Komoly sajtó után, már alig vártam a könyv megjelenését. Amint sikerült beszerezni rá is vetettem magam, mégis csak "botránytémát" dolgoz fel, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a társadalom által nem elfogadottat.
Hát ahogy elkezdtem olvasni rögtön az volt a véleményem, hogy a szerző remek lenne romantikus regényekben, de a témát igazából csak érintőlegesen sikerült megemlítenie. Igazán értékelem a kutatómunkát, amit végzett, de nem gondolnám, hogy ebben a világban (mármint az erotikának ezen részén) tényleg így zajlanak a dolgok. Hogy miért gondoltam romantikus regényírónak: szűz lányka - hipergazdag pasas aki persze még sosem volt szerelmes, hát lássuk be ez eddig egy Harlequin regény alapja (nem ítélem el ezeket a könyveket, időnként magam is szívesen olvasom kikapcsolódásként, amikor éppen nem akarok agyalni az olvasnivalón).
Az kifejezetten ellenszenves volt a könyvben, hogy baromi lassan jutottunk el a bevezető résztől a tárgyalásig, avagy mire érdemben történt is valami. Aztán - érzésem szerint - később is tele van a könyv felesleges körökkel, leírásokkal. S ez még csak az első kötet…megint tipikusan az a fajta regény, amit egyetlen könyvben jól meg lehetett volna írni, de hát így mégis több bőrt le lehet húzni róla. (Szeptember 20.-ra várható a második kötet és Október 15-re a harmadik)
Összességében nem tudom hová sorolni, mert nem volt komolyan "ismeretterjesztő", de romantikus regénynek sem volt az igazi. Mindenesetre a nagy beharangozás után többet vártam. (Sejthetően lesz majd filmváltozat is, az ilyen jellegű könyveknek mindig van…kíváncsian várom, hogy igazam lesz-e.)
Az utolsó 40 oldalon már nem igazán gondoltam, hogy kiemelkedőt/váratlant fogok olvasni, inkább már csak azért pörgettem a lapokat, hogy megértsem mivel is tud befejeződni a könyv, ami miatt várja az ember a folytatást. S bevallom meglepődtem, mert sikerült felcsigázóan befejezni, pontosabban megszakítani a történetet. Meglátjuk milyen lesz a folytatás, még az is lehet, hogy további kötetek alapján a kiemelt kedvencek közé kerül;)