Azt szokták mondani, hogy az ember motorozáshoz (és minden egyébhez is) való hozzáállását alapvetően meghatározza az első találkozás.Hát talán vannak kivételek, mert én speciel sokáig nagyon utáltam a motorokat, és úgy kompletten a motorosokat. És hogy miért? Nem az átlagos... még gyerek koromban ahol laktunk egy nagy parkoló volt mögöttünk, és valami oknál fogva mindig ott gyűlt össze néhány motoros (simson :) ) és túráztatták a motorokat este. És mivel ez sok embert zavart ott sok éven keresztül ezért a motoros = gonosz rossz ember előítélettel nőttem fel :).
Először motorra 15 évesen ültem (szintén simson :) ez valami kísértés lehet :) ) a testvérem egyik udvarlója vitt majdnem egész 20 métert, megkerülve a házat. De nem mondanám, hogy nagy pozitívum volt, csak ennyi maradt meg az egészből.
Aztán sokáig semmi. Néha az ember megnézte a sportmotorokat, amint néha egy két "huligán gonosz motoros" talpig bőrben megállt mellette a kereszteződésben.
Újabb jelentős idő telt el, míg az élet úgy hozta, hogy vidékről felkerültünk a fővárosba. És itt szembesült az ember a közlekedés problémájával. Az ember csak ült a dugóban órákat, araszolgatott, miközben a sorok között robogók, és motorok suhannak el mellettem.
És itt kezdett - még egyenlőre kényelmi szempontokból megfogalmazódni - hogy hát ez itt rendkívül praktikus közlekedési eszköz.
Persze a későbbi kimenetelhez az is nagyban hozzátartozik, hogy a cég ahova kötött a sors, nagy motoros kollégákkal volt tűzdelt, ezért ott is kapta az "oltást" az ember.
Így kezdődött tehát, hogy nekem muszáj lesz bekapcsolódni a motoros társadalom vérkeringésébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.