2013. július 17., szerda

Matias Étterem Kávéház és Cukrászda - Győr

KáeMmel terveztük, aztán vele csak a sütikből teszteltünk, az éttermi részt végülis a Győrben kismamáskodó kolléganőmmel fedeztem fel. Nem voltunk nagyon éhesek, így csak a szendivicsek közül válogattunk. Hát azért nem maradtunk éhesek:P Az alkoholmentes koktél is finom volt a számla meg húzós, legalábbis egy vidéki étteremhez képest. Mindenesetre itt is köszönöm a meghívást;)


A sütikről pedig annyit, hihetetlen méretű választék van, nem voltak rosszak amiket kóstoltunk, de kiemelkedően jók sem. Többet is túlzottan édesnek éreztem. Az árak pedig erősen közelítik a menőbb pesti belvárosi cukrászdákat.

Újratöltve - 2014. június 21.


Nos ezúttal KáeMmel kettesben mentünk. Kissé későn értünk oda, de azért még nem volt üres az étterem, sőt a fenti részen még tartott egy esküvői vacsora. A hűvös idő miatt bent ültünk le. Az étlapot jelentősen megkurították tavaly óta…de azért találtunk tetszetős fogást…egyformát (Mangalica Cordon prosciutto sonkával és cheddar sajttal, petrezselymes újburgonyával és újhagyma salátával)…mondjuk ez azért ritka. Viszont mind a kettőnknek tetszett, amit kaptunk és ahogyan kaptuk. Ellenben nem tetszett, hogy közel egy órát kellett várni rá, hogy mire befejeztük a vacsorát, már finoman jelezték, hogy ideje lelépni (mindent elpakoltak körülöttünk). Az árak nem változtak érdemben, azaz nem olcsó a hely. S ezúttal biztosan állíthatom, hogy nem valószínű, hogy visszafogunk térni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Printfriendly