2008. május 1., csütörtök

(Szerintem) Kenyérlángos

Amióta a netet böngészem, azóta sok felfedezést tettem. Például felfedeztem, hogy egy csomó étek, amit én saját találmánynak hittem másnak is eszébe jutott már. Felfedeztem, hogy sok tápláléknak ezerféle neve is lehet, illetve azt is, hogy azonos néven sokan sokfélét értenek. A következő étel nálunk egyszer egy olyan pizzának készült, amikor az került rá, amit találtunk a hűtőben, illetve összepasszoltak. Aztán felfedeztem, hogy ez tulajdonképpen sokaknál a kenyérlángos, hát legyen nálunk is:)


Az alap egy pizza tészta szerűség, most így készült:
35 dkg kenyérlisztből, 1 dl tejföl, egy kis kanál cukorból, egy zacskó szárított élesztőből, 1 kávéskanál sóból, 2 evőkanál olívaolajból, illetve kb. 1,5 dl meleg vízből dagasztunk tésztát. Kétszerezésre kelesztjük.

Ezután veszem a fenti megkelt tészta felét, és a kiolajozott kerek pizzaformába simogatom. (A tészta másik fele megy a fagyasztóba) Az alap tejföl sóval, oreganóval, fokhagyma granulátummal, őrölt színes borssal kikeverve. Erre kerül a fél karikára vágott lilahagyma, az apróra vágott (bacon) szalonna, majd a reszelt sajt. Előmelegített sütőben 220 fokon légkeveréssel 15-20 perc alatt készre sütjük.

1 megjegyzés:

  1. Zseniális! Már vagy egy órája a blogodat olvasom, nagy kár, hogy csak most bukkantam rá. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly