2013. június 28., péntek

Zöld Elefánt Étterem Győr

Még a Főiskolás években jártunk az étteremben egy rendezvény kapcsán, és úgy emlékeztünk, hogy nagyon jól főznek. KáeMnek egyébként is ilyen emlékei voltak a helyről. Így most péntekre erre esett a választásunk, bár ismét rákacsintottunk a Csülök Sarokra is - mint később kiderült jobb lett volna, ha nem csak kacsingatunk, de ne szaladjunk annyira előre.;)


Parkolóhely alig, de hát mit is várunk az 10 emeletes panelregeteg közepén pénteken este. Azért találtunk. Asztal is volt bőven, s a hűvős idő ellenére a félig zárt terasz mellett döntöttünk, mert így ráláttunk az akváriumra;) 

Rántott pannónia sajt krokettel és meggyszósszal
A pincérlányka lelkes, bár kissé tapasztalatlan volt. Limonádét kértünk inni, majd nekiláttunk az étlap böngészésnek. Bőséges, talán kicsit túlzó is a kínálat. Választottunk előételt, mivel a pincérlány állítása szerint mind a kettőnk választása bőven főételnek felel meg, így csak kis adagot, majd tovább böngésztünk. Szerencsétlen módon nem egy pincér foglalkozott velünk, hanem mindig aki arra járt, így háromszor kérdezték meg, hogy választottunk-e már. De végülis sikerült főételt is választani, mire az előétel megérkezett és a rendelést is leadtuk, már az első kérdésnél:P 

Rántott velőrózsa krokettel és tartármártással
Előételnek KáeM rántott velőrózsát választott krokettel és tartármártással, én pedig rántott pannónia sajtot meggymártással és krokettel. Szép tálalás, kifogástalan fogások. Még a fél adag is bőséges mennyiség. Még nem fejeztük be, mikor kihozták a főételt, ami szerintem nagyon nem volt szerencsés, de mindegy, elfért az asztalon, hát várt egy kicsit. Az én erdélyi fatányérosom kinézetre tökéletes volt, KáeM mediterrán (gyümölcsös) marhája már kevésbé…de hát eleve nem volt jó tanács a pincérlánykától, hogy bármilyen köret passzol hozzá, mert az a fogás egyértelműen rizsért kiabált, a sült krumpli ázott verébke lett alatta.

Az ominózus Erdélyi fatányéros
Szóval eljutottunk a kóstolásig. KáeM előbb, mint én. Mondá, hogy jó-jó csak olyan rágós a hús, hogy az döbbenet, ilyen vékony szeletnél, meg hihetetlen is. Sebaj, hátha szar a marhahús, nézzük az enyémet, azon van minden sertés, marha, csirke, no meg többféle krumpli. Hát kérem az egész tocsogott a zsírban, de durván, rosszabb volt, mint bármelyik Mc-ben 100 napos olaj után:( Aztán kiderült, hogy semmilyen húst nem tudnak sütni, mert mind rágós volt, íztelen, kemény…nem is tudom. Alig nyúltam hozzá. Kértem egy uborka salátát is, na azt azóta sem kaptam meg:P (Legalább a számlán nem volt rajta.)
Mediterrán marhaszelet
Mikor jött a pincér leszedni (harmadik verzió, ez egy idősebb srác), kérdezi, hogy nem ízlett (eleve rossz kérdés), válaszommal - miszerint, ha őszintén kérdezi, akkor nem, mert hát baromi zsíros volt... - nem tudott mit kezdeni és még félbe is szakított, nem hagyta, hogy befejezzem. Fizettünk, ehhez képest nem is keveset….8000 pénz volt a számla, elcsomagoltattuk, a maradékomat és távoztunk. Nem térünk vissza, ez tuti:(

(Anyósom is lemeózta a kajámat - csak ezért hoztuk el - ő is hasonló véleményen volt, mint mi.) Szombaton egyébként ismét meglátogattuk a Csülök Sarkot - mert megérdemeltük - és nem csalódtunk;) (Kiegészítettem a postot)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly