2013. december 24., kedd

Karácsony 2013.





Boldog karácsonyt!



Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánunk :)

"Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian.
Hó és hideg, de a szándék meleg,
A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele.

Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerûen érezni kell!
Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian!
/Edda/

2013. december 22., vasárnap

Hot dog kifli

Szeretjük a hot dogot, de ezúttal nem vettünk kiflit hozzá, így magamnak kellett sütni. Mondjuk volt ebben némi szándékosság, mert már régen ki akartam próbálni Móni receptjét. Nem változtattam érdemben semmin, csak kisebb adagot csináltam, igazán finom lett.


Hot-dog kifli
1,25 dl tej
2 tk cukor
1 dkg élesztő
0,5 tojás
5 dkg tejföl
20 dkg sima liszt
10 dkg rétesliszt
1 kk só
kevés tej a kiflik lekenéséhez
A tejet kicsit meglangyosítottam a cukorral BB üstjébe öntöttem, majd felfutattam benne az élesztőt. Ezután hozzáadtam a többi hozzávalót és összedolgoztattam vele a tésztát, majd hagytam duplájára kelni. A megkelt tésztát gyúrólapra borítottam, majd 4 egyforma részre vágtam. Összegömbölygettem őket, majd hagytam kicsit állni. Ezután kilapogattam és majd hosszúkás kifli formára tekertem. Sütőpapírral bélelt tepsin 20 percre 50 fokos sütőbe tettem, ezután lekentem őket tejjel, majd a 200 fokra tekert sütőbe visszatéve nagyjából 15 perc alatt készre sütöttem.



2013. december 9., hétfő

Rázott rántott csirkemell

Virágnál láttam meg a leírást, aztán iziben ki is próbáltam. Nos mindent vitt, bár van már plusz ötletem is:D Meg valahogy el tudom képzelni ezzel a recepttel összedolgozva, meg még átalakítva;) Nah, de erről majd később. Most az eredeti verzió. 


Rázott rántott csirkemell
20 dkg csirkemell filé (CH 0,8g)
0,5 dkg fokhagyma (CH 1,3g)
15 dkg natúr joghurt (CH 8,1g)
1,5 dkg kukoricakeményítő (CH 12,8g)
3 dkg liszt (CH 21,6g)
1 felvert tojás (CH 0,6g)
6 dkg zsemlemorzsa (CH 44,0g)
forró olaj a sütéshez
A csirkemellet csíkokra vágjuk és megsózzuk. Ezután egy dobozban elkeverjük a zúzott fokhagymát a joghurttal, majd beletesszük a szeleteket és alaposan összerázzuk. Hozzáadjuk a keményítőt és ismét jól összerázzuk. Jön a liszt és a rázogatás, a felvert tojással és rázzuk egy kört, végül a zsemlemorzsával is. Ezután mindjárt mehetnek a forró olajba. Elképesztően omlós lesz a hús és ropogós a panír (nálam ehhez a fokhagymás joghurtos rázás után állt a hűtőben lezárva nagyjából 2 órát és a zsemlemorzsám pedig házi verzió, nem annyira finomra darált, mint a bolti társa).

CH összegző (némileg pontatlan, mert maradt a tálban ez+az a rázogatás végén a szeletek olajba helyezése után):

3 (kisétkű) főre összesen köret nélkül:89,2g
1 főre:29,7g

2013. december 1., vasárnap

Advent - 2013.

Az idei dekoráció, főként képek :)

Az ajtó...nyilván egy újabb dísz került rá;)

Az adventi "koszorú" rendeltem az alapot és kicsit feltuningoltam:)

A gyerekek szobája
A hálószobánk

Az asztalunk :)

Joghurtos zsömle virág

Vacsorára gondoltam meglepem a családot némi friss péksüteménnyel. Igazán jól sikerült. :) A tészta nagyjából Limara receptje, a forma meg facebookról ihletődött. 



Joghurtos zsömle virág
50 dkg liszt (CH 360,0g)
1,5 tk. só C(H 0,0g)
140 g joghurt (CH 7,6g)
2 dl víz (CH 0,0g)
2 ek. olaj (CH 0,0g)
1 tasak szárított élesztő (CH 0,0g)
A hozzávalókat BB-vel alaposan összedolgoztattam, majd letakarva hagytam megkelni.
Ezután lisztezett deszkára borítottam és 9 egyforma darabra vágtam. Zsemléket formáztam…itt már kaptam némi segítséget, így hát legalább közelebb kerültünk a tökéleteshez;) Sütőpapírral kibélelt tortaformába tettem a zsömléket (8 körbe, egy középre) és hagytam fél órát kelni, közben pedig előmelegítettem a sütőt 200 fokra, s alulra betettem egy kis lábosban némi vizet. Aztán sütés előtt alaposan meglocsoltam vízzel a zsömiket és betoltam a sütőbe és pirosra sütöttem….nem adnék meg időt, mert a sütőm hol gyors, hol nagyon lassú:P

CH összegző:

9 zsömle összesen:367,6g
1 zsömle:40,8g

Tejfölben pácolt csirkemell tepsis reszelt krumplival

A nosalty-n láttam meg a receptet, gondoltam jó lesz mára ebédnek. A hús tökéletes lett, biztos gyakran fog előkerülni, már vannak fejlesztési ötleteim is. A köret viszont finoman szóval sem nyerte el a tetszésünket, így inkább a pluszban készített zellersaláta fogyott. 



Tejfölben pácolt csirkemell
20 dkg csirkemell (CH 0,8g)
1 tojás (CH 0,6g)
7 dkg tejföl (CH 2,7g)
0,5 dkg fokhagyma (CH 1,3g)
bors, só, pirospaprika (CH 0,0g)
4 dkg liszt (CH 28,8g)
3 dkg füstölt sajt (CH 0,5g)
olaj a sütéshez (CH 0,0g)
A csirkemellet szeletekre vágjuk, esetlegesen enyhén megkloffoljuk. A páchoz a tojást felverjük, kikeverjük a tejföllel, a zúzott fokhagymával, fűszerekkel. Beleforgatjuk a húst és letakarva egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap lisztben megforgatjuk és forró olajban kisütjük. 


CH összegző (némileg pontatlan, mert a pácból maradt vissza a lisztbe forgatás után!):
2 főre összesen:34,7g
1 főre:17,4g


Tepsis reszelt krumpli
50 dkg krumpli (CH 100,0g)
15 dkg hagyma (CH 12,5g)
5 dkg vaj (CH 0,2g)
5 dkg füstölt sajt (CH 0,8g)
15 dkg tejföl (CH 5,7g)
0,5 dkg zsemlemorzsa (CH 3,7g)
A krumplit alaposan megmossuk és héjában puhára főzzük. Megtisztítjuk és a felét egy kivajazott hőálló tálba reszeljük. Megsózzuk, majd ráreszeljük a hagymát, a sajtot, végül a vajat. Ezután betakarjuk a krumpli másik felével. A tetejét megkenjük tejföllel és megszórjuk kevés zsemlemorzsával. 200 fokos sütőben pirulásig sütjük. 

CH összegző:

4 adag összesen:122,9g
1 adag:30,7g

2013. november 28., csütörtök

Diós-vaníliás kifli

Megláttam Mirelle facebook oldalán, aztán gondoltam miért ne próbáljam ki az Ő verzióját…nem sikerült, mert megnéztem a receptet, aztán összeraktam, persze reflexből raktam bele tojást is. Elvileg nem kellett volna, de nem rontott rajta. Marad ez a verzió, mert tetszik, hogy pont a bazi mennyiségű vaníliás porcukorral lesz kellően édes….szerintem kipróbálom majd mogyoróval is, dió helyett:)



Diós-vaníliás kifli
10 dkg darált dió
28 dkg finomliszt
21 dkg vaj
7 dkg porcukor
1 tojás
A hozzávalókat összedolgoztam, majd fóliába csomagolva hűtőbe tettem…egy egész éjszakára, mert így jött ki a lépés. Ezután kisebb rudakat formáztam belőle és kb. 5 cm-s darabokra vágtam, kiflisítettem, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 175 fokon világosra sütöttem. Még forrón megforgattam a vaníliás porcukorban.

2013. november 27., szerda

Ricottás ropogós

Bölcsis adventi kreatív délután…vagy nem is tudom minek nevezzem :) De jó volt, ellenben nem mehettünk üres kézzel. Ez lett a sós. Azt hiszem a jövő heti céges mikulásra is ezt sütöm (meg az édes is ugyanaz lesz, mert beváltak;))


Ricottás ropogós
25 dkg ricotta 
30 dkg liszt 
1 tk szárított élesztő
10 dkg vaj 
5 dkg zsír
só 

A hozzávalókat összedolgozzuk, majd lisztezett felületen vékonyra sodorjuk (3-4 mm). Kiszaggatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 200 fokon készre sütjük (vigyázat, gyorsan sül!). 

2013. november 25., hétfő

Napi Menü

Húsleves, gőzgombóccal (így is lehet, ahogy a linken, de én ma az egyszerűbb utat választottam és készen vettem;))

2013. november 23., szombat

Napi Menü

Sárgaborsókrémleves pirított sonkacsíkkal (Felhigítottam a főzeléket;)), Rántott mozzarella rúd hasábbal és hamis majonézzel (főtt tojásból;))

Tarte tatin

Hamis majonéz...

…vagy inkább tartármártás. Ezúttal csak egy sima adag készült, nem krumplisalátához orbitális, így némileg csökkenteni kellett az adagot, ezért kerül fel ismét, hogy ne felejtsem el. Nyilván az íze jelentősen erőteljesebb (tojásosabb), mint a normál verziónak, de várandósan szerintem azért remek alternatíva, és azért mégis jobb, mint a bolti majonéz (bár Heinz eég jófélét csinál;))



Hamis majonéz
1 főtt tojás (CH 0,6g)
5 dkg tejföl (CH 1,9g)
só, bors (CH 0,0g)
0,5 dkg mustár (CH 0,4g)
1 tk olaj (CH 0,0g)
A keményre főzött tojás a többi hozzávalóval a késes robottal krémesre dolgozzuk. 

CH összegző:

1 adag összesen (3 főre):2,9g
1 főre:1,0g

2013. november 20., szerda

Napi Menü

Zeller saláta, Szecsuáni csirke főtt rizzsel

Szecsuáni csirke

Vagy valami olyasmi, megtaláltam ezt a videót még régebben. Most meg elkészült, amolyan mi van itthon módra:D Igazán finom lett. Egy kis zellersaláta is volt pluszban, mert hát a kínai nem lehet egy fogás;) (most amúgy nincs hiányérzet, mert viszonylag sokat látogattunk kínai éttermet, de tényleg nagyon szeretjük no:)) (Kissé béna lett a fotó, mert a lényeg van pont hátul, de már nagyon éhesek voltunk és nem jól rendeztem a tányérokat;))


Szecsuáni csirke
1 fél csirkemell (23,5 dkg - CH 0,9g)
3 nagy gerezd fokhagyma (2 dkg - CH 5,3g)
0,5 hegyes erős paprika (2 dkg - CH 0,6g)
0,5 piros kaliforniai paprika (9 dkg - CH 5,4g)
1 kis fej hagyma (3 dkg - CH 2,5g)
1 dkg keményítő (vízben feloldva - CH 8,6g)
2 ek szójaszósz (2 dkg - CH 8,6g)
1 tk őrölt gyömbér (CH 0,0g)
0,5 dkg cukor (CH 5,0g)
1 ek étolaj (CH 0,0g)
A hozzávalókat csíkokra vágjuk (vagy kockára, a lényeg, hogy nagyjából egységes formák legyenek). A húst megforgatjuk a vízben oldott keményítőben, meglocsoljuk a szójaszósszal. A wokban felforrósítjuk az olajat, rádobjuk a húst és átforgatjuk, fűszerezzük (gyömbér, cukor, só), ezután hozzáadjuk a paprikákat, majd a hagymát is. Ha nem enged elég vizet (mert mi szószósabbat szeretnénk;)) akkor öntünk hozzá kevés vizet, majd a megmaradt vízben oldott keményítővel besűrítjük. Főtt rizzsel tálaljuk:)

