2009. november 22., vasárnap

Fahéjas kalács

Maradt egy kevés fahéjas porcukrom, s gombhoz a kabátot eset alapján úgy döntöttem kalácsban fogja végezni.



Fahéjas kalács
Hozzávalók: 30 dkg kenyérliszt, fél dl tej, 1 nagy evőkanál natur joghurt, 1 tojás, 2 dkg vaj, 1 kávéskanál folyékony édesítőszer, csipet só, fél tasak szárított élesztő
A hozzávalókból tésztát dagasztottam, majd duplájára kelesztettem. Ezután a feléhez hozzágyúrtam a fahéjas cukrot, majd egymásra tettem a kés tészta cipót és együtt kinyújtottam őket. Feltekertem, kivajazott tepsibe tettem és egy órát kelesztettem. Tejjel megkentem és 200 fokos sütőben légkeveréssel 25 perc alatt készre sütöttem.

Mivel sütés után bent maradt a sütőben kicsit kiszáradt, de azért finom lett. Ha fahéj helyett kakaó kerül bele, akkor szép csíkos lett volna a végeredmény.

2 megjegyzés:

  1. Imádom az illatát is, karácsonyi hangulat lehetett a lakásban....

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, volt finom illat. Egyenlőre ennyiben maradunk karácsonyügyben, mert remélhetőleg a dekorációt már az új lakásban követhetjük el:) (Juj, most elárultam a titkot;))

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly