28., szombat

Hortobágyi húsgombóc

Igyekszem hétvégén gyorsan letudni a főzést, hogy minél több idő maradjon a törpékkel játszani. Amúgy meg imádják a nokedlit, így valami olyasmi kellett, amit nokedlivel lehet enni. Pénteken meg szembejött ez a recept. Nem követtem szó szerint, mert a gomba nem nagy sztár nálunk, és amúgy is, ha gombás akkor szerintem már bakonyi. Jól nézett ki, nem is volt rossz, de azért nem fogyott olyan lelkesen, mint számítottam rá. Amúgy szeretik a húsgombócot, de valahogy ez a tejfölös-paprikás szósz úgy látszik a csirkéhez passzol számunkra jobban :)



Hortobágyi húsgombócok
Húsgombóc
40 dkg darált sertéshús
1 db tojás
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
6 dkg vöröshagyma
4 dkg zsemlemorzsa
Mártás
1 ek napraforgó olaj
6 dkg vöröshagyma
2 ek natúr lecsó
3 ek sűrített paradicsom
víz
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
15 dkg tejföl
2 dkg finomliszt
Húsgombóchoz a hagymákat krémesre daráljuk, majd a többi hozzávalóval összedolgozzuk és hűtőbe tesszük. A mártáshoz az olajon megfuttatjuk a hagymákat, a lecsót, szórunk rá némi piros paprikát, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot, ízesítjük, felöntjük vízzel és beletesszük a megformázott gombócokat. Összeforraljuk. Mikor a gombócok megpuhultak, akkor behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel. Nokedlivel tálaljuk.

2015. február 21., szombat

Szalagos fánk NOE módra




Idén a Nagycsaládos magazinban talált receptet próbáltam ki az olajban sütős verzióból. Illetve konkrétan KáeM próbálta ki, mert hogy ő volt részben az előadó, én inkább a formázásban és sütésben vettem részt. Finom volt és habos, bár a szalagok nem lettek tökéletesek, de hát ez van. Teljesen rákattantunk a szilvaszirupra…szinte minden édes dolgot ezzel eszünk mostanában, avagy ez az új nutella:P


Szalagos fánk
75 dkg liszt
6 db tojássárgája
10 dkg kristálycukor
10 dkg margarin (vajat tettünk)
4 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
5 ek rum
5 dkg élesztő
1 citrom reszelt héja (ez kimaradt)
1 kk só
1,5 dl olaj
Elkészítés:
1 dl langyos tejet, az élesztővel és egy evőkanál cukorral villa segítségével összekeverjük és langyos helyen kelni hagyjuk. Közben kimérjük a többi felsorolt hozzávalót. A megmaradt tejhez hozzáadjuk a cukrokat, sót, rumot, margarint és langyosra melegítjük. Majd a megkelt élesztővel együtt a liszthez öntjük. Fakanállal összekeverjük a lágy tésztát. Enyhén lisztezett nyújtófelületre borítjuk és folytatjuk a gyúrást/dagasztást. Majd visszatesszük a kelesztő tálba és liszttel megszórjuk a tetejét. Letakart edényben kb. 1,5 órát kelesztjük. Amikor kétszeresére nőtt a tészta, akkor lisztezett lapon finoman átgyúrjuk, 2 cm-esre ellapogatjuk. 4-5cm átmérőjű lisztezett szaggatóval kiszaggatjuk. Egymástól távolabb tesszük egy lisztezett nejlonra és papírtörlővel letakarva 20 percet kelesztjük. Ezután a kelő fánkokat megfordítjuk és további 20 percig kelesztjük (nálunk ez kimaradt…és lehet, hogy emiatt a szalagok is:P). Fedővel rendelkező serpenyőbe (fontos a megfelelő magasság) olajat hevítünk, de csak közepes forróságig. Az újrakelt fánkok közepét ujjunkkal benyomjuk, majd a felső felével lefelé helyezzük az olajba és fedőt teszünk rá. Kb. 2 perc után a fánkokat megfordítjuk, és fedő nélkül sütjük készre. Papírtörlőre szedjük ki, hogy lecsepegjen az olaj. 


