2013. június 11., kedd

Csajok - Sorozat

D. Tóth Kriszta "ajánlására" vetettem rá magam a sorozatra (meg egyébként az ott említett játékra is:P). Valamiféle Szex és New York utánpótlást vártam, hát ez sokkal-sokkal-sokkal jobb:) Azon mondjuk meglepődtem, hogy D.T.K. - persze nyilván oka a meglepetésnek, hogy a Lolás blogján keresztül ismertem meg közelebbről:P Na mindegy, a sorozat jó. Várom a folytatást:)


Két évadot találtam meg így elsőre hirtelen, mondjuk ékes magyarul keresgéltem, idegen nyelven nem érdekelt most.

Amit előre tudni lehetett a portról:
"Hannah huszonnégy éves, két éve fejezte be a főiskolát. A biztonságosnak hitt élete azonban egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, miután a szülei bejelentik, hogy a továbbiakban már nem támogatják anyagilag. A barátnői életében ugyancsak nagy változások várhatók, melynek hatására rengeteg problémával kénytelenek szembenézni. A lányok be akarják bizonyítani, hogy képesek megállni a lábukon."


Egy dolog nem tetszett a jelmezek, persze gondolom Hannah alakjához választott rém szerencsétlen ruhadarabokkal is próbáltak ráerősíteni a karakter szerencsétlenségére, de ezt bevallom itt-ott már túlzónak éreztem. A szereplők amúgy eléggé eltaláltak, jól játszanak. Jó a történet is, nem csak a huszonéves korosztálynak, s ha akarom a szórakozás mellett találhatok benne mondanivalót is...azért nem kerestem nagyon, nem ez volt a cél:P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Printfriendly