CH összegző:

3 adag köret nélkül összesen:36,9g
1 adag köret nélkül:12,3g

2013. november 19., kedd

Napi menü

Sárgaborsófőzelék sült virsli-karikákkal (A virslit felkarikáztam és egy evőkanál olajon megpirongattam)

2013. november 17., vasárnap

Diós-bögrés félholdak

Zsebi névnapját a bölcsiben is megünnepelték, erre sütöttem ezeket a félholdakat, hogy legyen mivel megvendégelje a köszöntőket:) Nem érkezett panasz…a leeső szélek nagyon finomak voltak;) Az alapot Szemirámisz függőkertjéből vételeztem.


Diós-bögrés félholdak
Hozzávalók:
1 bögre darált dió (10 dkg)
1 bögre cukor (15 dkg)
1 bögre finomliszt (18 dkg) 
1 bögre tej (2,5 dl) 
1 egész tojás 
1 csomag sütőpor 
1 evőkanál fahéj 
Először összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd hozzáadjuk a tejet és a tojást. Nem kell sokáig kavargatni. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral /vagy pedig kivajazzuk és lisztezzük/, és beleöntjük a masszát. Berakjuk a 170 °C-ra előmelegített sütőbe, és kb. 25 perc alatt készre sütjük.

2013. november 14., csütörtök

Vaníliás mazsolás túrókrém

Magában is lehet alternatíva a bolti krémtúróra, de én most palacsintához készítettem. Az ötletet a mindmegettéről csentem:)


Vaníliás mazsolás túrókrém
10 dkg túró (CH 3,7g)
5 dkg joghurt (CH 2,7g)
8 g vaníliás cukor (CH 8,0g)
1,5 dkg tejszínhabpor (CH 9,8g)
0,5 dl tej (CH 2,3g)
2 dkg mazsola (CH 13,0g)
A hozzávalókat a mazsola kivételével a turmixszal krémesre dolgoztam, végül a mazsolát is belekevertem.

CH összegző:
6 palacsintába elegendő adag összesen:39,5g
1 adag:6,6g


Bögrés palacsinta

Megláttam és gondoltam kap egy esélyt, de annyira nem jött be, maradok a simánál hosszú távon. Nem rossz természetesen, csak nem éreztem, hogy annyival jobb, vagy egyszerűbb lenne. ;)


Bögrés palacsinta
2 dl liszt (13,5 dkg - CH 97,2g)
2 dl tej (CH 9,2g)
2 tojás (CH 1,2g)
8 g vaníliás cukor (CH 8,0g)
olaj a sütéshez (CH 0,0g)
A tojások fehérjét felverjük habnak. A többi hozzávalót csomómentesre keverjük, majd hozzákeverjük a fehérjét is. Forró serpenyőben csak a közepére merve kb. 15 cm-es köröket formázunk a merőkanál aljával. 