2015. február 14., szombat

Hamis túrós

Végre eljött a pillanat, hogy a keresztszülőkkel is meg tudtuk ünnepelni Mazsi születésnapját, s ha már így, akkor legyen torta. Pénteken a munkahelyemen éppen búcsúztattunk egy kismamát és hozott isteni sütiket. Receptet azt nem tudott, de nevet igen, google meg a barátom és a többféle recept közül kidolgoztam egy saját verziót, így torta-formában elkészült. Ha mondjuk türelmesebb vagyok és nem akarom még forrón kiszedni a formából, esélyesebb lett volna, hogy nem reped meg, de így is finom lett. Legközelebb azért marad a tepsiben sütés, mert laposabban könnyebb enni :)




Hamis túrós
25 dkg Rama margarin
15 dkg kristálycukor
5 tojássárgája
csipet só
40 dkg liszt
1 csomag sütőpor
a töltelékhez:
2 csomag vaníliaízű pudingpor
10 dkg kristálycukor
5 dl tej
40 dkg tejföl
5 tojásfehérje
Első körben a tölteléket készítjük el. A pudingporból a cukorral, tejjel pudingot főzünk. Még forrón hozzákeverjük a tejfölt. A tojások fehérjéből kemény habot verünk, majd ezt is a tejfölös pudinghoz adjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tésztához gépi habverővel elkeverjük a margarint a kristálycukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojás sárgákat is. Végül hozzádolgozzuk a sütőporral elkevert lisztet is. Az összeállt tésztát 2/3-1/3 arányban szétszedjük. A nagyobbik tésztacipót a sütőporral bélelt tepsire lapogatjuk. Rákanalazzuk a tölteléket, majd a másik tésztacipóból rudakat formázunk és rácsosan a töltelékre tesszük. Kb. 30-40 perc alatt készre sütjük.

2015. február 7., szombat

Fehér csokis - vörösáfonyás keksz


Szeretjük ezt a fajta kekszet. Gondoltam megpróbálok valami hasonlót itthon is. Kerestem hozzá egy ropogós keksz receptet, aztán már álltam is neki. Nem lett rossz, mondjuk nem is lett tökéletes másolat. De elfogyott. 

Fehércsokis vörösáfonyás keksz
Hozzávalók: 
1 bögre puha vaj 
2 bögre cukor 
2 tojás 
1 tk vanília kivonat 
5 bögre liszt 
1,5 tk sütőpor 
1 tk szódabikarbóna 
fél tk só 
¼ bögre tej 
Továbbá: 10 dkg finomra reszelt fehér csoki, 10 dkg apróra darált aszalt vörös áfonya 
A vajat és a cukrot habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vaníliát és a tojást. A sütőporral, sóval, szódabikarbónával elkevert lisztet és a tejet is hozzá dolgozzuk a masszához. 20-30 percre hűtőbe tesszük, majd kinyújtjuk egyik felét megszórjuk 10 dkg finomra reszelt fehércsokoládéval illetve 10 dkg apróra darált aszalt vörös áfonyával, majd ráhajtjuk a másik felét és jól összekapogatjuk. Derelyevágóval téglalapokat vágunk belőle, sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd 200 fokos sütőben arany színűre sütjük. 
/Lemértem a bögrés adagokat, de – ahogy az már a cetlikkel lenni szokott – elkeveredett a fecni (pedig már párszor megfogadtam és általában be is tartom, hogy az okos telefon elég okos ahhoz, hogy oda jegyzeteljek), ha előkerül javítom a receptet, mert emlékeim szerint jelentősen kevesebb cukrot tettem bele/


2015. február 2., hétfő

Amerikai fánk - Sütőben sült fánk

Virágnál láttam meg, aztán iziben szereztem is formát, de az elkészítésig azért eltelt pár nap. Én a végén a csoki mázat kihagytam, úgy nyilván mutatósabb lett volna, de így is jól fogyott :) Ki fogom próbálni egy túrófánk tésztával is a formát ;)



Amerikai fánk - Sütőben sült fánk
Hozzávalók:
35 dkg liszt
10 dkg cukor
fél zacskó sütőpor
2 tojás
2 evőkanál olaj
1 bögre tej (kb 2,5 dl)
vaj a forma kikenéséhez
A lisztet, cukrot, sütőport tálba tesszük, hozzáöntjük a tejet, a kissé felvert tojásokat, majd összedolgozzuk. A végén kerül bele a két evőkanál olaj. A vajjal kikent formát kétharmadáig töljük meg, majd 180 fokon pár perc alatt készre sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni. Ezután jöhetett volna az olvasztott csokiba mártás, meg a dekorálás, de erre már nem volt alkalom.

