A cicalány immár 3,6 kilót nyom és még mindig bűbájos, ha nem bűbájosabb, mint eddig.
Családi összhangunk továbbra sem dőlt meg, bár vannak a hölgyikének rosszabb éjszakái, amiket természetesen mi is nehezen viselünk, de alakul. Legújabb, legédesebb tevékenysége, hogy hajnali öt magasságában jön és ránk fekszik, s addig nyalogat, pofozgat, amíg nem kapja meg a simiadagot, s ha már egyikünkkel elégedett, hát megy a másikhoz:)
Amúgy egyre segítőkészebb, lelkesen segít mosogatni, főként a szivacs és a mosogatórongy eltüntetésében nagyon jó, na meg persze a folyó (forró) víz pofozgatásában. A szennyes válogatásban is lelkes, időnként magát is besorolja, csak hogy befeküdhessen valamelyik szennyes tartó fiókba:) A vasalásnál pedig három verzióban is nyújt segítséget: előszeretettel játszik a vasaló zsinórjával, felugrik a vasalódeszkára és játszik az éppen aktuális darabbal, amit én persze vasalnék, s hát a kész vasalt ruhára is szívesen ráfekszik, hogy biztos legyen az alapos munka.
Továbbra is szívesen játszik, ugrál ezerrel, egyre ügyesebben vadászik mindenféle játékra, az abszolút kedvence egy botra kötött rongydarab, amit akkor lopott magának, amikor legutóbb varrtam, ez a bot mindent visz, bármit hajlandó otthagyni érte. S persze alvási pózokban is tud még újat mutatni.
A görénnyel való összeszokása is halad szépen lassan. Egyenlőre ott tartunk, hogy ha a Dante a ketrecben van, akkor a Jade előszeretettel piszkálja, felébreszti, amit a görény meglepő nyugalommal tűr, ahogy azt is, hogy a cicalány – aki előtt folyamatosan van kaja – kilopkodja a kajáját. Ha a Dante kijön, akkor a cica fut előle, mintha legalábbis egy hatalmas vadállat lenne. Ha a görény bebújik a lepedő alá, akkor a cica ugrál rajta. Ha pedig kézbe fogjuk a görényt és úgy mutatjuk meg neki, akkor elkezdi pofozgatni:P Remélem azért hamarosan rájön, hogy semmi oka félni a görénytől, mert utóbbi már nagyon szeretne játszani vele.
Amiről pedig nincsenek képeket, azok a főzésnél nyújtott segítségei. Igyekszem elkerülni, hogy a konyhapulton mászkáljon amikor a főzők – bevallom nem az zavar, hogy ott van – mert félek, hogy megsérülhet. Ehhez képest, ha meghallja, hogy bármit szeletelek, akkor tíz körömmel ugrik fel a lábamra, jelezve, hogy neki kell abból, teljesen mindegy, hogy az éppen tényleg hús, vagy hagyma, vagy karalábé, mindent megkóstol, van amit tényleg jóízűen meg is eszik (pl.: karalábé, nyers szójafasírt massza, nyers krumpli, na és kenyér minden formában és mennyiségben). És persze vannak tényleg veszélyes helyzetek is, mint például a tegnap reggeli, amikor is nagy erőkkel sütöttem a bundáskenyeret reggelire, a kisasszony meg felugrott a forró olaj mellé. Belegondolni is szörnyű, hogy mi történt volna, a serpenyőbe ugrik, vagy annak a nyelére. Szerencsére azért többnyire nem izgatja ennyire a készítési folyamat, inkább csak a végeredmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.