CH összegző:

8 db 15 cm-s összesen:115,6g
1 darab:14,5g

2013. november 13., szerda

Napi menü

Rakott csirkemell (sertéskaraj) sült krumplival és káposzta salátával

(Majdnem) Cottage pie

Avagy volt egy kis adag maradék marhapörkölt, és ezúttal nem akartam gulyást készíteni belőle. Hát ez lett. Nem is lett rossz:) Szénhidrátokkal nem számoltam, elvégre maradékhasznosítás volt a cél:)


(Majdnem) Cottage pie
Hozzávalók:
1 nagyobb tányérnyi maradék marhapörkölt
1 közepes sárgarépa
kakukkfű
krumpli
tej
vaj
vörös cheddar sajt
A krumplit sós vízben puhára főztem és a reszelt cheddar sajt egy részét is hozzáadva krumplipürét készítettem. A marhapörkölthöz kakukkfüvet adtam, illetve a lereszelt sárgarépával sűrűre főztem. Egy tűzálló tál aljába simítottam a répás-marhás ragut, majd rásimogattam a krumplipürét. A tetejére még szórtam egy adag reszelt cheddar sajtot, majd 200 fokos sütőben a sajt pirulásáig sütöttem.

2013. november 12., kedd

Napi menü



(Majdnem) Cottage pie;)
Gyömbéres mézes kalács

Gyömbéres mézes

Facebookon egy karácsonyos csoportban emlegette valaki, akitől aztán elkértem a receptet. Nem bántam meg. Nagyon jó, cseppet talán túl édes, de ezen még lesz időm csiszolni karácsonyig;)


Gyömbéres mézes
34 dkg liszt (CH 244,8g)
11,5 dkg vaj (CH 0,5g)
2 tk őrölt gyömbér (CH 0,0g)
1 kk őrölt fahéj (CH 0,0g)
1 tk szódabikarbóna (vagy 1 cs. sütőpor - CH 0,0g)
1 felvert tojás (CH 0,6g)
8 dkg méz (CH 64,8g)
17,5 dkg barna cukor (CH 170,5g)
A vajat a cukorral és a mézzel összemelegítjük. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, gyömbérrel, fahéjjal. Mikor a mézes-vajas massza már nem túl forró, akkor összedolgozzuk a lisztes résszel, illetve a tojással. Fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük. Ezután lisztezett felületen kb. 1/2 cm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsin arany színűre sütjük (kb. 10-15 perc alatt 200 fokon). Rácson hagyjuk kihűlni. 


CH összegző:

35 figura összesen:481,2g
1 figura:13,7g

2013. november 11., hétfő

Napi menü

Tutira mentünk és nem kockáztattuk meg idén sem az éhezést, Libával ünnepeltük a Márton-napot ;)

A bölcsiben ilyen finomságok várták a csemetérkért érkező szülőket: libatepertő és sült libacomb:D

Itthon pedig libamáj készült ;)

2013. november 7., csütörtök

Elkészült


A pinteresten akadtam egy inspiráló képre. Aztán lényegében azonnal rá is álltam a megvalósításra, beszereztem a képkereteket, megterveztem hogyan is fog a falon kinézni. Kiválogattam a képeket, előhivattattam. 


Majd megpróbálkoztam a szögeléssel…hát nem ment, baromi szar volt a szög. Aztán rájöttem, hogy nem elég így a tervezés, készült hát egy hová is kellenek a szögek papíros, ami végülis kb. másfél hónapig díszitette a szobát:P (Tök úgy emlékeztem, hogy lefotóztam, de nem találom a képet sehol) Ekkor végre beszereztük a normális szögeket, gyorsan végig is lyuggattam a falat (igazán kár, hogy ezt nem fotóztam le, mert egész jól mutattak a szív alakban bevert szögek), majd mikor elkezdtem felakasztani a képeket kiderült, hogy ez teljesen felesleges volt, mert így nem lehet kellően szépen és passzentosan felrakni a kereteket…legalábbis amiket én választottam tutira nem. Így kiszedtem a szögeket, elővettem a gyurmaragasztót és azzal szépen megalkottam a dekorációt. 

Jade úgy érzi nem maradhat le semmiről:P

Nekem nagyon tetszik, csak azt fájlalom, hogy ez az egyszerű rögzítési megoldás nem jutott előbb az eszembe, mert a) nem lenne lyukas a fal, b) már régen készen lehetett volna:P 




A képeket egyébként időnként cserélgetni fogom, elvégre amúgy is bővül a család nemsokára ;)


Printfriendly