2015. január 30., péntek

Torta - megrendelésre...ajándékba


Nincs sok mesélni való róla. A piskóta ez alapján készült, csak szív formában. A krém a már-már szokásos, de mindenképpen megunhatatlan nutellás sztori. A külseje meg az első (és egyébként tök tutira utolsó) pillecukor-fondant próbálkozásom. Már az összedolgozás sem ment egyszerűen, de aztán a felpakolást katasztrófa volt, mint az néhol látható is. Szerencsére az ünnepelt és családja nem bánta, s a küllembéli hiányosságokat jól pótolta az amúgy tökéletesen harmonikus íz ;)

2015. január 14., szerda

Töltött tojás - BJ módra


Újabb recept Sógornőm Anyósától. Nekem nagy kedvencem lett, de nem készül túl gyakran, mert KáeM annyira nincs odaérte, kis adagban viszont nem igazán értelmezhető :) Még később annyit talán turboznék rajta, hogy egy kis hagymát/lila hagymát is kevernék a töltelékbe ;)



Töltött tojás - BJ módra 
Hozzávalók: 
8 tojás 
10 dkg kenőmájas
Az öntethez:
1 közepes tubus majonéz (Vagy egy tojássárgájából készített friss majonéz)
1 tk mustár
10 dkg tejföl
Só, bors

A tojásokat keményre főzzük, majd megtisztítjuk, félbe vágjuk. A sárgáját a kenőmájassal és annyi tartár mártással, hogy kellemes állagú legyen krémesre dolgozzuk. Egy tál alját megkenjük a tartármártás egy részével. A kész krémmel visszatöltjük a tojásokat, majd lefordítva rátesszük a tartárra. Mikor mind készen van, a maradék mártást is ráöntjük, tetejét pirospaprikával szórjuk meg. Friss kenyérrel, vagy pirítóssal is nagyon finom.

Vonat-torta 2.0


A kudarc után sem adtam fel, elvégre láttam, hogy mi a probléma, hát tudtam, hogy mi lesz rá a megoldás. Tulajdonképpen kókuszkocka lett, csak kókusz nem került rá. Nem bánták a fogyasztók, a forma nagy siker volt, meg a rakományként betöltött Smarties is (többször kellett utántölteni:P). Legközelebb praktikussági okokból azért meglesz a kókuszba forgatás is, mert úgy kevésbé ragad…esetleg a klasszikus mártogatós máz helyett, sima csoki mázzal dolgoznék.


Vonattorta – Kókusz kocka kókusz nélkül
A piskóta:
2 db tojás
30 dkg liszt
2 dkg margarin
2,5 dl tej
2 ek méz
15 dkg porcukor
1 cs sütőpor
A vajat, a porcukrot és a tojást habosra keverjük, hozzáadjuk a mézet és a tejet és végül a sütőporral elkevert lisztet. Papírral bélelt tepsibe töltjük és 160 C° -on megsütjük. Néhány percig várunk, majd egy rácsra téve megvárjuk, amíg kihűl, ezután vágjuk a megfelelő formára (ismét ezzel próbálkoztam).

A mártogatós mázhoz: 25 dkg Rama margarin, 35 dkg cukor - lehet kristály is, mert úgy is fel kell olvasztani, 4 dkg kakaó, 1 dl tej
A hozzávalókat a margarinnal összeolvasztjuk és felforraljuk. Ezután egyenként belemártjuk a formákat és ügyesen összerakjuk, rátesszük a kerekeket is (Milka kekszet használtam hozzá). Hűtőbe tesszük dermedni. Én a tálaláshoz rajzoltam a tálcára egy sin-pályát és rakományként megtöltöttem smartiessal. 




Update: sokkal később, már a Segítsütin is túl, egészen mást keresgéltem és ráakadtam erre…avagy nem csak az én buksimban állt össze a kókuszkocka és a vonattorta téma :) Legközelebb a formázást is inkább innen csenem, mert egyszerűbb vele dolgozni :) 

2015. január 13., kedd

Vonattorta - Nutellás golyóbis



Feltett szándékom volt, hogy vonattematikus szülinapi bulit csinálok a vonat-mániás középsőnek. Ennek örömére készült a dekoráció. De a torta is…rögtön kettő, mert az első kissé problémás lett. Azért a bölcsibe összehoztam belőle egy vonatot, igaz nem a megálmodott krém volt benne, csak egyszerűen kapott egy csoki mázat. A megálmodott krémmel betöltött verzióból meg megszülettek a nutellás golyóbisok…életem eddigi legjobb golyóbisa.

Minimál 2D verzió a bölcsibe
Vonattorta-Nutellás golyóbis
A piskóta:
6 tojás 
6 evőkanál forró víz
27 dkg cukor
1,5 dkg vaníliás cukor
15 dkg liszt
15 dkg étkezési keményítő
1 csomag sütőpor
A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. Majd a tojássárgáját és a forró vizet keverjük habosra, hozzá adjuk a cukrokat, majd a tetejére simítjuk a tojásfehérjét és erre szórjuk az összekevert szárazanyagokat. Óvatosan keverjük össze. Tortaformában (esetemben tepsiben) 180 fokon sütjük.
A krémhez habosra keverünk 35 dkg nutellát és 25 dkg mascarponet.
A csúszkáló sikertelenség
A torta formázásához Rita ezen leírását használtam fel. De nem volt elég stabil a krém és kemény a piskóta (ez egy igazán klasszikusan habos piskóta), csúszott szét, ahogy kentem bele és rá a krémet. Így fogtam és az egészet BB-re bíztam, hogy gyúrja össze, majd „begolyóztam” és megforgattam némi kókuszban. Amelyik részt nem töltöttem be, azt egyszerűen megkentem megolvasztott csokival és hűtőbe tettem dermedni. Az utolsó morzsa is elfogyott a bölcsiben, mind a golyók, mind a torta…és állítólag óriási siker volt. 


2015. január 1., csütörtök

Tejfölös piskóta

A szieszta után gondoltam - kivételesen - iszom még egy kávét, de ahhoz kéne valami süti (mert már uncsik a karácsonyról maradtak, meg amúgy is piskóta jellegűre vágytam). Na mire a süti kész lett mondjuk vacsoráztunk, így nasi lett (pedig gyorsan megvolt, csak mire kitaláltam, hogy mi is legyen:P), a kávé meg jó későre csúszott, de mivel tejeskávét (Melange;)) szoktam inni, így nem hiszem, hogy gond….meg valójában még sosem sikerült elérnem, hogy ne tudjak elaludni a késői kávézás-kólázás ellenére;) Na, inkább recept….


Tejfölös piskóta
1 tojás
10 dkg liszt
2,5 dkg keményítő
1 tk sütőpor
10 dkg cukor
12,5 dkg tejföl
kb. 5 dkg vegyes asztal-kandírozott gyümölcs
A tojást, a tejföllel és a cukorral kézi habverővel összekeverjük. Hozzáadjuk a száraz alapanyagokat és simára keverjük, majd beletesszük a gyümölcsöket és szilikon formába simítjuk a tésztát. (Nekem kicsi méretű püspökkenyér formám van szilikonból, abba ez a mennyiség bőven jó volt, sima püspökkenyérformába dupla mennyiség kell!) 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük.

Vöröslencse-krémleves

Avagy egy lencse két élete. Még tegnap elkészítettem ma reggelire a lencsekrémet. Nem fogyott el minden reggelire, viszont alapból nem terveztem levest, de tartottam tőle, hogy a fiúk nem értékelik a fokhagymás malacsültet, így gyorsan krémlevessé alakult a pástétom….


Nem is írok receptet, mert semmi értelme, egyszerűen felöntöttem vízzel, picit utánasóztam és felforraltam, majd kenyérkockával tálaltam. (Ha alapból levesnek készül, akkor mondjuk a hagymát megfuttatom a vajon, erre dobom a lencsét, átfogatom, fűszerezem, majd így főzőm puhára. S végül így krémesítem;))

Mondjuk tévedtem, mert a középső csemete, inkább a malacot választotta, az első szülött sem értékelte igazán, pedig amúgy nagy leves rajongó. Azért szieszta után ők is ettek belőle picit. Mi felnőttek megettük…nehogy pont ez legyen a gátja a gazdagságnak.

2014. december 31., szerda

Papír szerencsesütik


Házibuli a mai célpont. Sós volt a kívánság, így készültek a malacok. Meg némi ilyen vicces papír süti…hátha tetszik a többieknek.


Kissé vastagabb papírra kinyomtattam a köröket, kivágtam őket. A bölcsességeket sima nyomtatópapírral nyomtattam, csíkokra vágtam, majd félbehajtottam.
A sütiket pedig egy helyen ragasztópisztollyal rögzítettem…így mondjuk rögtön bukó volt a közepére nyomtatott felirat, de jövőre már profibb leszek:P (Ha valakinek szüksége van a kész - bár holnaptól kissé aktualitását vesztett -  sablonra, szívesen átküldöm e-mailben).


Az eredeti ötletet innen vettem...most éppen, mert már sok helyen találkoztam vele. 

Update: messze felülmúlta a várakozásaimat a sikere. Többet csináltam, mint ahányan voltunk és majdnem mindenkinek jutott még egy…amit nagyon szívesen ki is húztak ;)

Túrós-juhtúrós malackák

A forma nagyjából változatlan, leszámítva, hogy az első adagnál még nem találtam meg a szokásos méretű formákat, de aztán mire a második tepsibe került már igen, így a vendégségbe a nagyokat vittem, itthon a fiúknak meg maradtak a kicsik. A receptet most Illéskrisznél találtam, nagyon finom, de a malacokhoz a régi alkalmasabb volt, szebben tartották a formájukat. De valójában senki nem kifogásolta;)



Túrós-juhtúrós malackák
Hozzávalók: 
35 dkg liszt
25 dkg túró
10 dkg juhtúró
35 dkg margarin
12,5 dkg trappista sajt
Tetejére: 1 felvert tojás (és további reszelt sajt, ha a forma úgy kívánja…a malacokra nyilván nem került)
A hozzávalókat összegyúrjuk, majd kb. fél cm vékonyra nyújtjuk a kívánt formára vágjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, tojással lekenjük (reszelt sajttal megszórjuk) és 200 fokos sütőben a kívánt szín eléréséig sütjük.



2014. december 29., hétfő

Robinson Étterem

ahol szinte biztosan állíthatom, hogy háromszor voltunk: először-utoljára-sohatöbbet. 


Az indulás nem volt rossz…ezen az oldalon romatikus étterem (polgári 9es házassági évfordulót ünnepeltünk) után kutatva akadtunk rá és mind a ketten ezt választottuk….miután nem akartunk ismét a Prime-ba menni főleg a tagnapi Lancelot után. Hát az indítás nem volt rossz a telefonos foglalásnál nagyon kedvesek voltak, az érkezésünkkor meg kiemelten udvariasak. Az étterem szép és hangulatos, bár kissé közel vannak az asztalok egymáshoz, ez mondjuk teljeséggel lerombolja a romantikus és intim hangulatot. 


Aztán a választásnál 20 másodperc alatt sikerült lerombolni az addigi pozitív benyomást….a pincérünk nem kicsit volt kioktató, már-már lekezelő, aki úgy tűnt nem nézi ki belőlünk, hogy ki tudunk fizetni egy több tízezres számlát. Pedig valójában csak a nem egészen egyértelmű étlapot szerettük volna tisztázni. 



Az étlapról amúgy nehéz volt a választás és nem a kiemelten bőséges választék miatt, hanem éppen ennek hiányában. Egy olaszos jellegű étteremben összesen 4 féle tészta van és abból 3 tengeri herkentyűkkel, az cseppet sok volt. A Dario féle külön étlapról mondjuk két személy esetén - mint a pincérrel való konzultáció után kiderült - lényegében két féle fogás rendelhető, mert hát kevesen vannak, akik képesek egy másfél kilós steaket egyedül, vagy akár másodmagukkal bevágni. Lényeg a lényeg végülis előételnek libamáj terrine-t ettünk ketten egyet. Ez teljesen hibátlan volt, éppen jó adag. Főételnek és a bélszín csíkokkal tálalt paradicsomos garganelli (pennére - tollhegyre - hasonlító tészta;)) mellett döntöttem, ami az ígéret szerint reszelt parmezánnal érkezett volna. KáeM a Darios külön étlapról választotta végülis a bélszínt (mégis steak:S), steak burgonyával és gorgonzola mártással.


Az én vacsorám tálalása nem annyira nyert, mert a reszelt parmezán helyett forgácsot kaptam, amivel alapvetően semmi bajom, de tésztához nem szeretem, mert - főleg ha olyan nagy forgácsok, mint jelen esetben - nem igazán tudom jól elosztani a tésztán. A fogás maga nem volt rossz, bár a bélszín lehetett volna fűszeresebb. Az adag méretét tekintve simán meg tudtam enni….szóval nem volt hatalmas;)



KáeM esetében a szószért ismét szólni kellett, mert lemaradt, a krumpli némileg hideg volt, de amúgy jónak minősítette, bár mint mondta, ha steak, akkor marad a Prime;)

Miután kértük a számlát, “alig” 20 percet kellett várni, hogy meg is kapjuk (nyilván innen már nem volt esély odaérni a moziba:(). Kártyával fizettünk és mivel a számla alapból tartalmazott 12,5% szervízdíjat és borravalót, illetve kicsit sem voltunk elégedettek a kiszolgálással, így hát nem adtunk plusz borravalót. Így sem fizettünk keveset, mert nem olcsó a hely. 

A végső véleménnyel kezdtem a beszámolót, nevezetesen, hogy nem fogunk visszatérni, persze azért soha ne mondd, hogy soha, mert attól még mindig izgalmasan hangzik a Fiorentina…csak megfelelő társaság kéne hozzá;) És hát a kilátás az étteremből igazán figyelemreméltó.

2014. december 27., szombat

Csirkemelltorta

Éva facebook oldalán láttam meg és már el is dőlt, hogy – végre – nálunk is elkészül. Remek lett, igazán kár, hogy csak most csináltam meg. Biztosan gyakrabban fogom, főleg, mert vendégvárónak is kiváló. A lenti mennyiségeket egy kicsi szilikonos püspökkenyér formához használtam fel.


Csirkemell torta
1 kisebb csirkemell filé
15 dkg szeletelt füstöt tartja
15 dkg reszelt sajt
20 dkg szeletelt bacon
kevés liszt
A csirkemell szeleteket kissé kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, kevés lisztben megforgatjuk. A formát beterítjük a bacon szeletekkel, amiket szintén túllógatva tesszük. Erre jön egy réteg a csirkemellből, majd erre jönnek a tartja szeletek szépen sorban, majd egy adag reszelt sajt, erre megint egy réteg hús, ismét tarja, sajt és végül hússzelettel zárjuk le. A kilógó baconnal szépen szorosan betakarjuk, majd forró sütőben a bacon pirulásáig sütjük. Ekkor leöntjük a felesleges zsiradékot és egy tepsire kifordítva a másik oldalán is pirosra sütjük a bacont.

2014. december 21., vasárnap

Banános amerikai palacsinta

Tulajdonképpen semmi újdonság, mert a recept majdnem teljesen a régi, pici fahéj is kerül bele, illetve amikor a serpenyőbe került, akkor rátettem a banán-szeleteket. 




Igazán finom volt és jól fogyott bele a kissé már megbarnult, magában már nem annyira kívánatos banán. Az ifjabb korosztály kezdetben csoki-öntettel fogyasztotta, majd ők is átnyargaltak az általunk választott szilva-szirupra;)

2014. december 6., szombat

Fokhagymás fetakrém

Próbáltam már egy fajtát korábban, az is finom volt. Ezzel így vendégségben találkoztunk. Ez volt az előétel…a főétel már nem is fogyott annyira:P Elkértem a receptet…amire annyit mondott B, hogy nincs is recept, csak felsorolta a hozzávalókat. Azóta többnyire így készül…vagy néha tejföllel, ha éppen nincs otthon görög joghurt.


Fokhagymás fetakrém
Feta sajt
Görög joghurt
Fokhagyma
A hozzávalókat késes robotgéppel összedolgozzuk, pirítóssal, mártogatható zöldségekkel tálaljuk. (Nem írok anyaghányadot, mert erősen ízlés dolga, hogy ki mennyire szereti fokhagymásan, krémesen, folyósabban.)

2014. november 28., péntek

Bangkok thai étterem

Az úgy volt, hogy gondoltuk végre megnézzük az 1000sárkányt...de az elvileg 11ig nyitva tartó étteremben fél 10kor sötétség honolt.


KáeM indiaira szavazott én mondtam, hogy mégiscsak kínaira vágynék...aztán kutakodtam az okos telefonon és ráakadtam a thai étteremre, abból is konkrétan a Bangkokra, mert erről találtam a legjobb véleményeket. 


11ig volt nyitva, mi kicsivel 10 után érkeztünk. Ezen a ponton kaptunk asztalt, bár a pincér nem volt maradéktalanul barátságos. (Mondta, hogy 11ig és nem tovább) aztán mikor az étlap átadása után nagyjából egy perccel már diktáltuk is a rendelést, kezdett megtörni a jég: ) A Későbbi ital választásnál már egész kedves volt, s mikor látta, hogy villám tempóban ítéljük pusztulásra az elénk tett finomságokat, akkor tündérré változott.:)))


A hely kifejezetten autentikusnak tűnt, annál is inkább, mert a foglalt 4 asztalból kettőnél thai urak ültek.

Menüt választottunk, hogy nagyjából teljes képet kaphassunk a thai konyháról. Remek döntésnek bizonyult. S végülis mind a kettőnk kívánsága teljesült, mert érzésünk szerint a thai konyha pont félúton van a kínai és az indiai között.

Nekem a leves és nyárs volt a legkedvesebb. KáeM a levest és a marhát méltatta leginkább. De tényleg minden nagyon finom volt.

Biztosan visszatérünk még, mert bőven maradt ígéretes pontja az étlapnak;) Árkategóriára nyilván belvárosi étterem, nem a legdrágábbak közül. 8000 forint volt a számla két isteni mentás limonádéval, egy kétszemélyes menüvel és extra borravalóval :D (Mert a felszámolt szervízdíj ellenére elfogadta a pincér a borravalót) Távozáskor meg kedvesen ajánlotta, hogy visszavár és hogy a többi menüt is érdemes kipróbálni, mert jóval olcsóbban tudjuk így végigkóstolni az étlapot, mint egyébként :)


Személy szerint meg annyit nem bántam volna, ha a menüben egy desszert is benne foglaltatik, mert abban is voltak izgalmasságok…de majd legközelebb. A menü amúgy korrekt, nagyon nagy éhségünk ellenére is tudtunk hazahozni némi kóstolót anyósomnak a főételekből :)




Update: Végülis legközebb Anyósom születésnapjára tértünk vissza meglepetés vacsira. Ekkor volt alkalom kipróbálni a tenger herkentyűs tálat is (főleg nekik:P), illetve egy desszertet is. A tálra azt mondták, hogy finom volt, részben azért én is kóstoltam és tényleg. A desszert pedig egész egyszerűen levett a lábamról, pedig általában nem vagyok oda az émelyítően édes csodákért, de ez a ragacsos rizses kókusztejes, friss mangós dolog teljesen a helyén volt. A jelek szerint pedig Anyósom is örült, hogy oda vittük ;)

Printfriendly